Bejelentkezés

x
Search & Filters

Aurora

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1983

További képek

Biográfia: 

Az Aurora egy 1983-ban alakult győri punkegyüttes. Az első koncertjüket Terrorists néven adták, többet azonban nem játszhattak ezen a néven. Ekkor jött a képbe az Auróra Cirkáló név, amellyel már a hatalomnak sem volt baja, és amely az első demók megjelenésekor rövidült le Aurórára. Alapító tagjai: Víg László (Vigi) – gitár, Pozsgay János (Galacs) – basszus, Polyák Attila – dobok és Demeter János (Dauer) – ének.

Demók, Ausztria, NDK

Dauer pályafutása rövid volt az együttesnél, a rendszerellenes szövegek miatt az Aurórát betiltották, ő pedig nem sokkal később Kanadába disszidált. Dauert Botos "Tűz" Kriszta (később Csizmár Kriszta) váltotta az énekesi poszton, tőle azonban hamarosan megváltak, mert nem vette elég komolyan a bandát. Ekkortájt már csak álnéven koncertezhettek Magyarországon és több rendőrhatósági figyelmeztetést is kaptak. A '80-as években igen aktív volt az osztrák punk színtér, és ott hamar ismertté vált az Aurora neve, mivel többet koncerteztek ott, mint Magyarországon, '88-ban pedig németországi turnéra hívták őket. Az első lemezüket, az 1988-at ezen turné bevételeiből finanszírozták. Jellemzően előbb jelent meg Ausztriában, mint hazánkban.

A rendszerváltás után

Az orosz csapatok kivonulása "alkalmából" egy remekül időzített nagylemez jelent meg, Viszlát Iván címmel (1989). Ez a 20.000 feletti eladott lemezszámával korának legkelendőbb közép-európai punk rock albumának számított. Hasonlóan népszerű lett a következő, jóval kiforrottabb konceptalbum, az Előre kurvák, gengszterek 1992-ben. Ennek címadó dala egyfajta "Aurora-himnusz"-ként ismert.

Az ez utáni két albummal (FelTámadás, 1993 és Keserű cukor, 1994) metálosabb irányba indult el az Aurora, de végül visszatértek a punk gyökerekhez. 1994-ben történt egy tagcsere is, Polyák kiszállt és helyét Blinker vette át. És ebben az évben jelent meg a német Wizóval közös válogatásalbumuk, a Mindhalálig Punk. Ezen található néhány korábban kiadatlan, illetve újrahangszerelt felvétel (Barikádharcos, Fojtogatók, Kis kurva, Bella Csaó, Másvilág, Ég veled). 1996-ban jelent meg új, ismét punk "slágeralbum"-nak számító lemezük, a Nincs karácsony. Érdekessége a "Nem vagyok ostoba" című dalban hallható trombita (Goreczky "Kisbé" Szabolcs), amely a következő lemezen nagyobb szerepet kap.

Az 1997-es Illegális bál lemez lazább, melodikusabb számokat tartalmaz, mint a korábbiak, négy dalban trombitaszólók is hallhatók (Kiégett reflektor, Robin Hood, Kifacsart citrom, Múltak az évek). Ebben az évben megalapították saját kiadójukat, az Aurora Recordsot, visszavásárolták régebbi lemezeik jogait és újra kiadták őket, valamint számos más punkegyüttes albumait is.

1998-ban megszervezték az abdai Újhullám Punkfesztivált.

1999 sűrű év volt az Aurora életében. Először egy összefoglaló válogatásalbum jelent meg, öt korábban kiadatlan számmal, ebből három a '80-as évek demófelvételeinek újrahangszerelt, újra felvett változata (Egyszemélyes háború, Erjed már, Ne provokálj), illetve egy német nyelvű Aurora-feldolgozás (Anti-körper – Welche Richtung?), az ötödik újdonság a Győri ETO indulója. Megjelent egy vadonatúj lemez Balkán Express címmel - melyen már az új dobos, Kovács Zoltán (Kiskovács) szerepelt -, és kijött egy különleges feldolgozásalbum az Anti-körper együttessel, melyen 4 Aurora-szám hallható az Anti-körpertől németül és 4 Anti-körper-szám magyarul az Aurórától. Ezen a lemezen 4 Aurora-videoklip is található (Robin Hood, Balkán Express, Csodatevő, Tizenöt múlt).

2001-től 2004-ig ismét volt Újhullám fesztivál az Aurora szervezésében.

2002-ben új album jelent meg, A rezervátum mélyén címmel. A rendszerváltás óta hanyagolt kommunista-ellenes szövegek itt ismét előtérbe kerültek, ellensúlyandó az utóbbi években elterjedő hamis "Kádár-nosztalgiát" (Csinibaba). Ekkortól kezdtek kétgitáros formációban játszani koncerteken, Matula Csaba ritmusgitárossal egészült ki a csapat, majd az ő távozása után a korábbiakban csak trombitán közreműködő Kisbé vette át a posztot.

A 2004-es Meddig tart? lemezen alaposan kihasználják a két gitárt, egyébként pedig teljes fordulat a Nincs karácsony-Rezervátum-típusú, könnyebben emészthető vonalhoz képest, sokkal sűrűbb, keményebb zene, a szöveg is méltó a borítón szürreális festményéhez (Farsang Sándor alkotása, akárcsak az Előre kurvák, gengszterek c. album borítója). Egyébként az "1988"-at nem számítva ez az együttes legrövidebb lemeze.

2005-ben 25. születésnapját ünnepelte a Moby Dick zenekar, ennek alkalmából egy tribute lemez készült, amelyen az Aurora is közreműködött. 2007 végére összeállt egy újabb album anyaga, ennek hangszerelése során rögzítettek néhány régebbi dalt új hangzással, illetve angol szöveggel. Ekkoriban látogatta meg a zenekart a Filmmúzeum televízió Privát rocktörténet c. műsorának stábja is, akik egy egyórás összeállítást készítettek a csapat munkásságáról.


2008 februárjában Kis Róra ült be a dobok mögé, így Kiskovács visszatérhetett régi zenekarához, és megszűntek az időpont-ütközésből eredő problémák. Tavasszal stúdióba vonult az együttes, immár az új felállásban, és rögzítették az új lemezt. 2008. július 28-án került a boltokba az anyag, Tűréshatáron túl címmel. Ezzel egy időben a zenekar logójába bekerült a rovásírás "gy" betűje, amellyel győri kötődésüket juttatják kifejezésre. A lemez szövegeinek egyik fontos témája 2006 októbere, mellyel kapcsolatban kiderül, hogy a zenekar mélységesen elítéli a rendőri brutalitást. (Vigit egy hónappal korábban verték meg rendőrök, amikor egy győri koncertjük után taxira várt) Ezért, illetve azért, mert a logóban lévő rovásírásos "gy" betű kettőskeresztnek is felfogható, számos támadás érte a zenekart internetes fórumokon, többen fasisztának bélyegezték Vigiéket. Ekkor adta ki Vigi a következő közleményt:

"A zenekar miként a múltban, jelenleg sem kíván semelyik politikai oldalhoz csatlakozni. Függetlenségünket megtartjuk. A zenekar látja mindkét oldal hibáit és ennek hangot is ad, nagyobb perspektívából szemlélve a világ mostani állapotát: egyúttal a kifejezetten káros és agresszív globalizációs folyamatnak is ellentmond és azzal ellenszegül.

A szimbólumokról : A kettős kereszt számtalan helyen szerepel. Magyarország címerében is ott van, sőt Szlovákia címerében is, így fasiszta szimbólumnak semmiképpen sem nevezhető, de az új logó ó betűjében nem is a kettős kereszt van, hanem a latin betűs írásunkat megelőző, kereszténység előtti kórból való rovásírásunk Gy betűje, mely egyben Győr városunk kezdőbetűje is. Ezzel zenekarunk a városhoz való kötődését, győri mivoltát kívánta jelezni.

A mostani dalok szövegei sem utalnak semelyik oldalhoz állásra, csatlakozásra fél szó erejéig sem. Erről a szövegek fordítása után bárki meggyőződhet. A jelenlegi helyzetnek megfelelően igencsak társadalom kritikusak lettek a nóták, de mindig is úgy gondoltuk: jelmondatunk nem lehet soha a "Ne szólj szám, nem fáj fejnem."

A borítóról még valami: a borítón egy csengersimai festett kazetta látható. A képen látható kazetta a nagy év kereteiben a halakat és a vízöntőt jelöli, vagyis a Kali Yugának is nevezett legsötétebb időt, de egyben az abból való kibontakozást is. A kibontakozás szimbóluma a halpikkelyek fedte korsóból kiágazó, kibontakozó két fej, melyeknek az osztrák és egyéb címereken ábrázolt "a kétfejű sashoz" semmi köze."
 

Videók

  • Auróra - Múlik az idő
  • Auróra - Kifacsart citrom
  • Auróra - Viszlát Iván
  • Auróra - Csodatevő

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Víg László (Vígó)
gitár
ének
Víg Norbert (Kis Róra)
dob
Goreczky Szabolcs (KisBé)
gitár
vokál
trombita