Bejelentkezés

x
Search & Filters

Bloody Roots

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2009

További képek

Biográfia: 

A Bloody Roots project ötlete már 2008-ban megszületett, de ebben az évben Schmiedl Tamás alapító, a Moby Dick frontembere és meghatározó dalszerzője még egyedül dolgozott az első dalokon és gyűjtögette az ötleteit. Az elképzelés egy tradicionális thrash lemezanyag létrehozása volt, főként gyors, lendületes dalokkal és mindezt nem egy szűk zenekari tagság keretein belül, hanem kibővített, meghívott zenész és alkotógárdával.

Már a legelejétől egy sokszereplős produkcióban gondolkodtam, nemcsak a hangszeres feljátszások tekintetében, de a szerzői, alkotói munkába is szerettem volna bevonni általam nagyra becsült dalszerzőket, zenészbarátokat. Az előző években a Moby Dick Tribute lemez készítése során megtapasztalt több résztvevős munka élményét kerestem újra, nem akartam egyedül vagy csak egy pártagú zenekari tagság keretein belül dolgozni. Nem kellett túl sokat gondolkodnom, ki lenne, akivel szívesen együtt zenélnék, így 2008 végéig szinte mindenkivel felvettem a kapcsolatot. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy mindenkinek a saját zenekara működése mellett kell időt találnia a projectes tevékenységhez, ezért az ötletek "szállítását", a munka kezdetét 2009 tavaszára, nyár elejére kértem - mondta Smici.

A közreműködői gárda kialakulása után, a projecttel kapcsolatos tervek és elképzelések letisztultak, elkezdődhetett a lemez megjelenésének előkészítése.

A Hammer Records, Smici anyazenekarának a Moby Dicknek a kiadója, szerencsére első körben üdvözölte az elképzeléseket és támogatásáról biztosította a projectet. A produkció kiadói sorsa így hamar eldőlt és az alkotói munkára helyeződhetett a hangsúly. Hamarosan újabb fejlemények történtek, hiszen Hartmann Kristóf produkciós igazgató részéről a project kedvező koncertlehetőséget kapott, ami után röviddel, május 17-én véglegesen eldőlt, a Bloody Roots még lemezmegjelenés előtt, a Wigwam színpadán mutatkozik be először élőben, 2009. szeptember 25-én, többek között a Kalapács és az Omen társaságában. A koncert ténye kicsit átrajzolta a Bloody Roots menetrendjét és váratlan terheket is jelentett, hiszen koncertzenekar felállítása egyelőre nem volt a tervben és a sok közreműködővel megálmodott lemezanyag elkészülte sem tűnt kis feladatnak. A zenekarépítés nem ment minden nehézség nélkül, hiszen Schmiedl Balázs szólógitáros és Horváth Tamás bőgős csatlakozása után a dobost csak sokadszori nekifutás után sikerült megtalálni, Tarcsai Ádám személyében.

Kétévi kitartó munka és előkészületek után 2010 április elején a Nail Records kiadásában végre megjelenik a Bloody Roots bemutatkozó albuma, Isten kezében címmel.
A megjelenést követően lemezbemutató turnéra indult a zenekar.
 

Videók

  • Bloody Roots - Haragvó istenek
  • Bloody Roots - Késői fohász

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Schmiedl Tamás
ének
gitár
Schmiedl Balázs
gitár
Horváth Tamás
basszusgitár
Tarcsai Ádám
dob