Bejelentkezés

x
Search & Filters

Crimson Glory

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1979

További képek

Biográfia: 

A Crimson Glory a floridai Sarasota-ban alakult 1982-ben ’Beowulf’ név alatt, a gitáros Jon Drenning-gel és Ben Jackson-nak, a basszista Jeff Lords-zal és a dobos Dana Burnell-lel.

Míg énekest kerestek, a banda felfedezett egyet, Jeff régi iskolatársát, a misztikus nevű Midnight-ot (John Patrick McDonald). Szorgalmasan próbáltak majdnem négy évig, hogy megtalálják és fejlesszék hangjukat, mielőtt felvették saját debütáló albumukat a Par Records-nál 1986-ban. Ezt újra kiadták, miután szerződést kötöttek az új kiadóval, a Roadrunner Records-zal. A kemény kettős vezetésű dallamok és a szárnyaló ének kiemelkedő volt ezen a kiadáson, úgy mint a következőn, a Transcendence címűn.

A hangzásilag és kinézetileg metalszerű bandák korában a Crimson Glory célja az volt, hogy azonnal megkülönböztethetőek legyenek a többitől, úgy hogy egész arcos metálos-ezüst maszkot viseltek a színpadon, sőt, a fotózásokon és a nyilvános megjelenéseken is. Az énekes, Midnight volt az egyetlen kivétel, mivel az ő szája fedetlen volt.

Második lemezük, a Transcendence a műfaj egy iránypontja lett, mely rég áhított dicsőséget és figyelmet hozott nekik, otthon és külföldön egyaránt. Debütáló albumuk turnéján fedezték fel, milyen menők lennének a maszkok a színpadon. Hogy megtartsák titokzatosságukat, Az operaház fantomja stílusúra vágták le őket a Transcendence turnén. Az allűr ellenére, ez után a turné után a maszkokat állandó nyugdíjba küldték.

A Transcendence turné alatt élőben is felléptek 5000 hűséges, üvöltő rajongó előtt a Manatee Civic Center-ben a floridai Bradenton-ba 1989.szeptember 2-án. Ez a koncertet egyidejűleg a Z Rock rádióban is közvetítették Amerika szerte. Ráadásul a banda előadta In Dark Places című dalát az 1989-es Tampa Bay Music Awards-on és három díjjal sétáltak el aznap este: legjobb férfi énekes (Midnight), legjobb helyi lemez (Transcendence) és a legjobb metálzenekar (legyőzve floridai párjukat, a Savatage-t). Amikor a turné befejeződött, a dobos Dana Burnell és a gitáros Ben Jackson úgy döntött, elhagyja a bandát.

Burnell-t Ravi Jakhotia helyettesítette 1991-ben, aki egy határozottan „törzsibb” érzést hozott a csapatba és amit következő albumukra írtak, jobban hard rock-orientált volt és jobban támaszkodott a dobra, mint a gitárdallamokra, és amelyen első két albumuk alapult. Ez egy bátor és meghatározó váltást jelentett a metál hangtól, melyre a csapat hírnevét építette. Ekkor volt az, amikor a zenekar négytagúként folytatta tovább.

Az átalakult csapat aláírt az Atlantic Records-zal és kiadta harmadik albumát Strange and Beautiful címmel. Turnéjukat megelőzően az énekes Midnight távozott és belevetette magát egy személyes akaratú száműzetésbe; majdnem egy évtizedbe tellett, mire valaki hallott róla. A gitáros Jon Drenning toborozta az énekes David Van Landing-et Midnight helyére, egy rövid turné erejéig. Drenning ezután Van Landing otthonába, Arizona-ba és újraalkották a csapatot kétszer is – először Crush, majd Erotic Liquid cultire néven.

Minden név alatt kiadtak egy albumot, mindkettő hamar elfogyott és igen kapós volt a rajongóknál. A zene mindkét lemezen többé-kevésbé követte a Strange and Beautiful-on felállított stílust. 1998-ban ötévnyi kihagyás után Drenning visszatért Floridába és megújította a Crimson Glory-t. Újra köszöntötte Ben Jackson-t a csapatban és talált Midnight helyére egy énekest Wade Black személyében, aki korábban a Lucian Blaque tagja volt. Ez a felállás adta ki az Astronomica-t, majd rövid turnéra ment, egy újabb szünet előtt. Ben Jackson és Midnight szóló karrierbe kezdett, Wade Black pedig 2000-ben a Seven Witches, 2004-ben a Leash Law, 2006-ban pedig a Leatherwolf frontembere lett. Válaszul a rajongók kérésére a Crimson Militia nevű zenekarként válaszoltak: Drenning újraegyesítette az eredeti tagokat, az énekes Midnight-ot, a gitáros Bn Jackson-t, a basszista Jeff Lords-ot és sok titkolózás után, a rajongók legnagyobb örömére a dobor Dana Burnell-t. Az extra meglepetés az Astronomica turné dobosának, Jess Rojas-nak a jelenléte volt, aki élő fellépéseken az ütős hangszereken játszott és néha háttérénekes is volt.

A banda aláírt a Black Lotus Records-zal az 1989-s brandentoni koncert DVD-jére, és első két albumuk újra kiadására (a Black Lotus Records azonban visszalépett, és az anyagot nem adták ki). Sajnálatos módon, az újra egyesülés nem tartott sokáig. 2007 januárjában személyes ellentétekre hivatkozva, a Crimson Glory utoljára lépett fel Midnight-tal. Midnight elbocsátása után az előző énekes, Wade Black visszatért a színre, de a csapat ezután már csak három fellépésen játszott. A Black Lotus csődjét követően, határozatlan időre visszavonultak, Jon Drenning pedig visszament az iskolába, hogy álmait követve nukleáris orvostudományt tanuljon. Kórházban feküdve családja, barátai és csapattársai körében, az előző énekes Midnight elhunyt vese és máj elégedetlenségben 2009.július 8-án 3.30-kor. Midnight halálának fényében a banda még egyszer utoljára összeállt két fellépés erejéig, az első Midnight tiszteletére zajlott, az az évi ProgPower-en Atlantában, Georgia-ban, sok különleges vendégénekessel. Ezután a műsor után pedig a Triton Power Cruise hajóra szállt, és Miamiból a Bahamákra utazott 2010 áprilisában.

2010 májusában a banda bejelentette, hogy új énekes csatlakozott hozzájuk, akit Todd La Torre-nak hívnak. La Torre első nyilvános fellépése a Crimson Glory-val a Prog Poer USA X-en történt, a 17 vendégfellépő egyikeként, akik Midnight tiszteletére játszottak.

Alapvetően ismeretlen volt a progresszív metál palettáján, La Torre 22 évet töltött pénzkereséssel és magát megszilárdítva egy megkérdőjelezhetetlenül tehetséges dobosként különböző hard rock és heavy metál törekvésekben a floridai Tampa Bay térségben; bár éneklés utáni vágyakozása beteljesítetlen volt az előző évig, amikor is Matt LaPorte, aki csak néhány alkalommal hallotta La Torre-t énekelni, megemlítette Drenning-nek, hogy tudna egy nagyszerű tagot a csapatba. Rövid idővel később La Torre a banda stúdiójában találta magát, és az álmai valóra váltak.
 

Videók

  • Crimson Glory - The Chant
  • Crimson Glory - Masque Of The Red Death

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Todd La Torre
ének
Jon Drenning
szólógitár
Ben Jackson
ritmusgitár
Jeff Lords
basszusgitár
Dana Burnell
dob