Bejelentkezés

x
Search & Filters

Biohazard

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1988

További képek

Biográfia: 

A Biohazard együttes 1988-ban alakult a New York-i Brooklyn kerületben. Zenéjükben a metal, hardcore elemekkel vegyítik a hip-hop elemeit.

Kezdetben a következő volt a felállás: Evan Seinfeld basszer+vokál, Billy Graziadei gitár+vokál, Bobby Hambel gitár, Danny Schuler dob. Úgy érezték, hogy nekik annyira rossz ott Brooklyn-ban, hogy rosszabb már nem is lehetne a bandaháborúk, drog stb. miatt, de miután megjelent első nagy lemezük 1990-ben, és elkezdték járni a világot, rájöttek, hogy az általuk fontosnak tartott problémák igen csak jelen vannak a Föld más részein is. Létrehozták a Down For Life égisze alatt a rajongói klubjukat, ahova a világ minden részéről be lehet lépni. Bobby Hambelt időközben lecserélték, több váltás után Carmine Vincent van a szóló gitár poszton.

Mindenképpen el kell mondani róluk, hogy mindig is sokat tettek azért, hogy legyen összetartás a zenekarok között, és segítették a tehetséges, fejlődő zenekarokat.

Az elején túl kicsi volt a kiadójuk, az nem volt képes megfelelő reklámot biztosítani az első albumjuknak, utána az Onyx-al közösen készítettek egy számot (Judgement Night), aminek hatására felfigyelt rájuk a Warner Brothers és kiadta legsikeresebb albumjukat a "State of the World Address"-t, ezután váltak meg Bobby Hambel-től és hárman vették fel következő albumukat, a "Mata Leao"-t. Ezt sokan kritizálták, hogy milyen gyenge, de engem ez az album fogott meg leginkább, szerintem pergős és energikus, habár zeneileg talán visszalépés az előző albumhoz képest: nem volt annyira változatos. Ezután bevették Rob Echeverria-t a Helmet-ből és vele felvették első koncertalbumukat, a "No Holds Barred"-et, ezután kiadót váltottak, mert sokat húzott róluk a Warner Brothers, és leszerződtek a Mercury Records-hoz, ahol kiadták a "New World Disorder" című albumukat Ez helyrebillentette őket anyagilag, és erkölcsileg is, mivel elég jó kritikákat kapott, de érthetetlen okokból elhagyták a kiadójukat, ezután egy-két kiadónál próbálkoztak, de senki sem felelt meg, így a zenekar életével játszva töltöttek el egy-két évet, miközben kiadó és menedzser nélkül belevágtak egy európai-japán turnéba. A világ körüli turné után próbálták összeszedni magukat és kiadták a "Tales From The B-side" című albumukat. Ezután kilépett a zenekarból Rob Echeveria és belépett Leo Curley, és Evan bekerült egy börtön sorozatba, amit az HBO-n vetítettek.

Billynek voltak trip-hopos törekvései, és tagja is volt egy BLU nevű formációnak, Jeni Bairrel együtt. Ezután kiadtak egy válogatást Tales form the hardside néven. Danny belépett egy másik New York-i bandába, az Among Thieves-be, ahol ő váltotta Will Shepler-t (Agnostic Front, Madball).

Mindeközben Billy és Danny létrehozta a régi stúdiójukból a Rat Piss Studio-t, ami a kor követelményeinek megfelelően digitális eszközökkel volt felszerelve és elkezdtek helyi bandákat támogatni, demókat vettek fel, azután 2001 szeptemberében kiadták következő albumukat az Uncivilizationt, amin egy rakás vendég szerepelt, pár híresebb: Roger Miret (Agnostic Front), Jamie Jasta (Hatebreed), Phil Anselmo (Pantera, Down, Super Joint Ritual), Corey Taylor (Slipknot). Ezután kivált Leo Curley, mert nem szerette, hogy elvárják tőle, hogy úgy játszon, mint Bobby Hambel, ezért jelenleg Carmine Vincent játszik az ő helyén, aki eddig road-ként szerepelt a Biohazard stábban. Vele vették fel az "Kill Or Be Killed" című albumot.

2005-ben készítették utolsó albumukat a Means to an End-t, ami méltó befejezése a zenekarnak, sajnos úgy tűnik belefáradtak egymás társaságába, és nagyobb a széthúzás jelenleg a tagok között, mint az összetartás, ezt tetézte az utolsó album készítésének problémája is. A probléma a teljes album megsemmisüléséből fakadt, mivel törlődött minden az albumot tároló winchesterről, és kezdhették elölről, még nagyobb erőbedobással, most már abszolút jogosan agresszíven a felvételeket. Billy jelenleg az új zenekarával dolgozik a Suicide City-vel, eközben dolgozik az UndergroundSound Studios-ban, amit Danny-vel hoztak össze az utóbbi években New Jersey-ben.

A zenekar megalakulásának 20. évfordulóján, 2008-ban az eredeti felállásban újjáalakult.

2008 áprilisában a Korn előzenekaraként turnéztak Új-Zélandon és Ausztráliában, megünnepelve ezzel a zenekar újjáalakulását.

2011 szeptemberében megjelenő album, a Reborn In Defiance júniusi felvételei után bejelentették, hogy békés úton elváltak Evan Seinfeld basszusgitárostól. Helyére a korábban már a Biohazard kötelékében megfordult Scott Roberts érkezett.

Videók

  • Biohazard - Punishment
  • Biohazard - Shades Of Grey
  • Biohazard - Sellout
  • Biohazard - Tales From The Hard Side
  • Biohazard - How It Is
  • Biohazard - Five Blocks To The Subway
  • Biohazard - Vengeance Is Mine

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Billy Graziadei
gitár
ének
Danny Schuler
dob
Bobby Hambel
gitár
Scott Roberts
basszusgitár
vokál