Bejelentkezés

x
Search & Filters

Alexis Korner

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1945 - 1984

További képek

Biográfia: 

Angol gitáros, énekes, szerző (1928. április 19. – 1984. január 1.)

Alexis Kornert, a brit blues egyik vezéralakját nem hangszeres tudásáért, hanem különleges előadói stílusáért és szervezőkészségéért, a fiatal nemzedékre gyakorolt hatásáért tartják számon a műfaj legnagyobbjai között. Párizsban született 1928. április 19-én, és 56 évesen tüdőrákban halt meg 1984. első napján. Osztrák apa és görög-török anya fia volt, a családdal együtt megfordult Franciaországban, Svájcban és több más európai országban, valamint Észak-Afrikában. A család a bombázott Londonban 1940-ben telepedett le végleg. Nem kizárt, hogy atyai ágról némi magyar vár is jutott ereibe, de bizonyíték nincs rá.

Nyolcéves korától zongorázni tanult, de tizenévesen már gitározott – első hangszerét ő maga készítette. Tanult valamennyi klasszikus zenét, majd a negyvenes évektől kezdve Jimmy Yancey 5 O,Clock Blues című dalának hatására a blues felé fordult érdeklődése. Zongoristaként 1949-ben csatlakozott a kitűnő Chris Barber Jazz Bandhez, majd gitározott is ebben a csapatban. Az ötvenes évek közepétől a fiatalon elhunyt Cyril Davies brit bluesénekessel és szájharmonikással zenélt. Együtt készítették az ötvenes évek végén a Blues at The Roundhouse című első Korner-lemezt.

Alexis Korner az ötvenes évek végétől az Angliában fellépő Muddy Waters-szel, Otis Spannel, Big Bill Broonzyval, Champion Jack Dupreevel és másokkal koncertezett. Első saját zenekara, a Blues Incorporated, 1962-ben alakult, ez volt az első elektromos .. blues bandája. Bemutatkozó lemezük, a Rhythm and Blues From the Marquee a műfaj egyik utolérhetetlen lemeze. Korner együttesében megfordult többek között Long John Baldry, Paul Jones és Robert Plant énekes, Charlie Watts és Ginger Baker dobos, Jack Bruce basszusgitáros, Graham Bond, énekes, billentyűs és szaxofonos, Dick Heckstall-Smith szaxofonos, s játszott vele a Rolling Stones és a Fleetwood Mac együttes több tagja - a szólóképesebb zenészek hamar elszegődtek tőle. A hatvanas évek második felétől, amikor kevesebbet koncertezett, Korner riporterként is dolgozott.

A hatvanas évek végéig létező, a jazz, a blues, és a rock stílusjegyeit ötvöző Incorporated hangzását meghatározta Korner - közismert művésznevén a Guv,nor, (Governor - Kormányzó) reszelős és mély hangja. A brit blues nagypapája a New Church, a CCS "big band", a Snape és a Rocket 88 együttesekkel folytatta. Mindegyik érdekes kísérlet volt, sok kitűnő zenészt vonzott. Bevopnta a zenélésbe lányát Sapphót, s játszott vele a King Crimson több tagja, Zoot Money billentyűs és Peter Thorup énekes-gitáros. Korner lemezei közül a Rhythm and Blues From The Marquee mellett a Bootleg Him, a The New Generation of Blues, az Accidentally Born In New Orleans, a The Party Album (Eric Claptonnal). Korner játszott B. B. King-gel, továbbá Jimi Hendrix-szel, Eric Burdon-nel, a Humble Pie együttessel és másokkal.

A blues hívei állandóan vitatkoznak, hogy John Mayall és Alexis Korner közül melyik volt a műfaj brit királya? Szembe állítani nem érdemes a két bluesóriást, hiszen mindketten elévülhetetlen érdemeket szereztek a műfaj történetében Korner halála után jelent meg többek között Live In Paris, a BBC Radio Session, az On The Move és a The Lost Tapes című lemeze.


 

Videók

  • Alexis Korner - Midnight Special
  • Alexis Korner - I'm A Mean Fool

Klasszikus felállás: 

NévHangszer
Alexis Korner
gitár
zongora
ének