Bejelentkezés

x
Search & Filters

Alter Bridge

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2004

További képek

Biográfia: 

Az Alter Bridge Orlando-i zenekar, mely 2004-ben alakult meg. A bandát az énekes – gitáros Miles Kennedy, a szólógitáros Mark Tremonti, a basszusgitáros Brian Marshall és Scott Phillips, a dobos alkotja. A megalakulás óta nem történt semmilyen tagcsere, maradt az eredeti felállás.

Miután a Creed zenekar 2004-ben feloszlott, az egykori tagok – Tremonti, Marshall, Phillips – Myles Kennedyvel kezdtek el együtt dolgozni (aki a már feloszlott The Mayfield Four formáció énekes-gitárosa volt). A banda nevét egy híd után kapta, mely valaha az Alter Road-on létezett, Tremonti egykori otthonának, Detroitnak közelében. Ugyanebben az évben meg is jelentették debütáló albumukat, a One Day Remains-t. A vegyes kritikák ellenére, az album aranylemez lett az RIAA-nak (Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének) köszönhetően. Ezt követte a Rise Today kislemez, majd a zenekar második albuma, a Blackbird, ami már pozitívabb értékeléseket kapott 2007-ben, melynek bizonyítéka egy sikeres világkörüli turné volt.

2009-ben újra összeállt a Creed (Tremonti, Marshall, Phillips) egy turné és egy album erejéig, mialatt Kennedy rögzített két dalt a gitáros Slash (Guns n’ Roses) szólóalbumához 2010-ben, mielőtt turnéra indult zenekarával. Eközben az Alter Bridge folytatta a zenei anyagok megírását, és kiadta harmadik albumát is AB III néven 2010-ben, mely óriási sikert aratott, és az Isolation a mai napig is a banda legsikeresebb kislemeze. 2010 és 2012 között az AB III kapcsán világkörüli turnéra indultak.

A turné lezárását követően, 2012-ben a zenekar tagjai más zenei törekvésekre koncentráltak, többek között szóló, illetve alkalmi munkákra: a Creedre; Kennedy folytatta együttműködését Slash-el és más projektekre. Az Alter Bridge 2013-ban újult erővel állt neki a munkához, és megjelentette negyedik albumát, a Fortress-t, mely még most is folyamatos elismeréseket kap.

Megalakulás és a One Day Remain (2003-2006)

Mark Tremonti – szóló gitáros és a zenekar alapítója - a basszusgitáros Brian Marshall, és a dobos Scott Phillips 1997 óta alkotja együtt a Creed-et Scott Stapp énekessel (mivel 1995-ben még csak ketten – Tremonti és Stapp – voltak benne a bandában és a többiek később csatlakoztak). Két sikeres album megjelentetése után, 2000-ben Marshall otthagyta a bandát, majd ezt követte egy harmadik album 2001-ben. 2003-ban egy ellentmondásos turnét követően a banda munkássága szünetelni kezdett. Ekkor kezdte el írni Tremonti az új anyagokat és tervezte meg, hogy új zenekart alapít Phillips-el és Marshallal. Mivel a srácok rajongtak Myles Kennedy egykori zenekaráért (The Mayfield Four), úgy gondolták megkérik, hogy csatlakozzon az új formációhoz, mint énekes, melyet Myles örömmel elfogadott.

Kreatív különbségekre, valamint Stapp és a banda többi tagja közti növekvő feszültségekre hivatkozva 2004-ben bejelentették, hogy a Creed feloszlik. Ezzel a bejelentéssel esett egybe az Alter Bridge megalakulása, a debütáló album valamint az első kislemez az Open Your Eyes megjelenése. A tagok úgy érezték, mintha ez a Creed lecsengése lett volna, így elhatározták, hogy a jövőben az új énekesre összpontosítanak. Az első album (One Day Remains) 2004. augusztus 10-én jelent meg a Wind-Up Records-nak köszönhetően, mely nagyon vegyes kritikákat kapott (a Creed ugyanezzel a kiadóval dolgozott). Ben Grosse produceri kezei alatt került kiadásra (aki olyan művészek anyagait hozta piacra, mint a Filter, Fuel és a Sevendust), világszerte 750.000 példányszámban kelt el, így elérve az aranylemez státuszt, ami össze se hasonlítható a multi-platina sikerével, melyet korábban elért a Creed. Tizennégy hétig volt az ötödik helyen a Billboard listán. Az Open Your Eyes után két kislemezt jelentettek meg az albumról: a Find The Real-t és a Broken Wings-t. Emellett, részben annak a ténynek köszönhetően, hogy Kennedy akkor csatlakozott a bandához, amikor már majdnem kész volt az első album, ez az egyetlen olyan lemez, amin Kennedy nem gitározik, de az ezt kísérő turnén viszont gitározott néhány dalban. A zenei anyagot teljes egészében Tremonti írta, ahogyan a legtöbb dalszöveget is, habár Myles Kennedy is közreműködött a dalszövegírásban.

A One Day Remains albumról néhány dal a WWE-nek is megtetszett (World Wrestling Entertainment – pankráció promóter cég). Leginkább a Metalingus, mivel az egykori WWE pankrátor Edge bevonuló zenéjének ezt választotta 2004-ben, és ezt használta mindaddig, amíg nyugdíjba nem vonult 2011-ben. 2005-ben még egy színfalak mögötti részben is feltűnt a zenekar a birkózóval a WWE Raw egyik epizódjában. Szintén 2005-ben jelentetett meg a banda egy ritka hangszeres dalt a Total Guitar magazin számára, melynek az Ahavo Rabo Taco Salad címet adta. Ez eredetileg egy Tremonti dal volt, de hamarosan az AB többi tagja is közreműködött benne. A Save me című daluk szerepelt a 2005-ös Marvel film, Elektra, soundtrack listáján, Shed My Skind számuk pedig szintén egy 2005-ös Marvel Film, a Fantasztikus Négyes filmzenéi közé került be. Ugyanebben az évben adtak ki egy négy-dalt tartalmazó promóciós EP-t Európában, amit Fan Ep-nek neveznek (tartalmazza a Metalingus-t, és három másikat, melyek ritka élő felvételek).

Kiadó csere és a Blackbird (2006-2009)

Miután a 2006-os One Day Remains turné a végéhez közeledett, a zenekar kapcsolata a Wind-Up Records-al megromlott, mivel nem ugyanazok voltak a nézeteik, elképzeléseik a zenekar jövőjét illetően. A One Day Remains megjelenését követően kiadótól való függetlenedést kértek, de a kérést 2006 áprilisáig elutasították, amikor végre minden rögzítési, kiadási és kereskedelmi megállapodás megszűnt.

Azonban továbbra is nehézségekkel kellett szembesülniük, beleértve azt is, hogy kritizálták őket a Creed feloszlása miatt: ez egyfajta nyomást gyakorolt rájuk, hogy újraegyesítsék az egykori zenekart, valamint hamis pletykák kaptak szárnyra az újjáalakulást illetően, amellett, hogy egyes kritikusok csúnyán lehúzták az AB-t mondván a hangzásuk olyan, mintha a „Creed lenne, csak más énekessel”. Annak ellenére, hogy 2009 elején újra összeállt a Creed, Tremonti reagált ezekre az állításokra, miszerint a „Creed, mint zenekar sohasem fog újra létezni”.

2007-ben bejelentették, hogy leszerződtek a Universal Republic Recordsal. Tremonti büszkén nyilatkozta, hogy „ez a legjobb munka, amit valaha csináltak”. A második album, Blackbird, a két sikeres kislemezzel együtt – Rise Today és Watch Over You – 2007. október 9-én jelent meg. A Watch Over You számuk szerepelt egy amerikai valóságshowban – VH1 Celebrity Rehab with Drew -, és a hozzá készült videóklip tartalmaz jelenetek is a műsorból. A dalnak egy másik verziója is létezik, melyben a Lacuna Coil énekesnője Cristina Scabbia közreműködik és elérhető az Egyesült Államokban. A Blackbird nagyon pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól, és továbbra is tartja a 9.4-es átlagot a 10-ből az Ultimate Guitar Archive-on (a legnagyobb gitáros közösségi website). Az album szerepel rajta nagysikerű címadó dalával, a gitárszólóval, amely később elérte az első helyet a 2011-es minden idők legjobb gitár szólója listájukon.

Mindeközben megkezdték sikeres Blackbird világkörüli turnéjukat és 2008. december 7.-i koncertjüket rögzítették is Amszterdamban, a Heineken Music Hallban (Live from Amsterdam). A lemez egyik változatát kizárólag  a 2009-es Creed turnén árulták, melyre a zenekar újra összeállt, és az Amazon.com-on. A megjelenés abszolút pozitív eredményeket hozott, ugyanis több ezer példányszámban kelt el a DVD, szemben a tervezett több százzal, melyre az Amazon számított, így elérte az első helyet a „Bestseller Klipek és Koncertek” listán és ott is maradt több hétig. A Blue-ray és deluxe (bővített) változatát is lehetett kapni a boltokban, habár komoly vita forrása lett a Universal Republic többszöri késedelme, ami frusztrációt okozott a banda tagjai és rajongói között, azonban a zenekar továbbra is optimista volt a kiadással kapcsolatban. Két év késést követően 2011. január 11-én megjelent az észak-amerikai boltokban is.

Myles Kennedy sok bizalmat kapott 2008 óta, mivel akkoriban arról számolt be a média, hogy a Led Zeppelin korábbi tagjaival dolgozott együtt. Bár a tény, hogy a Led Zeppelin újra alakulna Myles Kennedyvel hamis volt, később beismerte, hogy valóban írt dalokat és be is gyakorolták őket Jimmy Page-el, John Paul Jones-al és Jason Bonham-el.

Második kiadócsere és az AB III album (2009-2012)

Tartottak 2009-ben egy kis szünetet, miután kiderült, hogy a Creed újraalakul egy turné és egy új album erejéig. Amíg Tremonti, Phillips és Marshall Scott Stappal turnézott, Myles saját szóló karrierbe kezdett és összeállt Slash-el. A közös munka végül meghozta gyümölcsét, és Kennedy Slash-el tartott szóló turnéján 2010 és 2011 között, mint fő vokalista. Azonban ez idő alatt se hagytak fel az AB tagjai a közös munkával, mivel folyamatosan írták a zenét, és megkezdték a harmadik album rögzítését is, mely 2010 februárjától márciusig tartott.

2010. július 17-én a Billboard adta hírül, hogy a zenekar kiadót váltott, és leszerződött a Roadrunner Records-al és hogy 2011-ben a Godsmackel indulnak tavaszi turnéra. A kiadóváltást eleinte tagadta a zenekar, majd egy Roadrunner által kiadott sajtóközleményben végül beismerték, miután augusztusban bejelentették a harmadik album címét és leközölték hivatalos oldalukon a számok listáját. A közlemény továbbá azt is tartalmazta, hogy az AB III 2010. október 8-án jelenik meg.

2010. szeptember 6-án mutatta be saját honlapján a Roadrunner az Isolation-t, és értesítettek mindenkit róla, hogy csak szeptember 26-án lesz egységesen elérhető az Egyesült Államokban. Ez lett a zenekar legsikeresebb dala, mely elérte az első helyet az aktív rock rádiós és a Hot Mainstraim Rock Tracks slágerlistákon. Ezután sorra jelent meg a harmadik album más országokban, míg november 9-én Észak-Amerikában már saját kiadójuk – az Alter Bridge Recordings adta ki a lemezt az EMI-nek köszönhetően (zenei nagykiadó, a világ negyedik legnagyobb zenekiadója). Az Isolation-höz készült videóklip is mely elsőként a Noiscreep-en debütált 2010. december 6-án (egy hard rock és heavy metállal kapcsolatos zenei hírekkel foglalkozó weboldal az Egyesült Államokban). Második kislemezük az I Know It Hurts 2011. január 21-én jelent meg először kizárólag csak Ausztráliában, a következő kislemez pedig a Ghost of Days Gone By, melyet abban az évben április 18-án dobtak piacra, és ezt követte a Wonderful Life június 5-én az Egyesült Államokban.

Az AB III-ról azt nyilatkozták, hogy a korábbi lírai albumoktól jóval eltérőbb sötétebb hangzás és lazább kontextus jellemzi. A lemez elsöprő elismeréseket kapott a kritikusoktól, a MusicRadar (kifejezett zenészek számára kialakított weboldal) például az év egyik legjobb gitáralbumának kiáltotta ki, az Artistdirect pedig egyenesen remekmű jelzővel illette. 2011. október 25-én megjelentettek egy különleges kiadást, mely AB III.5 néven ismert: három bónusz dalt tartalmaz, és egy órás dokumentumfilmet (One by One). Az album kapcsán turnéra indultak még 2010 őszén az Egyesült Királyságba a Slaves to Gravity zenekarral, az Egyesült Államokba viszont már a Taddy Porter és a Like a Storm zenekarokkal. 2011 tavaszán együtt turnéztak a Stone Cherryvel és a Like a Storm-al, és számos európai fesztiválon fordultak meg azon a nyáron, mint pl. a Rock am Ring, Rock im Park fesztiválon, a Nova Rock-on, a Download Fesztiválon, a Hellfest Summer Open Air-en és stb. 2011. április 25-én még egy ingyenes koncertet is adtak Jimmy Kimmel élő showjában, melyet az ABC televíziós csatorna közvetített.

2011 nyarán a második Carnival of Madness turnén a Theory of a Deadman-el, a Black Stone Cherryvel, az Adelitas Way és az Emphatic zenekarokkal együtt léptek fel, és időközben a turné időpontja is kitolódott 2012 januárjáig, mialatt Ausztráliában is felbukkantak, érintve a Soundwave Fesztivált is. Közben a DC3 Music Group segítségével folyamatos webizódokat készítettek a turné részleteiről, ezen kívül készült egy másik koncertfilm is, melyet a Wembley arénás fellépésük alkalmával vettek fel (Live at Wembley) 2011. november 29-én. Ez a koncert volt a legnagyobb volumenű a zenekar életében a mai napig is. 2012. március 26-tól világszerte elérhetővé vált a felvétel, melyet később 3D-ben is kiadtak.

2012-ben Kennedy kivételével a banda többi részének figyelme a másik zenekarra koncentrálódott (Creed), és útnak indultak egy újabb turnékörútra, mely nem volt meglepő, mivel Tremonti kihangsúlyozta egy alkalommal, hogy ő az AB-nek és a Creed-nek egyaránt írja a zenét folyamatosan. Eközben ugye Myles Slash-el közösen összehozta az Apocalyptic Love albumot, Mark Tremonti pedig szóló karrierjét egyengette, és ebben az évben már meg is jelentette All I Was című lemezét. A zenekar dobosa (Phillips) szintén nem unatkozott: a Sevendust tagokkal (John Connolyvel és Vinnie Hornsby-al) és a Submersed korábbi gitárosával (Eric Friedman-el) közösen alapított egy új bandát Projected néven, és meg is jelentettek egy albumot Human címmel.

2012 decemberében összeültek, hogy megvitassák a következő album, valamint a jövőbeni turné részleteit, és 2013 januárjában neki is kezdtek a stúdiómunkálatoknak, miközben mindenki turnézott saját mellékprojektével mellette. Áprilisban folytatódott az új dalok rögzítése egészen júliusig, melyhez sok segítséget kaptak Michael ’Elvis’ Baskette producertől. Július 31-én a zenekar felfedte, hogyan fog kinézni a Fortress album borítója, és közzétette a számok listáját is, majd augusztus 12-én hivatalosan is megjelent az első dal az albumról - az Addicted to Pain.

Mark Tremonti úgy nyilatkozott az album kapcsán, hogy „igyekeztek a legtöbbet kihozni magukból” és hogy ez „csúcsteljesítmény” lett. Szeptember 23-án a zenekar jóváhagyásával exkluzív premierként közölte le a Metal Hammer oldal az albumot teljes hosszában, és szeptember végére mindenütt a boltok polcain hevert, kivéve az USA-ban, ahol csak október 8-ától volt kapható. Az előzőhöz hasonlóan a kritikusok is elismerték az album nagyszerűségét, az Allmusic azt írta róla, hogy „a Fortress egy domináns album, amin nem érződik, hogy befáradt vagy lapos hangulata lenne, hanem egy olyan szörnyeteg, amitől az AB legerősebb és legdinamikusabb munkája a mai napig is.” Ezek után indult útjára a Fortress turné október 16-án Notthinghamből egész Anglián és Európán át, ahova a Halestorm és a Shinedown együttes kísérte őket. Két héttel ezt megelőzően egyedülálló showt adtak Amerikában a House of Blues-ban, Orlandóban, majd bejelentették, hogy játszani fognak egy ausztrál zenei fesztiválon, a Soundwave-en 2014-ben, amit közzétettek saját honlapjukon és a fesztivál honlapján egyaránt.

2014 januárjában jelenik meg az Alter Bridge X szett a zenekar 10. születésnapjának emlékére. Ez a 27 lemezes gyűjtemény magában foglalja az eddigi négy albumot, a két koncertfilmet, exkluzív vágatlan interjúkat, az összes videóklipet, eddig kiadatlan dalokat és élő felvételeket, egy dedikált posztert és egy könyvet a zenekar történetéről (keménykötésű könyv, melynek elején egy metál medál található; 100 oldalon keresztül találunk benne egyedi képeket és szöveget, mely a banda karrierjének 10 elképesztő évét idézi fel számunkra saját nézőpontjukból). Csupán 3000 példányt készítettek belőle.

Zenei stílus

Gyakran jellemzik zenéjüket nehéznek, mégis dallamosnak. Számos műfaj keveredik benne, mint a rock, hard rock, alternatív metál, post-grunge, hevay metal vagy a progresszív metál.

Számaikat Kennedy és Tremonti írja, egyeztetve a zenekar többi tagjával, a szövegeiket pedig elsősorban Myles írja, habár többségüket Tremonti jegyzi, beleértve a One Day Remains zenei alapokat. Az első két album szövegei a reményről, a sajnálat leküzdéséről, szomorúságról, bánatról, magányról, fájdalomról és a függőségről szólnak. A harmadik albumon észrevehetően sötétebb hangulat uralkodik, szöveges témái pedig a hittel való megküzdésen és az ártatlanság elvesztésén alapulnak.

Észrevehető az is, hogy élő fellépéseiket nem tartják sűrűn tágas tereken, mint például arénákban és amfiteátrumokban, ehelyett kisebb helyeken fordulnak meg, mint a House of Blues, mivel kezdetektől ez volt a cél. Egyszer Myles Kennedy mondta azt az Artistdirectnek egy interjúban, hogy „ők határozottan élőben játszó zenekar, és erről szól az egész zenélés számukra. Felveszik lemezre, amit játszanak, hogy utána előadhassák az embereknek.” Több zenész is színpadra lépett velük vendégként, mint például Slash, Paul Reed Smith, Wolfgang Van Halen, Eric Friedman, Eddie Van Halen, Jimmy Paige, John Paul Jones. Az Alter Bridge koncertek általában kivételes élmények.
 

Videók

  • Alter Bridge - Addicted To Pain
  • Alter Bridge - Rise Today
  • Alter Bridge - Blackbird
  • Alter Bridge - Ties That Bind
  • Alter Bridge - Watch Over You
  • Alter Bridge - Isolation
  • Alter Bridge - Wonderful Life
  • Alter Bridge - Open Your Eyes
  • Alter Bridge - Broken Wings

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Myles Kennedy
ének
gitár
Mark Tremonti
ének
gitár
Brian Marshall
basszusgitár
Scott Phillips
dob
ütőhangszerek