Bejelentkezés

x
Search & Filters

Analog X

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2013

További képek

Biográfia: 

2013. július 17.-én délután 5 óra után pár perccel vadul csörgött telefonom, a vonal végén Szabi érdeklődött türelmetlenül, merre vagyok már. Letettem kezemből a fakanalat, és sűrű bocsánatkérések közepette ecseteltem, hogy éppen bográcsgulyást főzök a telkünkön, de semmi baj, nemsokára ott vagyok. Hát ezt jól elfelejtettem. Gyors öltözés, felpattantam a robogómra, fél órán belül a Grizzly Pub-ban voltam.


Az asztalnál a három srác csak röhögött, amikor meglátott, éreztem nincs nagy baj, inkább csak kíváncsiak, miféle csodabogár lehetek. Egyből a tárgyra tértünk, elmesélték mik az elképzeléseik az új bandáról, milyen dalokat szeretnének játszani. Hamar egy hullámhosszon voltunk, megtaláltuk a közös hangot. Olyan jól sikerült az első megbeszélés, hogy hajnaltájt egymás vállába kapaszkodva meneteltünk végig csutak részegen Miskolc főutcáján…


Az első zenekari próba időpontját augusztus 2.-ára tűztük ki. Ezúttal nem késtem. Kicsit félszegen ültem a kölcsön dobszerkó mögé. Kis igazítás a cuccon, majd belevágtunk az AC/DC Back In Black-jébe. Hatalmas erővel dörrent meg a nóta! Végig feszesen, húzósan, ízesen. A dal végén némám pislogtunk egymásra. Tudtuk: ez a felállás így ebben a felállásban megmarad.


Ettől a naptól számítjuk a zenekar születését.

Videók

  • Analog X - Shoot To Thrill (próbaterem)

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Senkár István
ének
Vukovich Gábor
gitár
Gyurcsán Szabolcs
basszusgitár
Bencsik Dávid
dob
Címkék: 
Analog X