Bejelentkezés

x
Search & Filters

Betraying The Martyrs

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2008

További képek

Biográfia: 

A 2008-ban alapított zenekar eredeti felállása: Eddie Czaicki, Fabien Clévy, Antoine Salin, Victor Guillet, Baptiste Vigier és Valentin Hauser. 2009 novemberében adták ki legelső EP-jüket, a The Hurt, The Divine, The Ligh-ot, amiből csak Franciaországban 2000 példány kelt el, majd 2010-ben elindultak első európai turnéjukra, a turné folyamán ismerték meg a brit Aaron Matts-t, aki Czaicki helyére lépett, mert ő túl sokat utazgatott ahhoz, hogy továbbra is velük zenélhessen.

2011-ben láttak neki első albumuknak, ami 2011 szeptemberében jelent meg, s a Breathe In Life nevet kapta, a kiadást követően ismételten európai turnéra indultak, sőt, az év végén még az USA-ban is felléptek. A lemez nagyszerű értékeléseket kapott a kritikusoktól. Antonie 2012-ben hagyta el a zenekart, helyére pedig az orosz Mark Mironov került.

Az évek során rengeteg koncertet adtak a világ különböző szegleteiben, így következő lemezük csupán 2014-ben érkezet, Phantom névvel (amin szerepel egy tribute dal is a nemrégiben elhunyt Mitch Luckernek ajánlva). A kiadást követően azonnal amerikai turnéra indultak, majd visszatértek Európába, jelenleg is európai turnén vannak.
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Aaron Matts
ének
Victor Guillet
billentyűsök
ének
Baptiste Vigier
gitár
Lucas D'angelo
gitár
Valentin Hauser
basszusgitár
Mark Mironov
dob