Bejelentkezés

x
Search & Filters

Daughtry

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2006

További képek

Biográfia: 

A Daughtry egy Észak-Karolina államból származó amerikai rockegyüttes, amit az American Idol tehetségkutató ötödik szériájában feltűnő Chris Daughtry alapított 2006-ban. A ’Daughtry’ nevű debütáló albumuk még ugyanabban az évben megjelent. A lemez a Billboard Top 200-as listán kétszer is elérte az első helyet; négymillió eladott példányával nagyobb bevételre tett szert, mint az American Idol győztese, Taylor Hicks; sőt, az albumot a 2007-es év legkeresettebb albumának is kinevezték. Az amerikai lemez-eladások nyilvántartása szerint ez a valaha volt leggyorsabban fogyó bemutatkozó rockzenei album. Az együttes második korongja, a 2009-es ’Leave This Town’ hasonlóan nagy népszerűségre tett szert.

2006-2008: Daughtry és a nagy áttörés

Az American Idol ötödik évadjának döntőse kijelentette, hogy elutasította a Fuel együttes meghívását az énekesi poszt betöltésére, és ehelyett inkább megalapítja a saját zenekarát. 2006 júliusában felröppent a hír, hogy Chris Daughtry-t a 19 Entertainment & RCA Records szerződtette le, ahová Kelly Clarkson, Kellie Pickler és még több American Idol-os híresség is tartozik. Chris Daughtry az éneklés mellett dalokat is ír, és már számos sikeres dalszerzővel dolgozott együtt (pl.: Ed Kowalczyk, Carl Bell, Brad Arnold, Brent Smith, Adam Gontier, Jason Wade, Chad Kroeger, stb.).

Chris Daughtry és a kiadójának csapata meghallgatásokon választotta ki a Daughtry négy tagját, ezek: Jeremy Brady (21, gitáros, már nem tag); Josh Steely (36, szólógitár); Josh Paul (29, basszusgitár); Joey Barnes (30, dobos). A tagok közül ketten Észak-Karolina államból képviseltették magukat, méghozzá Barnes, akit Chris Daughtry már ismert egy ideje; illetve Brady, akit egy hónappal a meghallgatások előtt mutattak be neki. Steely és Paul ezzel szemben kaliforniaiak. A tagok úgy döntöttek, hogy a frontember nevének ismertségét kihasználva az együttes neve Daughtry lesz.

A zenekar első, magukról elnevezett albuma a 19 Entertainment & RCA Records-ön keresztül 2006 novemberében jelent meg. Bár a producer Howard Benson volt, Chris Daughtry is sokat hozzátett az album összeállításához, hiszen két dal kivételével szinte az összes számot ő írta. Teljesen önálló szerzeménye például a ’Home’, a ’Breakdown’ és a ’Gone’. Az album felvételének idején Chris Daughtry volt a zenekar egyetlen hivatalos tagja, ezért sokan úgy hitték, hogy a Daughtry nem más, mint az énekes szólókarrierjének manifesztációja.

Az új kezdeményezés azonnali sikert aratott, és rövid időn belül rengeteg sláger fűződött a csapat nevéhez. Az ’It’s Not Over’-t 2006 decemberében lehetett először hallani a rádiókban, miután elnapolták az eredetileg szeptemberre tervezett megjelenést. A dal a Billboard Hot 100 listán a negyedik, más neves chartokon pedig harmadik is volt. Nem sokkal ez után Jeremy Brady bejelentette, hogy kiválik a Daughtry-ból, akinek utánpótlása a 31 éves, virginiai Brian Craddock lett. Bizonyos interjúkból kiderült, hogy Chris Daughtry és Craddock még azokból a napokból ismerték egymást, mikor Daughtry az Absent Element együttessel dolgozott.

Az ’It’s Not Over’ sikerét követően megjelent a második kislemezük, a ’Home’ is, ami az ötödik helyig jutott a Billboard-on. A dalt az American Idol hatodik évadában „búcsúdalként” használták, tehát ezt játszották be minden alkalommal, mikor valakit kiszavaztak a műsorból. (A szokást az Australian Idol és a show brazil megfelelője is átvette.) A harmadik kislemez, a ’What I Want’ a hatodik helyre volt elég a rock chartokon. Érdekesség, hogy a számot a Guitar Hero: On Tour nevű játék egyik játszható dalává választották. A negyedik single, az ’Over You’ 2007. július 24-én, míg az ötödik kislemez, a ’Crashed’ szeptember 10-én került a boltokba. Kicsivel az album megjelenésétől számított egy teljes év után került kiadásra a hatodik kislemez, a ’Feels like Tonight’.

Mivel a kiemelt dalok hatalmas sikerre tettek szert, a ’Daughtry’ 2008 áprilisában megkapta a négyszeres platinalemez minősítést. A zenekar a Myspace.com legtöbbet játszott előadói között van feltüntetve, nem kevesebb, mint 29 millió meghallgatással. A banda öt száma ezen kívül a nagystílű Now That’s What I Call Music! lemezválogatás kiemeltjei között is feltűnt. A bandát ért legnagyobb elismerések között említhetjük még a négy külön kategóriás Grammy-díj jelölést, 2008-ban. A billboard.com weboldal szerint a Daughtry-nak már 20 olyan slágere van, ami valamikor első helyet ért el egy toplistán.

A Daughtry első nagylemezének 2008 szeptemberében egy deluxe változatát is kiadták, amin nem csak új dalok, hanem a legnagyobb slágerek akusztikus verziói is hallhatók. Az extrák között mind az öt videoklip, két fellépésről készült ritka videó, és egy exkluzív turnét követő felvétel is szerepel.

2009-2010: ’Leave This Town’

2009. március 9-én Chris Daughtry bejelentette a hivatalos weboldalán, hogy a csapatával már befejezték az új lemez munkálatait. A 19-ről 14 dalra szűkített új album 2009. július 14-én jelent meg. Az énekes szerint a végeredmény egy igazán ütős rock-lemez lett, hozzátéve, hogy eredetileg 30 különböző számot dolgoztak ki és vettek fel. Az albumon több hasonló zenét játszó kollégája is közreműködött. A lemezen elsőnek a ’No Surprise’, másodikként pedig a ’Life After You’ került reflektorfénybe.

A ’Leave This Town’-nak sikerült megütnie a Billboard 200 lista első helyét, miután egyetlen hét alatt 269.000 példányt adtak el belőle. A felvétel ezen kívül a Digital Albums Chart és a Rock Chart élére is felkerült.

2010. március 16-án az együttes kiadta a ’Leave This town’ B-oldalát, amin öt, a végleges albumról levett szám volt hallható. A harmadik kislemez a ’September’ című dalra épült.

2010 áprilisában a zenekar weboldalán jelent meg a hír, hogy a dobos Joey Barnes kilépett a csapatból, így a turnéjuk hátralévő szakaszában Robin Diazt vették fel a dobos szerepére.

2011-től napjainkig: ’Break the Spell’

Chris Daughtry 2010. december 31-én megosztotta a hivatalos Twitter oldalán, hogy hamarosan nekiveselkednek a harmadik nagylemeznek. Egy márciusi tweet szerint az új album teljesen más lesz, mint az előző kettő; illetve, hogy lesz rajta egy ’Spaceship’ nevű dal is. Később két másik szám címe is kiszivárgott, ezek a ’Rescue Me’ és a ’Crawling Back to You’ voltak. Ez utóbbiakat már játszották élőben egy New Jersey-i fellépésükön.

2011. szeptember 15-én a zenekar weboldalán jelent meg egy új szám, a ’Renegade’. A legújabb single, a ’Crawling Back to You’ 2011. szeptember 19-én vált teljes hosszában elérhetővé. Ebből egy részletet az internetes oldalon már hamarabb is hallhattak a rajongók.

2011. szeptember 27-én érkezett a bejelentés, hogy a harmadik album neve ’Break The Spell’ lesz; várható megjelenése pedig 2011. november 21-ére tehető.

Videók

  • Daughtry - September
  • Daughtry - Crawling Back To You
  • Daughtry - Over You
  • Daughtry - It's Not Over
  • Daughtry - Life After You
  • Daughtry - Home
  • Daughtry - No Surprise
  • Daughtry - What About Now
  • Daughtry - Feels Like Tonight
  • Daughtry - Outta My Head

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Chris Daughtry
ének
gitár
Josh Steely
szólógitár
gitár
Brian Craddock
ritmusgitár
vokál
Josh Paul
basszusgitár
vokál
Robin Diaz
dob
ütőhangszerek