Bejelentkezés

x
Search & Filters

Cherokee

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2000

További képek

Biográfia: 

A 2000-ben alakult zenekarunk már most sok fontos eseményt tudhat a háta mögött. Második helyezést értünk el a váci II. Voice City tehetségkutató versenyen, az énekesek kategóriájában pedig akkori énekesünk, Kovács Judit végzett az első helyen.

2006-ban felléphettünk a Budapest Sportarénában megrendezett Interwheel motorkiállításon, és többször játszottunk Budapest legnagyobb rock klubjában, a Wigwam-ban. Elkészült első videoklipünk, az Egy nap csupán nótára, melyet sokat vetítettek a Viva tv-n, Hálózat tv-n (Különjárat), és a Fix. tv-n (Rockfan) is. A második videónkat dobosunk, Gyuszy vágta össze 2008-ban, a Gyere már című nótára.

Ezek után a nyarat már motorostalálkozók nagyszínpadjain koncerteztük végig, így a teljesség igénye nélkül voltunk Pusztavacson, Makón, Jászbodogházán, Újszilváson, Tápiószelén, Pilisvörösváron is. Ezeken a koncerteken megszerezhettük a rutint a nagyobb színpadokon is. A Sziget fesztivál 2007-2008 évében zenekarunk a fellépők között lehetett, mint ahogy voltunk a Mező-tour-on (2007), a pécsi Rockmaratonon (2006), és az EFOTT-on is 2009-ben.

Természetesen a nyári fesztiválok, és motorostalálkozók után az őszi-téli időszakban sem pihenhetünk, mivel rengeteg meghívásunk van klubokba, a már említett Wigwam mellett sokat játszunk a Ráday klubban is, de visszatérő vendégek vagyunk Vácott, és Solymáron is.

A 2007-es Arany Nyíl díjátadó gálán a Wigwam Klub közönsége az Év Reménysége és az Év Énekesnője kategóriában is az első három közé jelölt minket, ami óriási megtiszteltetés.
Koncertjeinken a jó szórakozás garantált, mivel a saját nóták ismert hazai és külföldi zenekarok számait is játszuk.

2009-ben nagy változások történtek a bandán belül. A női éneket felváltotta egy férfi hang, és a billentyű le lett cserélve másik gitárra. Így most a zenekar felállása: Gombás László (ének), Altordai Zoltán (gitár), Somogyi „Soma” Attila (dob), Priskin Viktor (gitár, vokál) és Kéri Zoltán (basszus, vokál).

Azóta ezzel a felállással létezünk. Számos koncertünk volt, mind kisebb klubokban, mind nagyobb fesztiválokon. A 2011-es évet fordulópontnak szánjuk, novemberben kiadjuk az első nagylemezünket, melyhez a dalok már készen állnak, csak fel kell venni őket, és előzetesként leforgattuk a „Te vagy a trófeám” dalra egy videoklipet. A koncerteken a külföldi feldolgozásokat felváltották a magyar dalok (Piramis, Snakeheart…).

És természetesen koncertek, koncertek…
 

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Vállai Krisztián
ének
Altordai Zoltán
gitár
Priskin Viktor
gitár
Kéri Zoltán
basszusgitár
Nagy Ákos
dob