Bejelentkezés

x
Search & Filters

Anathema

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1990

További képek

Biográfia: 

Az Anathema egy angol zenekar Liverpool-ból, és elsősorban arról ismert, hogy segítette a death/doom és a gótikus metal hangzás fejlődését. Karrierjük során később, kezdve az Eternityvel, eltávolodtak ettől a hangzástól a melodikusabb, légiesebb rock irányába.

Az Anathema 1990-ben alakult doom metal együttesként, kezdetben ’Pagan Angel’ néven. Az év novemberében a banda elkészítette első demóját An Iliad of Woes címmel. Ez a demo számos együttes figyelmét felkeltette az angol metaléletben, engedve az Anathemát koncerteken játszani olyan bandákkal, mint a Bolt Thrower és a Paradise Lost.

1991 elején a zenekar felvette jelenlegi nevét és nagy figyelmet szerzett második, All Faith Is Lost című demojuk megjelenésével, mely egy négy albumra szóló lemezszerződést eredményezett a Peaceville Records kiadóval. Első kiadványuk a The Crestfallen című EP volt 1992 novemberében. Ennek az albumnak az anyagát az úton, a Cannibal Corpse-szal való turnézás közben szerezték.

A Serenades az Anathema debütáló nagylemeze rengeteg figyelmet vont magára a főáramlatból, mely a „Sweet Tears” című videoklipjüket az MTV játszási listáira emelte.

Az Anathema első Európai turnéja 1994-ben volt, és hamarosan koncertek követték Brazíliában, az Independent Rock Festival-on.

1995 májusában az énekes Darren White kilépett az együttesből, az éppen alakuló The Blood Divine miatt. Ahelyett, hogy kerestek volna egy új énekest, a banda úgy döntött, hogy a gitáros Vincent Cavanagh-nak kellene felvállalnia White szerepkörét. Ez az új formáció a Cathedral-lal közös turnén mutatkozott be az Egyesült Királyságban.

Az Eternity kiadására 1996-ban került sor, még jobban bízva az atmoszférikus hangzásban, és megkezdődött az áttérés a tiszta vokálokra; később a Judgement című album megszilárdította ezt a stílust. Az európai turné követte az album kiadását.

A második tag, aki elhagyta a zenekart, a dobos John Douglas volt, aki 1997 nyarán távozott. A helyére Shaun Taylor-Steels érkezett az egykori Solstice-ból, aki később szintén dobolt a My Dying Bride-ban.

1998-ban jelent meg az Alternative 4. Ez alatt az idő alatt a csapat átment néhány felállás-változáson. A basszusgitáros/dalszövegíró Duncan Patterson kilépett a zenei nézeteltéréseknek köszönhetően, helyébe Dave Pybus került a Dreambreed-ből, ahol Duncan egy rövid ideig játszott basszgitáron. Martin Powell (aki ezt megelőzően a My Dying Bride billentyűse és hegedűse volt) szintén csatlakozott a bandához. Végül John Douglas visszatért a dobokhoz.

1999 júniusában megjelenő Judgement című album az Anathema teljes eltávolodását jelentette a doom metal műfajától, fókuszálva inkább a lassabb és kísérletibb dalokra. Ez az új hangzás olyan előadókhoz hasonlított, mint a Pink Floyd, Jeff Buckley és kisebb mértékben a Radiohead. Mégis a zenekar lényege ugyanaz maradt. Dalaik továbbra is a depresszió érzését fejezték ki, és - inkább gyakrabban, mint ahogy nem – a kétségbeesését.

Még abban az évben Martin Powell pozíciót cserélt a Cradle of Filth billenytűsével, Les Smith-szel, aki az Anathema nélkülözhetetlen tagjává vált.

Kicsivel az A Fine Day to Exit kiadása előtt Dave Pybus bejelentette távozását a zenekarból, és később csatlakozott a Cradle of Filth-hez. A vándor basszusgitáros, George Roberts lépett a helyébe, később pedig Jamie Cavanagh.

2002 márciusában Daniel Cavanagh is bejelentette, hogy távozik az együttesből, és csatlakozik Duncan Patterson zenekarához, az Antimatter-hez.

Később azonban visszatért az Anathema-ba 2003-ban az A Natural Disaser kiadásához, és megkezdte európai turnéjukat. Ez meggyorsította a változásokat az Anathema tónusában az atmoszférikus és a progresszív világ felé, ahogyan ez az album ’Flying’ és ’Violence’című számaiban is megmutatkozik.

A Music For Nations kiadó bezárásakor, melyet a Sony BMG vásárolt fel, az Anathema lemezszerződés nélkül találta magát, egy kiterjedt angol turné ellenére, melyet a népszerű finn rockegyüttessel, a HIM-mel vittek végig 2006 áprilisában. Amíg új kiadót kerestek, a zenekar magáévá tette a „csináld magad” elvet a zenekiadásban felhasználva az internetet, és dalaikat saját weboldalukon keresztül jelentették meg, amelyre a rajongók saját választásuk szerint adományozhattak pénzösszegeket. A kiadón alapuló turné biztosításának nyilvánvaló hiánya ellenére a zenekar folytatta a fellépéseket Európaszerte, a gitáros Danny Cavanagh pedig egy különleges visszafogott akusztikus koncertet is adott.

Az együttes legújabb albumának eredeti címe Everything volt. Kiadásának időpontja többször is tolódott, sok vitát és találgatást keltve a rajongók között. 2007 augusztusában Danny Cavanagh egy blog-bejegyzésben reagált a zenekar MySpace oldalán; bejelentette, hogy az új anyag is lesz játszva egy egész Európát átfogó turné során, még mielőtt fel lennének véve, és hogy az új album - most próbaképp Paradigm Shift címmel – valószínűleg tizennégy dalt fog tartalmazni két lemezre bontva. Egy londoni koncerten azt mondta, hogy Steven Wilson a Porcupine Tree-ből lesz az új album producere. Májusban bejelentették, hogy az új album felvétele jó úton halad és még egy névváltozáson megy keresztül; a Horizons címet kapja.

2008. szeptember 19-én a London Forum-ban a Paradise Lost és a My Dying Bride mellett léptek fel, és csináltak egy feltűnést keltő turnét különböző helyszíneken szerte Angliában, kezdve Manchester-ben 2008. november 4-én és folytatva a londoni Islington Akadémián november 7-én.

Következő albumukat, a We’re Here Because We’re Here-t 2010. május 31-én adta ki a Kscope kiadó.

2011 szeptember 5.-én megjelent a Falling Deeper című új nagylemez, ami után Les Smith billentyűs zenei nézeteltérések miatt kilépett a zenekarból.

Videók

  • Anathema - Pressure
  • Anathema - Dreaming Light (From We're Here Because We're Here)
  • Anathema - One Last Goodbye

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Vincent Cavanagh
ének
gitár
Daniel Cavanagh
szólógitár
billentyűsök
vokál
Jamie Cavanagh
basszusgitár
John Douglas
dob
Lee Douglas
ének