Bejelentkezés

x
Search & Filters

Counting Crows

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1991

További képek

Biográfia: 

A Counting Crows egy amerikai rockegyüttes a kaliforniai Berkeley-ből, amit 1991-ben alapítottak. A zenekar az 1993-as bemutatkozó albumuk, az ’August and Everything After’ által vált sikeressé, amin először volt hallható a ’Mr. Jones’ című nagy slágerük. A Counting Crows több mint 20 millió albumot adott el világszerte, 2004-ben pedig egy dalukat, az ’Accidentally in Love’-ot Oscar-díjra jelölték. Az együttes példaképei között említhetjük Van Morrisont, a R.E.M.-et, a Mike + The Mechanics-et, a Nirvanát, Bob Dylant és a The Bandet.

Megalakulás

Adam Duritz énekes és a producerként is dolgozó gitáros, David Bryson 1991-ben San Francisco-ban hozta létre a Counting Crows-t. A zenekar – ami kezdetben Berkely és San Francisco környékén lépett fel - akusztikus duóként kezdte meg pályafutását. ’93-ra azonban tartósan kibővült a csapat, miután Matt Malley basszusgitáros, Charlie Gillingham billentyűs, és Steve Bowman dobos is csatlakozott a Bay Area régióban tevékenykedő együttesbe. Még ugyanebben az évben megkötötték szerződésüket a Geffer Records-szel.

A Geffen-es korszak előtt a Counting Crows több demó-számot készített, amiket csak ’Flying Demos’ néven emlegettek. Ezek később főleg a rajongók körében váltak ismertté, ám olyanok is akadtak közöttük, amiket újra feldolgozott formában az ’August and Everything After’ című nagylemezükön is megjelentettek.

Az együttes neve egy jövendőmondó-versből származik, amivel Duritz a Signs of Life című filmben találkozott. Maga a versrészlet az ’A Murder of One’ című dalukban a harmadik verzében hallható.

Az áttörés és az ’August and Everything After’

A Counting Crows már a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetett a koncertekre. Az 1993 végén megjelent debütáló album, az ’August and Everything After’ számaival ’93-tól egészen 1994 végéig folyamatosan turnéztak, nemcsak mint előzenekar, hanem önálló sztárokként is. Duritz egyik kedvenc száma a ’Mr. Jones’ volt; arról álmodozott, hogy hatalmas slágert kovácsol belőle, s közben észre sem vette, hogy ’93 decemberétől kezdve az MTV csatorna elkezdte játszani a számhoz tartozó videoklipet. A dal váratlanul berobbant a köztudatba, rengeteget szerepelt a rádiókban és ismertséget hozott a zenekar számára. Az ’August and Everything After’ lett a leggyorsabban fogyó lemez a Nirvana ’Nevermind’ című albuma óta. Az első kislemezük ugródeszkájától a Counting Crows erőteljes löketet kapott, s míg a Rolling Stone Magazine és egyéb neves folyóiratok folyamatosan dicsőítették őket, az együttes számára egyértelművé vált, hogy elférne még egy szólógitáros a köreikben. A kiadó helyet hamarosan a Bay Area régióból származó Dan Vickrey tölthette be, aki a gitározás mellett háttéréneklést is vállalt. Az együttesen belüli harmónia a kezdetektől fogva elismerést vívott ki magának. Az ’August and Everything After’ hétmillió példányban kelt el világszerte, de a siker áldozatot is követelt a csapattól: Steve Bowman dobos kilépett közülük, Duritz pedig elszenvedett egy nagy médiavisszhangot kapott idegösszeroppanást, ami még csak nem is az első volt az életében.

’Recovering the Satellites’

1995-ben a Counting Crows mindössze két fellépést vállalt. Ennek köszönhető, hogy Duritz ráért megírni a következő nagylemez, a ’Recovering the Satellites’ számait. Sokak szerint a második album ütősebb lett az elődjénél, talán pont Dan Vickrey gitáros ’94-es csatlakozása miatt. A ’Mr. Jones’ által hirtelen sztárrá avanzsáló Duritz az album dalszövegeiben fejezte ki újdönsült hírnevének sötét oldalát. Vannak, akik az utalásai miatt egyenesen koncepcióalbumnak titulálták a felvételt, hiszen „a számok főként egy sérült magánélet, család, és lélek darabjait próbálják összekaparnia a földről”.

1997 júliusában, azaz kilenc hónappal a szünet nélküli turnézás kezdete után Duritz hangszalagjain kóros elváltozások jelentek meg, ami miatt számos fellépést le kellett mondania. Megfelelő hosszúságú pihenés után az együttes visszatért a turnéra, és ’97-es évet a New Yorki Hammerstein Ballroom-ban zárták le. A nevezetes show később az ’Across a Wire: Live in New York’ című koncertalbumon köszönt vissza a rajongókra.

’This Desert Life’

1999-ben a Counting Crows fellépett a Woodstock 99 nevű fesztiválon. Nem sokkal ezután megjelentették a harmadik nagylemezt, a ’This Desert Life’-ot, amelynek jó eladási rátáját valószínűleg a ’Colorblind’ és a ’Hangingaround’ című számoknak köszönhetik. Az album turnéján a Counting Crows az alternatív rockegyüttessel, a Live-val együtt szerepelt. Még a lemez kiadása előtt keresték fel régi barátjukat, David Immerglück-öt, hogy megkérjék, hivatalosan is lépjen be a bandába. Immerglück már az előző albumokon is segédkezett a Counting Crows-nak. Először visszautasította ugyan az állandó tagság gondolatát, most azonban igent mondott a felkérésre, így napjainkban Immerglück, mint teljes jogú tag, a hangszerek széles skáláján játszik, sőt, énekel is az együttesben.

A ’Hard Candy’ és a válogatásalbum

2002. július 9-én az együttes kiadta a negyedik nagylemezt, a ’Hard Candy’-t. Az album többek között tartalmazta a ’Big Yellow Taxi’ című Joni Mitchell dal feldolgozását is. A ’Hard Candy’ azért is kapott elismerőbb kritikákat az elődeinél, mert „rádióbarát” dalokat (’American Girls’) és vidámabb, tempósabb dalokat vonultatott fel. Rajta van például a ’Holiday in Spain’ című szám is, amit egy velük turnézó holland együttessel, a Bløf-fal együtt szereztek, és ami tulajdonképpen egy kétnyelvű, párbaj-szerű duett.

A Hard Candy turné ideje alatt a Counting Crows dobosa, Ben Mize kilépett a bandából, hogy több időt szentelhessen a családjának és a saját zenei érdeklődési vonalán indulhasson tovább. A koncertsorozat amerikai részének befejeztével Mize-t Jim Bogios váltotta le, aki korábban már Ben Folds és Sheryl Crow oldalán is zenélt. A turné után Matt Malley is kivált a csapatból, akinek Millard Powers lett az utóda.

2003 sűrű koncertezéssel telt, többek között John Mayer, a Maroon 5, és a Graham Colton Band oldalán; illetve szintén ebben az évben jelent meg a ’Films About Ghosts’ című válogatáslemezük.

2004-ben az akkortájt mozikba kerülő, hihetetlenül népszerű animációs film, a Shrek 2 betétdalai között mutatkozott be a Counting Crows ’Accidentally in Love’ című száma. A dalt Oscar-díjra jelölték, és a díjkiosztó gálán is előadásra került.

2006 júniusában a zenekar a ’New Amsterdam: Live at Heineken Music Hall’ című koncertfelvétellel rukkolt elő. A korongon a 2003-as Hard Candy turné élőben előadott változatai hallhatók, de a legtöbb dal már előzőleg is megjelent valamilyen úton.

’Saturday Nights & Sunday Mornings’

A következő album az eredeti, 2007 végére tervezett megjelenést kitolva 2008 elején került a boltokba. Duritz arra hivatkozott, hogy túl sok munkával és feszültséggel járt egyszerre elkészíteni az új nagylemezt és az ’August and Everything’ deluxe verzióját. Duritz még a megjelenés előtt elárulta, hogy az anyag címe ’Saturday Nights & Sunday Mornings’ lesz, mert szerinte a szombat éjszakák a bűnözést, a vasárnap reggelek pedig a megbánást vonják maguk után. Vickrey azt is hozzátette, hogy „a tervek szerint az albumnak lesz egy rockosabb oldala, és egy másik, kissé akusztikus, esetleg country-s fele. Az első fél már májusban elkészült, erről már biztosan tudjuk, hogy ütős lett. A turné alatt majd a lemez második felén fogunk dolgozni.”

2007 júliusában Wilmingtonban egy új ballada, a ’Washington Square’ került bemutatásra. Mint később kiderült, ez a dal a ’Sunday Mornings’ oldalára került a CD-nek, míg a ’Saturday Nights” oldalról elsőnek a ’Cowboys’ és az ’Insignificant’ című számokról hullott le a lepel.

2009. március 22-én Duritz az együttes hivatalos weboldalán bejelentette, hogy 18 évnyi közös munka után a Geffen Recordsszel elválnak útjaik. A kiadóval való szakítás ellenére Duritz a mai napig aktív maradt a zenei életben. Az énekes számos önálló felvételt és feldolgozást osztott meg rajongóival a neten keresztül, ahogyan a gyógyszerfüggőségéből való kilábalás folyamatát is.

Videók

  • Counting Crows - Mr. Jones
  • Counting Crows - A Long December
  • Counting Crows - Hanginaround
  • Counting Crows - Round Here
  • Counting Crows - American Girls
  • Counting Crows - She Don't Want Nobody Near
  • Counting Crows - Mrs. Potters Lullaby
  • Counting Crows - Angels Of The Silences
  • Counting Crows - Daylight Fading
  • Counting Crows - You Can't Count On Me

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Adam Duritz
ének
zongora
David Bryson
gitár
ének
Dan Vickrey
gitár
bendzsó
vokál
David Immergluck
steel gitár
mandolin
vokál
Charlie Gillingham
billentyűsök
zongora
akkordion
klarinét
Millard Powers
basszusgitár
zongora
vokál
Jim Bogios
dob
vokál