Bejelentkezés

x
Search & Filters

B 52's

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1976

További képek

Biográfia: 

A B-52’s zenekar egyike azon athens-információknak, amik a Georgia állambeli egyetem kampuszát fémjelzik. Az alternatív zene gyökerének tekinthető B-52’s az USA déli részén elterjedt szlengből vette a nevét, és nem más jelent, mint azokat a magas, felfújt parókákat, amiket Kate Pierson és Cindy Wilson énekesnők hordtak, s mely később emblematikusan jelezte az együttes turkálós-ruhatáras, affektált megjelenését. Az ötfős csapatot Fred Scheider, Ricky Wilson gitáros (Cindy bátyja) és Keith Strickland dobos alapította még a ’70-es évek közepén. Bár a tagoknak vajmi kevés zenei képzettsége volt, egy kínai étteremben töltött részeges éjszakán megszületett az együttes, melynek legelső fellépéseit még egy toldott-foldott gitárral és ütősök kíséretében oldották meg.

Miután piacra dobtak pár ezer példányt a ’Rock Lobster’-nek keresztelt első kislemezükből, a B-52’s végre elutazhatott első fizetett fellépésére a hírhedt Max’s Kansas City klubba. A New York-i CBGB klubban való gyakori fellépéseik miatt felfigyelt rájuk a városi sajtó, majd 1979-ben megjelentették a magukról elnevezett debütáló albumot, ami csupa mániákus, bizarr és legfőképpen jól táncolható dalt tartalmazott, többek között a jelentéktelenebb szórakozóhelyek slágerét, az újraformált ’Rock Lobster’-t is. A rá következő évben kiadták a ’Wild Planet’-et, ami az amerikai album listákon a legjobb húsz közé került; ezt 1981-ben a ’Party Mix!’nevű kislemez követte, amely az együttes első két rendes fellépésén elhangzott dalait jelentette meg új köntösben.

Az 1982-ben kiadott ’Mesopotamia’ David Bryne producer segítségével egy sorozatnyi megszakított fellépés anyagából tevődött össze, melyen a B-52’s látványosan veszíteni kezdett jellegzetes humorából. A helyzetet a következő év lemezével, a ’Whammy!’-vel orvosolták, amivel belekóstoltak az elektronikus zenébe is. Miután Schneider előrukkolt saját szólólemezével, az 1984-es ’Fred Schneider & the Shake Society’-vel, az együttes visszatért a stúdióba, hogy elkészíthesse a ’86-os ’Bouncing Off the Satellites’-t. 1985. október 12-én Ricky Wilson elhunyt; bár eredetileg azt hitték, hogy természetes halált halt, később kiderült, hogy az AIDS győzte le végleg. Wilson halálának árnyékában a csapat képtelenségnek érezte, hogy folytassák a zenélést, így jó pár évet elvonulva töltöttek.

1989-ben a B-52’s végül a ’Cosmic Thing’ című albummal tért vissza, ami egészen napjainkig a legnépszerűbb munkájuknak számít. A lemez jellegzetessége, hogy Strickland a dobokról átállt gitárra, valamint, hogy Don Was and Nile Rodgers segédletével nagyon klub-barát számokat készítettek, és olyan sikerdalok születtek, mint a party-himnusz ’Love Shack’, a ’Roam’ és a ’Deadbeat Club’. 1991-ben Cindy Wilson felhagyott a professzionális zenéléssel, rábízva a hátra maradt trióra a ’92-es ’Good Stuff’ elkészítését.Egy évvel később a filmes szinkron-iparban is feltűntek, mikor ők készítették el Steven Spielberg élőszereplős mozifilmjének, a Flintstone családnak a zenéjét. Wilson később visszatért a színpadra, hogy a banda ismét együtt népszerűsítse 1988-as válogatáslemezét, a ’Time Capsule’-t. A négy évvel később megjelentetett, dupla korongos ’Nude on the Moon’ már mélyebbre nyúlt az együttes katalógusában, és ritkán hallott számokat, élő felvételeket és remixeket ugyanúgy tartalmazott, mint nagy slágereket. 2008-ban, 16 év kihagyás után a B-52’s egy új albummal rukkolt elő; az Astralwerks által kiadott anyag, a ’Funplex’ egy remek, szintetizátor alaphangú lemez lett, melynek produceri teendőit Steve Osborne látta el.

A B-52’ a mai napig turnézik, és évente mintegy 50 – 60 élő koncertet adnak.

Videók

  • B 52's - Love Shack
  • B 52's - Rock Lobster
  • B 52's - Give Me Back My Man

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Kate Pierson
ének
gitár
basszusgitár
orgona
billentyűsök
Fred Schneider
ének
billentyűsök
xilofon
Keith Strickland
gitár
dob
basszusgitár
billentyűsök
vokál
Cindy Wilson
gitár
ütőhangszerek
vokál