Bejelentkezés

x
Search & Filters

Barackca

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1993

További képek

Biográfia: 

A Barackca zenekar 1993 októberében alakult, ekkor volt az első közös próba a Teleki Blanka Közgazdasági szakközép Iskolában. A zenekar alakításnak az ötletét János és Krisztián testvérpár gondolták ki mivel nekik már volt némi zenei múltjuk. Majd hozzájuk csatlakoztak az iskolából páran Kollár Zoltán és Sziráki Zoltán valamint Vili és András az első koncert erejéig.

Még a műfajuk nem volt teljes, mivel mindenkinek más volt az ízlése csak a zenélni akarás kötötte össze őket. Végül különböző rock és punk zenekarok feldolgozását adták elő első koncertjükön ahol már András nem is lépet ki a közönség felé, ezért a többiek énekeltek helyette. Illetve a szintetizátoron közreműködő Vilitől is megvált a csapat mivel nem volt igazán olyan dal amiben szükség lett volna rá. Nem sokkal később Kollár Miklós is csatlakozott gitáron a zenekarhoz. Egy rövid ideig János és Sziráki Zoli is basszusgitároztak, ami érdekessé tette a zenekart mivel 2 basszgitár és 2 gitár + dob felállás elég ritka volt. Majd végül János már csak énekelt. Elég hamar elkezdték megírni a dalokat és mivel a zene és a szövegek leginkább János és Krisztián alkották ezért az õ ízlés világuk felé indult a banda a punk zene felé. A név a már említett iskola egy hátsó barakk épületétől származik mivel ott próbálhattak, amíg bejelentették, hogy lebontják az épületet. Ekkor az addig használt "Barakk rock" nevet elhagyták és az épület becézésével létrejött a Barackca aminek ezt a furcsa írásmódját találta ki Krisztián, mivel ilyet nehezen lehetett látni. Valamint a névből lehetett asszociálni a barack pálinkára is, ami kedvelt italuk volt.

Az első 1,5 év alatt megírt dalokat koncerteken népszerűsítették, majd 95' februárban egy rossz-olcsó stúdióban vették fel a nem túl jó zenészek. Ennek az eredménye lett az "Eine Kleine Punk Music" album, ami csak a címében utal a 2 alapító tag komoly zenei múltjára. Igazán vicces, ami akkor a 3x8 óra stúdiózás alatt fel sem tűnt nekik, hogy a gitárosok elfelejtették bekapcsolni a torzító pedálokat. Valamint a legtöbb dalt elsőre felvették és úgy is hagyták. A 94-98 közötti időszak alatt leginkább iskolai bulikon, a "Ferencvárosi Művelődési Ház"-ban illetve a "Fekete lyuk" illetve III/III-ban és a "Patkány Lyuk"-ban koncerteztek valamint vidéki kocsmákban. 96'-ban János leszerelt és a "Sleym" albumra a kötelező katonai szolgálat rányomta bélyegét és több dalban is foglalkoznak a témával.

1997-ben a Kollár testvérek kiszállnak a zenekarból, mivel nem érzik magukénak ezt a műfajt és más jobban érdekli őket, mint a zene. Így az addig csak énekesként szereplő János már nem csak a dallamokat írja, hanem gitározik is a koncerteken. Júniusban elkészült a 3. album már ebben az új felállásban illetve még néhány dalon közreműködtek az előző gitárosok.

A zenekar először lépett fel a Sziget Fesztiválon, ami akkor még nagyban eltért a mostani túlzottan populáris irányvonalától. Ezen a koncerten az előtte való kitartó reklámozás következményeképp több, mint ezer ember várta őket a színpad előtt. A fellépés jól sikerült illetve némi botránnyal fűszerezve, mivel a fesztivál főszponzora az egyik kólagyártó cég volt és János direkt felvette a másik nagy multi sapkáját, ami a rendezőknek nem nyerte el a tetszését. Az viszont, amit a koncert bevezetőben mondott még inkább olaj volt tűzre és szervesen érintette a biztonsági céget: "Inkál Inkál ő mindenkinek diktál, Inkál Inkál, de mikor szűnik meg már!" A közönségnek természetesen elnyerte a tetszését, mivel az 5. fesztivál napjára már rengeteg túlkapása volt ennek a cégnek. Azonban ezt a koncert után megpróbálták megtorolni megvárva mire szétszéledt a közönség és a zenekar is Jánost elfogták és el akarták szállítani némi verést "kilátásba helyezve. Szerencsére néhány ismerős ezt észrevette és egy adott pillanatban a rendezőktől megszökve a baráti társaság elbújtatta. Végül ebben az évben Sziráki Zoli is kénytelen volt elhagyni a zenekart a tanulmányai miatt és mivel rengeteg fellépés volt ország szerte ezért már nem tudta vállalni ezeket. Úgyis mondhatnánk, hogy Puskás Andrást a 4. születésnapra kapta ajándékba a zenekar mivel az volt az első fellépése illetve a Zolinak az utolsó.

1998-ban már jelentősen rányomta a politikai szemléletmód is a bélyegét a "Terror" albumra és sok dal hamar a kedvence lett a közönségnek. Nagyon sokat koncerteztek és népszerűségüket nagyban köszönhették annak, hogy sohasem tartották magukat többnek a közönségüknél. 2000-ben is folytatódott és erősödött a politizálás és szociális hátrányokra - hiányokra való rámutatás a dalaikban, amit a "Kö(s)ztársaság" albumon adtak ki. Szintén ebben az évben volt az első külföldi fellépés az akkor még Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban Feketic nevű többségében magyarok lakta településen. Ott ez egy olyan kuriózum volt még a politikai bizonytalanság küszöbén, hogy távolabbi városokból külön busz járatok indultak a koncert színhelyére. Majd ezt követően még a környező országokban is jártak (Horvátország, Ausztria, Szlovákia) .

2002-ben volt az első invitálás Németországba, amit újabb és újabbak követtek. Végül lehetőség nyílt az egyik kedvenc zenekarral is egy kelet-európai közös turnéra az Oi Polloi skót punk legendával. Év elején elkészült a "Miért élünk?!" első CD is ami kapott sok kritikát és megosztotta a közönséget Magyarországon mivel sokan hiányolták a vidám témákat és csak kizárólag politikai töltetű dalokat hallhattak a koncerteken is. Mivel maguk a tagok is egyre idősebbek lettek ezért egyre jobban megértették, hogy igenis szükség van a politizálásra és állásfoglalásra.

2003-ban különböző okok miatt a zenekar kiköltözött Berlin egyik legrégebbi foglaltházába a Köpi-be. Itt laktak az első félévben, majd ez idő alatt olyan sok koncert és turné lehetőség adódott, hogy végül fél év múlva visszaköltöztek régi otthonaikba, igaz általában havonta 1 hetet töltöttek csak Magyarországon. Év végén egy 3 koncertből álló születésnapi turnéval ünnepelték a 10 éves fennállást, amihez egy az eddig megjelent dalokból egy válogatás kazettát adtak ajándékba az ott megjelenteknek. Decemberben pedig egy új CD készült el ami 10 új dal mellett tovább 9 újra felvett dalt is tartalmaz. Ezt főleg azért készítették így, mert a külföldi turnék során sokan keresték a régebbi dalokat is és így végre megkaphatták CD-n a régebbi változatoknál jobb minőségben.

2004-es év volt a zenekar történetének a legmozgalmasabb éve és ekkor csatlakozott Hoschi is a zenekarba második gitárosként. Őt még régebben ismerték meg Erfurtban, amikor az AJZ punkok kedvelt szórakozó helyén töltötte a polgári szolgálatát. Sőt a zenekar a 11. születésnapi koncertje egybe esett az 500. koncerttel is, ami szintén nagyon jó hangulatban telt el. Több, mint 100 koncert csúcspontjaként év végén egy Dél- Kelet Ázsia-i turnén vettek részt ahol megtapasztalhatták testközelből is a világ másik felén létező és súlyos problémákat, valamint azon népek kultúráját és hatalmas szeretetét.

2005 amikor már egy kicsit vissza fogott a zenekar a hajtásból és kevesebb turné volt aminek talán a magánéleti gondok és változások voltak az okai illetve az előző évi túlhajszoltság.

2006 a pech sorozatok éve lett, hiszen több turnét is törölni kellett hol sérülés, hol a turnébusz miatt ami Angliából hazafelé motorikusan tönkrement. Ez adott lehetőséget arra, hogy ismét több koncert volt Magyarországon a távolabbi turnék helyett.

2007 amikor a zenekar egy 5 hetes 14 országot érintő turnén vett részt, amiből fantasztikus két hetet a legendás MDC (millions of dead cops) amerikai zenekar társaságában melyre maga az MDC kérte fel a zenekart. Azonban Krisztián ez év felétől már Hollandiába emigrált és Hoschi is visszaköltözött Németországba így nagyon nehézkessé vált a koncertezés és az újabb dalok elkészítése, gyakorlása.

2008-ban is ez volt az egyik legfőbb oka a zenekar ritka és kevés koncertezésének. Azért sikerült méltó módon a 15. születésnapot is megünnepelni egy igazi retro hangulatú koncerttel ahol hosszú idő óta ismét a Hatóságilag Tilos! és a Semmi Komoly társaságában telt el.

2009-es tervekről már nem szívesen beszélnek, mivel volt terv új lemezre turnékra, de sajnos Krisztián autóbalesete közbeszólt. Ezért ajánlatos figyelni a híreket, ahol ha valami történik a Barackca-val azt megtudhatja mindenki.
 

Videók

  • Barackca - Ellenőrzés alatt
  • Barackca - Nem tetszik
  • Barackca - Buborék
  • Barackca - Szánt a babám

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Huszár János István
ének
gitár
Frölich János
gitár
Puskás András
basszusgitár
Huszár Krisztián Tamás
dob