Bejelentkezés

x
Search & Filters

Anthrax

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1981

További képek

Biográfia: 

Az Anthrax 1981-ban alakult New Yorkban. Az alapítótagok Scott Ian és Danny Lilker. A banda egyike volt a legnépszerűbb thrash metal zenekeroknak a 80-as években. Ahogy a thrash metal egyre nagyobb népszerűséget ért el 1985 után, az Anthrax zenekart a “Big Four” egyikeként tartották számon a Metallica, a Megadeth, és a Slayer mellett.

Az együttest, egy orvosi könyvben található baktériumos fertőzésről nevezte el Scott Ian és Danny Lilker, állításuk szerint azért, mert elég gonosznak hangzott. John Connelly együtt próbált a zenekarral, de hivatalosan soha nem csatlakozott hozzájuk. Roadként dolgozott velük a korai koncerteken, amíg meg nem alapította a Nuclear Assault nevű formációt Danny Lilkerrel 1984-ben. Az első felállás kiegészült a dobos Dave Weissel és a basszusgitáros Kenny Kushnerrel. Mivel úgy érezték, hogy Kushner nem a megfelelő a számukra, ezért nagyon korán Paul Kahn vette át a helyét. De mivel Kahnt sem találták kielégítőnek, ezért Lilker átvette a basszusgitáros szerepét. Ekkor csatlakozott a zenekarhoz Greg Walls szólógitáros. Az énekes Neil Turbin váltotta Ian Scott 14 éves testvérét Jason Rosenfeldet, aki csak ideiglenes énekes volt a csapatban. Hamarosan a dobos Weisst is felváltotta Greg D`Angelo. Tommy Wise szintén egy korai próbálkozás volt, de ő is kivált a zenekarból mielőtt a hanglemezkiadók megtalálták volna őket.

Neil Turbin éra (1982–1984)

Neil Turbin 1982 augusztusában csatlakozott a bandához, majd két héttel később már élő koncerten léptek fel a Great Gildersleevesen 1982 szeptember 12.-én. Ez a felállás gyakori koncerteket adott New York-New Jersey környékén. Szinten ez a négyes készítette el a NWOBHM demót 1982-ben. 1983 nyarán Greg Walls kivált a zenekarból , helyére Bob Berry érkezett, akit Rhett Forrester a Riot zenekarból ajánlott Turbinnek. Az ő tagsága sem tartott túl sokáig, hamarosan Dan Spitz váltotta, aki korábban a New Jersey-I Overkill thrash zenekerban játszott. Spitzzel felvették a második demojukat is.

1983 szeptemberében Charlie Benante érkezett Greg D`Angelo helyére. Ebben a formációban elkészült a “Soldiers of Metal” kislemez, amelynek a producer a Manowar-os Ross the Boss volt. A B oldala ennek a kislemeznek a”Howling Furies”volt, amit még Greg D`Angeloval vettek fel, és ez az egyetlen hivatalosan kiadott Anthrax szám, amelyen Greg dobol. Ez a demo segítette hozzá őket az első lemezszerződéshez a Megaforce Recordsnál. Bemutatkozó albumuk a”Fistfull of Metal” volt, amelyet 1983 végén rögzítettek. Ez a lemez már némi nemzetközi érdeklődést is kiváltott. 1984 januárjában adták ki, amit egy amerikai turné követett, ahol már érezhető volt a növekvő feszültség Danny Lilkner és a Banda többi tagja között, amit Danny amatőr hozzáállása, állandó késések, a próbatermek bérleti díjának nem fizetése, valamint a precizitás hiánya okozott. Ez azt eredményezte, hogy Lilknert elküldték a bandából. Erre ő azonnal megalapította a Nuclear Assaultot, a volt zenekari kísérővel, John Conellyvel. Még ebben az évben Greg D`Angelo is csatlakozott új együtteséhez, a White Lion-hoz.

Joey Belladonna éra (1985–1992)

Lilker távozása után, 1984 augusztusában Charlie Benante unokatestvére, Frank Bello lett az új basszusgitáros. Matt Fallon lett az ideiglenes énekesük, aki később a Skid Row énekese is volt, még a Sebastian Bach előtti korszakukban. Ezenkívül felléptek még egy négy tagú formációban is, a nevük itt “The Deseased” lett, ahol Scott Ian, mint énekes kapott szerepet. Néhány hardcore punk számot adtak elő más együttesektől.

Énekesként Joe Belladonna 1985 február 27.-én mutatkozott be élőben, majd egy lemezt is kiadtak, “Armed and Dangerous”címmel. Néhány korábbi szerzeményük is rákerült az új lemezre, többek között két élő felvétel a korai 1984-es időkből, valamint két dal a”Soldiers of Metal” lemezről is. Később, de még ebben az évben, Ian, Benante és Danny Lilker, Billy Milano-val együttműködve, kiadtak egy szatírikus albumot”Speak English or Die”címmel, S.O.D. ( Stormtroopers of Death) néven.

Következő albumuk, a “Spreading the Disease”, ugyanebben az évben jelent meg, amit nagyszabású amerikai és európai turné követett. Az 1986-ban rögzített, 1987 márciusában kiadott “Among the Living” megmutatta az együttes humoros, és kísérletezőbb oldalát. Az Anthrax a “hagyomanyos”heavy metal viseletről, amit a világos színű rövidnadrágok jellemeztek, lassan elkezdtek a lírikusabb trend felé fókuszálni . Megjelentek a szövegekben és színpadképben egyaránt a filmek, képregények. Stephen King novellák, amelyeket a rajongók várhattak tőlük abban az időben. ”I am the Law”című szerzeményük tisztelgés a képregényhős, Dredd Bíró előtt. ”Efilnikufesin”(N.F.L.) (nisefukinlife visszafele olvasva) például a színész, John Belushi kábítószerfüggőségéről és haláláról szól. Az “Indians”és a “pogóhimnusz””Caught in the Mosh”, a mai napig az Anthrax klasszikusainak számítanak. A lemezt Cliff Burton-nek ajánlották, a tragikusan elhunyt Metallica basszusgitarosnak. Az “I am the Law”kislemezként került kiadásra, amire rákerült még az “I`m the Man”, ami kombinálta a rap stilust a metalzenével. Ekkor turnézott a banda a Metallica és a Metal Church társaságában.

A zenekar megmaradt a thrash metal hagyományoknál, amikor 1988-ban kiadta a”State of Euphoria” albumot. Az”Antisocial “című nóta, amit eredetileg egy francia heavy metal banda, a Trush írt, hamarosan rendszeres vendég volt az MTV napi műsoraiban, csakúgy, mint a Headbangers Ball-ban. A csapat folytatta a turnézást a Living Colour nevű funk metal csapattal. Még 1987-ben tovább népszerűsítették a rap zenét azzal , hogy a U.T.F.O. banda által kiadott Lethal lemez címadó dalában is szerepeltek.

1989-ben a MTV-ben volt egy vetélkedő, aminek a fődíja az volt, hogy a nyertes házát szétverheti a zenekar. A győztes egy női rajongó volt, akinél megjelent az Anthrax, és péppé verte a házát. Ez inspirálta az 1992-ben induló televíziós vetélkedőt, a Married…with Children-t, amely hasonló főnyereményt kínált.

1990-ben megjelent a komolyabb hangvételű Persistence of Time, ami még nagyobb sikert aratott, mint a State of Euphoria. A lemez lényegesen sötétebb, technikásabb, és progresszívebb, mint a korábbi munkáik. Azonnal megtalálta a közös hangot a rajongótáborral. A legnagyobb sláger az albumon a “Got the Time”, ami egy feldolgozás Joe Jacksontól. Még ő is úgy nyilatkozott, hogy nagyon tetszik neki az Anthrax változat. Az”In my World”és a “Belly of the Beast”erről az albumról szintén sikert aratott.

1991-ben együtt dolgoztak az akkor úttörőnek számító Public Enemy-vel, ebből megszületett a “Bring the Noise”, ami végül óriási siker lett. Az ezt követő közös turné szintén elismerést kapott.

John Bush éra (1992–2004)

Az “Attack of the Killer B`s”című EP 1991-ben lett felvéve, ezen megtalálható egy új feldolgozása az ”I`m the Man”-nek és egy “Bring the Noise”átdolgozás, amit Ian Scott énekelt. 1992-ben nem sokkal a lemez megjelenése után Joey Belladonna-t kirugták a zenekarból.

Helyette John Bush érkezett, aki az Armored Saint tagja volt, és abban az időben zenekar nélkül maradt. Érdekesség, hogy 10 évvel korábban a Metallica megkereste John-t, hogy legyen az énekesük, aki nem vállalta akkor a feladatot. Az együttes otthagyta kiadóját, az Island Records-t, és aláírt az Elektra Records-hoz, akivel kiadta a Sound of White Noise című lemezt 1993-ban.

Annak ellenére, hogy az együttes hangzása megváltozott, javarészt pozitív kritikákat kapott, az ”Only”című dal pedig nagy sikert aratott. Ian Scott állítja, abban az időben James Hetfield egyszer azt mondta neki, hogy ez egy tökéletes dal. Az,hogy a bandának mindig is különös érzéke volt az együttműködésre a teljesen más műfajokkal, mi sem mutatja jobban, mint Angelo Badalamenti, aki egy klasszikus zeneszerző létére átírta a Black Lodge című dalt, és ebből jött létre a Twin Peaks sorozat zenéje. Ez a lemez demonstrálta, hogy a néha képregényes külső ellenére, az Anthrax képes érett, gondolatokkal teli zenét is kreálni, ami már a Persistence of Time lemezen kezdett kialakulni.

A Sound of White Noise és a Stomp 442 megjelenése közötti szünetben Dan Spitz elhagyta a bandát, felhagyott a zenéléssel, és órakészítőnek állt. A Stomp 442 1995-ben jelent meg, amelyen a szólógitár nagyrészét Charlie Benante játszotta, Paul Crook és Dimebag Darrell (Pantera) közreműködésével. Ezek után Paul Crook a szólógitáros a turnékon néhány éven keresztül, de hivatalosan a zenekar négy tagú. Az Elektra Records nem reklámozza a megjelent lemezt, és így az nyom nélkül eltűnik a süllyesztőben. Az Anthrax felszámolja a kapcsolatot a kiadóval.

Az 1998-ban kiadott Volume 8: The Threat is Real már az Ignition Records kiadásában jelenik meg. Ezen újra hallhatjuk, amint Benante,Crook és Dimebag játsszák a szólógitáros szerepet. Phil Anselmo a Panteraból szintén vendég. Balszerencsére, szinte majdnem azonnal a lemez megjelenése után a kiadó csődbe ment, és eltűnt ,ezzel igen nehéz helyzetbe hozva a zenekart. Új erőre kapva aláírtak a Beyond Records-nak, és kiadják Greatest Hits albumukat a ”Return of the Killer A`s”, de az új kiadó is becsődölt. Ezen időszakban meghirdettek egy turnét két énekessel , John Bush es Joey Belladonna részvételével, de Belladonna az utolsó napokban visszalépett.

2001-ben az anthrax támadások az Egyesült Államokat arra készteti az együttest, hogy alakítsa át a website-ot, ezzel információt nyújtva az embereknek, akik addig egyszerűen azt írták a keresőbe, hogy anthrax.com. Ezek után 2001 október 10-én kiadnak egy sajtóközleményt, amelyben félig viccesen arra utalnak, hogy megváltoztatják a nevüket valami barátságosabbra. Később megcáfolnak minden névváltoztatással kapcsolatos pletykát, ami rájuk zúdult a sajtókonferencia után. 2001 novemberében a New York Steel 9/11 jótékonysági koncerten színpadra lépnek egy különös fellépőruhában, amelyre külön-külön csak szavak vannak írva, de összeolvasva”WE`RE NOT CHANGING OUR NAME” (nem változtatjuk meg a nevünket), ezzel választ adva mindenre. A kép, amelyen a banda ebben a ruhában fellép, látható a belső borítóján a”We`ve Come for You All”lemeznek.

A nehéz körülmények és a lemezekkel kapcsolatos jogi viták ellenére(kit melyik lemez joga illet meg), folytatják. 2001-ben az új szólógitáros Rob Caggiano csatlakozik, és két év múlva kiadják a We`ve Come for You All című lemezt a Sanctuary Recordsnál. A lemezt a zenei szaklapok ünneplik, főleg azért, mert a banda visszanyerte régi formáját.
2004 elején az Anthrax stúdióba vonul ,hogy felvegye a The Greater of Two Ewils-t. Nem sokkal ezután a basszusgitáros Frank Bello bejelenti távozását a Helmet együtteshez. Helyette érkezik a turnéra Fates Warning, és a volt Armored Saint tag, Joey Vera.

Among the Living reunion (2005–2007)

2005 április 1.-én az Anthrax bejelenti , hogy az Among the Living eredeti : Scott Ian, Charlie Benante, Dan Spitz ,Joey Belladonna, Frank Bello felállásban fog koncertezni. Néhány állomásán a turnénak eljátszották a teljes Among the Living-et, az együttes létezése óta először! A koncertkörút végén nagy várakozás előzte meg, lesz-e új album a régi-új felállásban, de 2007 januar 24.-én Scott Ian felrakott egy üzenetet a Blabbermouth.net-re: ”Végre megyünk vissza Chicago-ba, hogy szétdolgozzuk az agyunkat, és megírjuk a lemezt. Egy problema van csak… nincs énekes. Ajánlottak nekünk egy teljes körű támogatást egy nagy turnéhoz tavasszal, de akkor Joey Belladonna úgy döntött, hogy nem szeretne részt venni benne. Az újraegyesítésnek ezzel vége. Megpróbáltuk, de úgy gondolom, nem lehet erőltetni semmit. Nagyon szerettem volna hallani a hangzásunkat úgy, hogy Joey énekel. Az elmúlt pár hónapban ezen próbálkoztunk. A végén Joey hozta meg a döntést, a problémakat nem tudtuk megoldani.

A bejelentest követően elkezdődtek a találgatások arról, hogy John Bush esetleg visszatér. Február 7.-én John bejelentette, hogy nem tudja magát elkötelezni az Anthraxnak. 2007 májusában Scott Ian bejelentette, hogy az énekes kilétét június végéig eldöntik, de a bejelentésre végül várni kell 2007 decemberéig.

2007 júniusában a Hard Rock magazin interjút készít John Bush-sal, többek között azt kerdezik tőle, visszatérne-e az Anthrax együttesbe, valamint érez-e valami keserűséget az újraegyesüléssel kapcsolatban.

A válasza: nem. A keserűség az nem az én műfajom. Egyáltalán nem érzek keserűséget. Talán nem teljesen így kellett volna csinálni ezt az egészet, ahogy ők tették. Megkértek, hogy menjek, de én nem éreztem, hogy mennem kellene. Megcsinálni a turnét Joey-val? Nem akartam.

A kérdésre, miszerint megkerestek-e, hogy csatlakozzon újra a bandához, miután Belladonna elment , így válaszolt:
“ Annyit kértek tőlem, hogy írjak zenét.E z nem lett volna jó nekem, ez nem én lettem volna. Vissza kellett volna mennem behúzott farokkal, és mondani: Hello itt vagyok? Ezt nem tudtam megtenni. Itt a lélekről,és a belső érzéseidről volt szó. Ennyi amit mondhatok”

Később Bush feltűnt az Anthraxban, 2009-ben a Sonisphere fesztiválon az UK-ban, és a minden várakozást felülmúló rajongótábor elinditotta a Bring Back Bush kampányt, amit Scott Ian teljes mértékben támogatott.

Dan Nelson éra 2007-2009

2007 december 10.-én bejelentették, az új énekes Dan Nelson lesz a Devilsize-ból. Néhany nap eltéréssel az is kiderült, hogy Rob Caggiano visszatér, mint szólógitáros.

2008 maáus 28.-án a zenekar lejátszotta első koncertjét 19 hónap elteltével, a chicagoi The Double Door-ban. Az új énekes mellett új zenét is játszottak, amit a teltházas nézőtér, a hangszerproblémák ellenére jól fogadott. Ezután karrierjuk során először Dél-Koreába látogattak.

2008 december 22.-én Scott Ian felfedte, hogy november 4.-e óta studióban vannak. Elmondta még azt is, hogy a dob, basszus, ritmus papíron van 19 új számra, és a szövegírás elkezdődött.”Január végén már keverni fogjuk, és nem sokkal ezután egy mérges, hangos, gyors, és nehéz gyermeknek adunk életet.

2009 májusában bejelentették, hogy a mixelés elkezdődött, Dave Fortman keveri, akinek a nevéhez fűződik az Evanescence mindkét többszörös platinalemez albuma, és a Slipknot “All Hope is Gone “ lemeze is. Egy hírlevélben az Anthrax honlapján Charlie Benante ezt rakta fel : ”A Worship Music”májusban megjelenhet.”

2009 március 7.-én az Anthrax Bogotában, Kolumbia fővárosában első alkalommal játszott karrierjük során, az Iron Maiden előzenekarként.

2009 július 21.-én, a menedzser Izvor Zivkovic megerősíti Dan Nelson kiválását a zenekarból betegség miatt. Nelson a mai napig cáfolja ezt: ”Soha nem volt komoly betegségem, ellentétben a májusi sajtóközleménnyel. Ez a teljesen alaptalan kijelentés, mélységesen sért engem. Félrevezeti a rajongókat,a családtagjaimat, akik azt hiszik, hogy beteg vagyok, pedig semmi bajom sincs. Fogalmam sem volt ilyen közlemény megjelenéséről, teljes meglepetésként ért. A zeneker többi tagjának ötlete volt a hátralévő koncertek törlése, nem az enyém. Én kész voltam tenni a dolgomat, akartam, és kepes is lettem volna rá. A sajtóközlemény megjelenése után a többiek döntöttek úgy, hogy én kiléptem a zenekarból, a saját szakállukra. Én soha nem léptem ki az Anthrax-ból.”

Reunion With John Bush (2009-2010)

2009 augusztusban felléptek az angliai Knebworth fesztiválon. Minden ezt követő fellépést töröltek, kivétel a Sophisphere Fesztivált 2009 augusztusában, ahol John Bush énekelt.

2009 szeptember 3.-án bejelentik, John Bush lesz az énekes Japanban, a Loud Park Fesztivalon is.

Ezután 2010 februárjában az öt koncertes Soundwave fesztiválon Ausztráliában szintén John Bush énekel. Röviddel ezután Benante azt nyilatkozza, hogy az”együttes az újraalakulás stádiumában van Bush-al. Kettő turnét játszottunk vele, és nagyon várjuk, hogy vele folytathassuk.

A zeneker bejelentette a részvételét a “Big 4 Tour”-on is a Metallica, Megadeth, Slayer trioval a 2010-es Somisphere Fesztiválon. Ez lesz az első alkalom, hogy ez a 4 banda együtt játszik.

Egy interjúban a metalsuks.com-on azt mondta John Bush: ”megcsináltuk a koncerteket Ausztráliában, nagyon jól éreztem magam. Elköteleztem magam, hogy júniusban megcsinálunk még négyet, és még párat augusztusban. Lehet, hogy sikerül újra felvenni a Worship Music című lemezt, de egyelőre a jogi dolgokat kell elsimitgatni. Itt tartunk most.

Mikor azt kérdezték, hogy Dan Nelson számait is hajlandó lenne felénekelni, így felelt: A zeneker ezt szeretné, ez belül nekem egy kicsit ellentmondásos, hogy őszinte legyek, mert én úgy érzem nem vettem részt a létrehozásában. A többi Anthrax szerzeményben igen, ott voltam mikor születtek. Ezekben amelyekben nem vettem részt, tudom hogy fontosak a többieknek, mert egy kész anyagról van szó, és most csak ülnek rajta. Ezért nem mondtam nemet sem még. Megcsinálták az anyagot, és most ki szeretnék adni vagy részben, vagy egészben. Probáljuk megtalálni a jogi utat, hogy sikerüljön.

Újraegyesülés Joey Belladonnaval ( 2010-napjainkig)

Megerősítették, hogy Joey Belladonna visszatér a koncertekre 2010 nyarán csakúgy, mint az új albumhoz. 2010 június 16.-án felléptek a Metallica, Megadeth, Slayer, Anthrax, először a történelem során, a Bemowo repülőtéren Varsóban. Ezek után még játszottak a Somisphere Fesztiválsorozat többi állomásán is: Június 22. Szófia , Június 26. Bukarest, Június 27. Isztambul, augusztus 7. Stockholm, augusztus 8. Pori Finnország.

Az óriási sikert arató Big Four koncertturné 2011-ben is folytatódott.

2011 szeptember 13.-án megjelent a Joey Belladonnával felvett, Worship Music című album, amely remek fogadtatásban részesült. Meglehetősen furcsa hangvételű kijelentéseket tett Joey Belladonna egy friss interjúban, amikor az új Anthrax lemezről kérdezték, bár lehet, mindez csak azért bizarr, mert nem szoktuk meg a rockzenészektől az őszinte hangot. Belladonna szerint ugyanis korántsem biztos, hogy ma ő énekelne a bandában, ha nem jönnek össze a Big Four koncertek.

 

Videók

  • Anthrax - Madhouse
  • Anthrax - Indians
  • Anthrax - Got The Time
  • Anthrax - Caught In A Mosh
  • Anthrax - I'm The Man
  • Anthrax - Belly Of The Beast
  • Anthrax - In My World
  • Anthrax - Gung-Ho
  • Anthrax - Who Cares Wins
  • Anthrax - I Am The Law

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Joey Belladonna
ének
Scott Ian
gitár
vokál
Jonathan Donais
gitár
Frank Bello
basszusgitár
vokál
Charlie Benante
dob
ütőhangszerek