Bejelentkezés

x
Search & Filters

Bocs Hogy Élünk

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1992 - 1997

További képek

Biográfia: 

BOCS HOGY ÉLÜNK /1992 – 1997/

A magyar dark-goth műfaj egyik kultikusnak számító formációját, a Bocs Hogy Élünket a ’90-es évek elején alapította néhány nagykátai gimnazista. Az alapító tagok hamar más – más útra tértek, közülük csak Nagy Attila folytatta az első szárnypróbálgatásokat. Az ötleteit megosztotta Dobák Lászlóval (basszus gitár) és Bozsik Gáborral (dob). Hamarosan csatlakozott a bandához Herczegh Károly (gitár), akinek a zenei ötletei alapján kezdett kialakulni a későbbi Bocs Hogy Élünk hangzásvilág. Ekkor még Pernyéz Viktor próbálkozott az énekesi poszt betöltésével, ám a zenekar első nyilvános fellépése előtt kilépett a zenekarból. Alig egy hónappal az első nagyobb fellépés előtt – Szolnok Rap Labor – Solymosi László vállalta a frontemberi szerepet. A feladata nem volt könnyű, hiszen majdnem az összes akkori dalnak el kellett készítenie a szövegét és az énekdallamát. Szerencsére a sok – sok nehézség ellenére 1992 áprilisában a Bocs Hogy Élünk útnak indult, lényegében elindítva ezzel a dark – goth zenét Magyarországon, a szintén ekkortájt induló Árnyakkal, Land Of Charonnal stb. együtt.

Herczegh Károly igazán egyedi zenei ötletei és Solymosi Laci karakteres, mély és egyéni versei és dallamötletei hamar népszerűekké váltak Magyarországon, így egyre több meghívást kaptak, egyre több városba, klubba, fesztiválra juthatott el a formáció.

Az első, ma már mindenképpen zenei kuriózumnak számító ÁLOMUTAZÓK című albumukat 1994-ben készítették el. Sajnos egy rosszul szerkesztett zenei lexikonnak köszönhetően sokan a mai napig azt hiszik, hogy ez Geőcze Zoltán, Adamecz József, Nagy Gábor és Káplár Rita munkája, pedig ők csak segítőként közreműködtek az albumon, Káplár Rita és Geőcze Zoltán vokálozott, Admecz József egy számban, a Haldokló Világban dobolt, Nagy Gábor pedig az intro elkészítésében segédkezett. A dalok zenéjét alapvetően Herczegh Károly írta, a többi zenésztárs ötleteinek (Bozsik Gábor, Dobák László és Nagy Attila) a figyelembe vételével, míg a versek és az énekdallamok kizárólagosan Solymosi László munkái, a Haldokló Világ kivételével, annak a szövegét Geőcze Zoltán írta.

Ezen az albumon kívül, bár legalább két lemezre való dalt készítettek, rögzítve csak a Ne Félj című daluk lett 1996-ban a START Iroda felkérésére.

Alapvetően személyi ellentétek miatt, néhány tagcserét követően 1997-ben végleg feloszlott a csapat, igaz 2002-ben a Gothica II. fesztiválra egy búcsú koncert elejéig összeálltak, de az alaptagok közül már csak Solymosi László és Herczegh Károly játszott a koncerten, a többiek vendégművészek voltak. Egy promóciós kazetta is megjelent erre az alkalomra, azon hallható a Gótikus ima című daluk, mintegy záróakkordjaként a kultikus magyar dark – goth formációnak, a Bocs Hogy Élünknek.

Utóélet:

Az alapító tagok közül hárman 1997-ben rövid ideig még próbálkoztak új zenei ötletekkel. Ez volt Pheadra, de az egyre erősebb személyi konfliktusok végül a formáció végét jelentették. Zenével ma már csak Herczegh Károly (Innocence, The Moon, X-The Moon stb.) foglalkozik, és Solymosi László (Apokrif, Sense Of Silence, SOS Iteam Betép).

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Solymosi László
ének
ritmusgitár
Herczegh Károly
szólógitár
vokál
Nagy Attila
ritmusgitár
Dobák László
basszusgitár
Bozsik Gábor
dob