Az 1984-ben Angliában Leedsben alapított anarchista pop csapat, a Chumbawamba egy igazán hihetetlen sikertörténettel bír. Több mint egy évtizedet homályban időzve, azt is a sztárság fogalmának támadásával töltve, 1997-ben a banda bejegyezte magát a hírességek közé és gyorsan bevágódott a nemzetközi slágerrel, a lázadó stílusú "Tubthumping” kislemezzel. A kislemez kereskedelmi csúcsnak bizonyult volna, annak ellnére, hogy a Chumbawamba továbbra is politikailag tudatos albumokat adott ki (legtöbbjüknél fokozott hangsúlyt fektetve a folk zenére) egészen a 2000-es évekig.
Chumbawamba eredetileg a Men in Suitcase frontemberével, Dunstan Bruce-szal, az Ow My Hair's on Fire egyszeri dobosával, Alice Nutter-rel és az számítógép technikus Lou Watts-szal indult. Az első szám felvétele után, amit egy összeállítás albumra készítettek, a trió Harry Hamer-rel és Malvis Dillonnal bővült – the Passion Killers tagjai – és a Chumbawamba felállás így lett tejes. Az együttes hamar a Brit konzervatív párt begyébe került, mivel rengeteg jótékonysági koncertet szerveztek a Thatcherite perek és kampányok ellen; és nem sokkal ezek után gyakori tárgya volt a razziáknak.
A live-aid korszak csúcspontján a jóakaratuk 1986-ban bukkant fel, mikor is az együttes kiadta első hanglemezét, ami a Pictures of Starving Children Sell Records: Starvation, Charity and Rock 'n' Roll -- Lies and Tradition névre hallgatott, mellyel brutálisan támadta a média és a karrier-fellendítés alapjait. (A téma 1987-ben újra a felszínre került, a ’’Let it Be” híres feldolgozásának kapcsán. Ez egy úgynevezett felhívás volt, hogy pénzt gyűjtsenek egy kompbaleset áldozatainak. Ezután a ’’Scab Aid” kislemez következett, melyet Scum álnéven vettek fel.) Never Mind the Ballots...Here's the Rest of Your Lives albumukat 1987-ben hirtelen adták ki, mely így egybe esett a szokásos évi választással, míg az 1989-ben kiadott ezt követő középlemez, az English Rebel Songs 1391-1914, elsődlegesen valódi 14.század béli adótiltakozásról szóló dalokat tartalmazott. Az 1990-es Slap! Album egy kísérlet volt az együttes számára, az azt követő albumot, Jesush Christ-ot pedig a megjelenés napján betiltották, mivel az együttes elmaradt a jogok megszerzésével, hogy feldolgozzák Kylie Minogue, Paul McCartney, és az ABBA számait. (Ezt követően az 1992-es Shhh cenzúrázva volt.)
Az 1993-as antifasiszta felvágással "Enough Is Enough”, a Chumbawamba a legnagyobb indie slágerüket szerezte, ráadásul az 1994-ben kiadott Anarchy kislemez is nagy siker volt.
Az 1995-ös Showbusiness live kislemez után a banda a következő évben visszatért egy új lemezzel, a Swingin’ with Raymond-dal, ami egy koncepcióalbum egy emberről, akinek az egyik kézfejére a LOVE, másikra pedig a HATE szó volt tetoválva.
Az üzlet a szokásos módon zajlott, mígnem a Chumbawamba bejelentette, hogy szerződést kötött az EMI-vel. Ez a lépés sok olya rajongót felháborított és összezavart, akik elkötelezték magukat a banda vállalatellenes elvei mellett. Ennek ellenére 1997-es albumuk címadó dala, a Tubthumper kitörő siker volt, hála a mindent elsöprő Tubthumping-nek, ami az Egyesült Államokban és Európa-szerte is a Top Tízes listába került. A második kislemez, az Amnesia is tarolt. Újonnan felfedezett népszerűségük arra ösztönözte az együttest, hogy anarchista nézeteiket egy új közönségnek is átadják, annak ellenére, hogy Nutter hamarosan egy hatalmas botrány kellős közepén találta magát, mikor az amerikai Politically Incorrect nevű talkshowban kiállt a lemezkiadó-láncok meglopása mellett, ami arra késztette a kereskedőket, hogy levegyék a polcokról a Chumbawamba összes lemezét. Az 1999-ben kiadott The ABCs of Anarchy elszakadt a Negativland-től, 2000 tavaszán pedig a banda újra piacra dobta a What You See Is What You Get-et.
Félve a szövegről való nyilvános reakciótól, amely a nagy üzletet és a médiát kritizálta, az EMI úgy döntött, ejti a csapatot. Az együttes szokatlanul csendes volt egy ideig, de Alex Cox rendező hamarosan megkereste őket a Revenger’s Tragedy hangszerelésével, és ők szerencsét próbáltak. A bandáról szóló dokumentumfilm, a Well Done, Now Sod Off!, 2001-ben jelent meg. Ugyanebben az évben azzal ragadták meg a figyelmet, hogy dalokat írtak olyan cégeknek, amelyekkel egyeznek politikai nézeteik. 2002-ben újra feltűntek egy egyesítő show kedvéért, és kiadták a Readymades-t azon a nyáron, melyet egy második kiadás követett (további tartalommal bővítve és átkeresztelték Readymades and Then Some-ra) 2003 októberében a Koch Records közreműködésével. A kiadási listán a Shhhlap! következett, amely egy csokorba gyűjtötte a korai Chumba albumokat, a Shhh-t és a Slap!-et, és 2004 júniusában megérkezett a UN, amely a Readymades folklór hangzására épült, és olyan energiával teli volt, mint még sosem.
A változás szele hamarosan beköszöntött a Chumbawamba-nál a UN kiadása után, amint a csapat szerződést kötött a No Masters Co-operative-vel és piacra dobott egy letisztult akusztikus albumot, Singsong and a Scrap néven. A 2006-ban kiadott album felhagyott a banda előző munkáiban jellemző elektronikus, klubos hangzással, és helyette a buja dallamok és a hagyományos ír zenei eszközökre fókuszált. A Chumbawamba ezután kiadta a No Masters Co.operative-vel közös második albumát, a szintén lágy hangzást követő Get on with It: Live-ot és 2008-ban visszatért a folklór alapú stúdióalbummal, a Thr Boy Bands Have Won-nal.
