Bejelentkezés

x
Search & Filters

Cannibal Corpse

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1988

További képek

Biográfia: 

A Cannibal Corpse egy 1988-ban alapított amerikai death metal együttes. Tíz stúdióalbumot, egy koncertalbumot, valamint egy VHS és két DVD felvételt adtak ki. Az 1 millió eladott példányt 2003-ban érték el. A death metal színtéren nagy befolyással bírnak és kereskedelmileg az egyik legsikeresebb bandának számítanak a műfajon belül. Lemezeiket a Metal Blade Records adja ki.

A zenekar olyan témákat dolgoz fel dalaiban, mint a vérengzés, mazochizmus, kínzás, élőholtak, gyilkosság és halál valamint az embergyűlölet. Emiatt több helyen is betiltották koncertjeiket, főleg Németországban, lemezeiket pedig éveken át cenzúrázták erőszakos megjelenésük/dalszövegük miatt. Horrorfilmekből és -regényekből merítenek inspirációt, illetve olyan bandáktól, mint Slayer, Obituary, Kreator, Autopsy és Morbid Angel.

A bandát a New York állambeli Buffaloban alapította Chris Barnes (vokál), Alex Webster (basszusgitár), Jack Owen (gitár), Bob Rusay (gitár) és Paul Mazurkiewicz (dob). A demólemezük kiadása után szerződtették őket a Metal Blade Records-hoz, majd megjelent a debütáló albumuk Eaten Back to Life címen.

További két albumot adtak ki Butchered at Birth és Tomb of the Mutilated címen, majd Bob Rusay gitárost felváltotta Rob Barrett, ezt követően pedig kiadták a Hammer Smashed Face névre keresztelt EP-t, aminek címadó dala azóta klasszikussá nőtte ki magát.

A The Bleeding kiadását követően a banda frontembere, Chris Barnes ki lett utasítva a bandából nézeteltérések miatt. A vokálos posztját a ma már emblematikusnak számító George "Corpsegrinder" Fisher töltötte be. Az 1996-ban kiadott Vile album remek visszhangot kapott, és ez volt az első death metal album ami felkerült a Billboard toplistára (#122).

A 2004-es The Wretched Spawn kiadása után Jack Owen kilépett a bandából, hogy a többi projektjével foglalkozzon, az akkor aktuális turnén pedig Jeremy Turner töltötte be a helyét. Ezt követően a Malevolent Creation/Hate Plow/Solstice gitárosa, Rob Barrett lépett be a bandába, aki korábban már részt vett két Cannibal Corpse lemez elkészítésében (The Bleeding, Vile). 2006-ban a banda kiadta a Hate Eternal frontemberével, Erik Rutannal a tizedik lemezét, a Kill-t. A banda eddigi történetét rögzítő, számos kulisszatitkát felfedő, rengeteg koncertfelvételét tartalmazó, valamint húsz éves születésnapját kikiáltó DVD 2008-ban jött ki Centuries of Torment: The First 20 Years néven. 2009 februárjában megjelent az Evisceration Plague, a banda 11. nagylemeze.

2011-ben elkezdték a stúdiómunkálatokat a következő albumukhoz.

Videók

  • Cannibal Corpse - Make Them Suffer
  • Cannibal Corpse - Hammer Smashed Face
  • Cannibal Corpse - Sentenced To Burn
  • Cannibal Corpse - Encased In Concrete
  • Cannibal Corpse - Priests Of Sodom
  • Cannibal Corpse - Evisceration Plague
  • Cannibal Corpse - Death Walking Terror
  • Cannibal Corpse - I Will Kill You
  • Cannibal Corpse - Unleashing The Bloodthirsty
  • Cannibal Corpse - Decency Defied

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
George "Corpsegrinder" Fisher
ének
Patrick O'Brien
szólógitár
Rob Barrett
ritmusgitár
Alex Webster
basszusgitár
Paul Mazurkiewicz
dob