Bejelentkezés

x
Search & Filters

David Gilmour

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1963

További képek

Biográfia: 

David Jon Gilmour (Cambridge, Egyesült Királyság, 1946. március 6.), a Pink Floyd nevű brit együttes énekese, gitárosa és fő dalszerzője. Mint felvétel vezető, rengeteg előadóval dolgozott már együtt élete során és sikeres szólókarriert tudhat maga mögött a Pink Floyd feloszlása után. Számos jótékonysági szervezetnek adományozott már és 2003-ban A Brit Birodalom Érdemrendje kitüntetés tulajdonosa lett. Ugyan ebben az évben a Rolling Stone magazin a 82. helyre sorolta be Gilmourt a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán, 2008-ban pedig „Kimagasló Közreműködő” nevű Q Awards-díjat kapott, amit a már elhunyt Richard Wrightnak ajánlott fel.

Fiatalkora

David Jon Gilmour Cambridge Grantchester Meadows nevű részén született 1946. március 6-án, és itt is nőtt fel. Apja, Douglas Gilmour a Cambridge-i Egyetem Zoológiai Tanszékének vezető docense, anyja, Sylvia pedig tanárnő volt. A Live At Pompeii-nél Gilmour a családját újgazdagként határozza meg.

A cambridgei Hills Roadon található The Perse School iskolába járt, ahol találkozott a Pink Floyd későbbi gitárosával, Syd Barrett-tel. Gilmour emelt szintű modern nyelvet tanult és ebédidejükben együtt gitároztak. Ekkor még nem ugyanabban a zenekarban játszottak, mivel Gilmour 1963-ban csatlakozott a Jokers Wild nevű helybéli bandához. Cambridge környékén ők számítottak az egyik legjobb zenekarnak, minden tagja képzett zenész volt. A banda eredeti dobosát, Clive Welhamet felváltó Willie Wilson a The Wall show-kban a Pink Floyd háttérzenekarának tagja is volt. Mivel Gilmour Cambridge-ben élt, így könnyen talált fellépési lehetőséget a Jokers Wildnak, de ő azonban nem érte be ennyivel és miután Syd-el és néhány barátjukkal 1965 augusztusát utcazenéléssel töltötték Dél-Franciaországban, úgy határozott, hogy a Jokers Wild-dal visszatér a kontinensre. Körülbelül egy évig maradtak, őket is elragadta a hippiőrület, s a zenekart Flowers névre keresztelték. Ez a formáció végül megszűnt és 1966-ban Gilmour kilépett.

Pink Floyd

Gilmour-t 1967 decemberében hívta meg Nick Mason a Pink Floyd-hoz, hogy ha gondolja, akkor játsszon velük. Végül 1968 januárjában csatlakozott is hozzájuk, így a zenekar ideiglenesen öt tagból állt. Ha Syd Barrett képtelen volt játszani a koncerteken, Gilmour játszotta a gitártémáit, s mikor Barrett végül teljesen kiszállt a zenekarból (jobban mondva mikor már nem vette fel a többi tag útközben a koncertek felé a kocsiba), akkor Gilmour lett a szólógitáros és a másik fő énekes, Roger Waters basszusgitáros és Richard Wright billentyűs mellett. A The Dark Side of the Moon és a Wish You Were Here albumok sikere nyomán Waters egyre inkább átvette a vezetést a bandában, s az Animals és a The Wall nagy részét ő egyedül írta. A The Wall időszakban Wright-ot kirúgta Waters, s Waters és Gilmour kapcsolata a The Wall filmváltozatának forgatása és az 1983-as The Final Cut felvétele idején megromlott. Az Animals felvételei után Gilmour úgy érezte, hogy nem használta ki maximálisan a zenei tudását, ezért elkészítette első szóló lemezét David Gilmour néven 1978-ban, amiben már teljes ki tudta bontakoztatni azon elképzeléseit és ötleteit, amit nem tudott az Animals-en. Mialatt Waters a negatív hangulatú, szinte szólópályájának kezdeti lemezein, a The Wall-on és a The Final Cut-on dolgozott, addig Gilmour a második szólólemezét készítette, az About Face-t, ami 1984-ben jelent meg. Nem túl sok jegy kelt el Gilmour About Face és Waters első szólólemezének, a The Pros and Cons of Hitch Hiking-nek a turnéin.

1985-ben Waters bejelentette, hogy „az ő részéről vége a Pink Floydnak”, majd egy évre rá, 1986-ban Gilmour és a dobos, Nick Mason a sajtónak azt mondták, hogy Waters távozott a bandából és ők tovább viszik nélküle a Pink Floyd-ot. Ezt követően Gilmour vette át az irányítást a zenekarnál, s Mason-nal és Wrighttal közösen elkészítették az 1987-es A Momentary Lapse of Reason lemezt. Az album kiadása és a világ körüli turnén után hivatalosan is visszajött Wright a formációhoz, hogy elkészítsék következő, s egyben a legutolsó Pink Floyd lemezt, az 1994-es The Division Bellt.

1986-ban Gilmour megvásárolt az Astoria nevű lakóhajót, amit később átalakított stúdióvá, ahol a legutóbbi két Pink Floyd lemezt, illetve Gilmour On an Island című szólóalbumát vették fel.
2005. július 2-án a Pink Floyd – Roger Watersszel együtt – fellépett a Live 8-en. A koncert átmeneti, 1343%-os növekedést eredményezett az Echoes: The Best of Pink Floyd eladásában. Az ebből származó nyereséget Gilmour jótékonysági célokra fordította.

Nem sokkal ezután a többi előadót is arra kérte, hogy a hasonló extra nyereséget jótékonysági célokra fordítsák. A Live 8 koncert után a Pink Floyd egy 150 millió fontos ajánlatot kapott, ha az Egyesült Államokban turnéznak, de az együttes ezt visszautasította.

2006. február 3-án, a La Repubblica című olasz napilapnak adott Gilmour egy interjút, miszerint nem sok esély lát arra, hogy a Pink Floyd újra turnézni kezdjen, vagy hogy új albumot vegyen fel. Azt mondta, azzal, hogy elvállalták a Live 8-es fellépést, biztosították, hogy a Pink Floyd boldogan fejezhesse be a pályáját.

2006 decemberében Gilmour összeállított egy zenekart Syd Barrett emlékére, aki még ez év júliusában meghalt, s előadták a Pink Floyd első kislemezdalát, az Arnold Layne-t, ami amúgy Syd szerzeménye. A számot felvették a londoni Royal Albert Hall-ban, s kislemezként kiadták CD-n, ami az angliai 75-ös toplistán három héten át a 19. helyen szerepelt. A számon közreműködött a Pink Floyd, s egyben Gilmour billentyűse, Richard Wright, továbbá vendégként szerepelt David Bowie.

A 2005-ös Live 8-es fellépésük után Gilmour még egyszer kijelentette, hogy nem fog újra összeállni a Pink Floyd. Habár egy Phil Manzanera-val készült 2007-es interjúban ő azt mondta, hogy „ezzel még nincs vége” és hogy valamin még dolgozik, de Richard Wright 2008 szeptemberében bekövetkezett halálával mindez véglegesen lehetetlenné vált.

Szólómunkája

2001 és 2002 között néhány akusztikus koncertet adott Londonban és Párizsban, amit fel is vettek és David Gilmour in Concert címen kiadtak DVD-n.

2006. március 6-án kiadta harmadik szólólemezét On an Island címen, amely pont a 60. születésnapjára esett, majd egy nappal később az Egyesült Államokban is megjelentették. Angliában az első, Németországban és Svédországban pedig az ötödik helyen végzett a toplistákon, a Billboard 200-on pedig a hatodikon. A lemezen maga Gilmour volt a producer Phil Manzanera-val és Chris Thomas-szal együtt, továbbá a lemezen hallható zenekart a lengyel származású Zbigniew Preisner vezényelte. A címadó dalon David Crosby és Graham Nash hallható énekesként, de közreműködött még Robert Wyatt is kornetten és ütős hangszeren, Richard Wright Hammond orgonán és énekesként, továbbá Jools Holland, Phil Manzanera, Georgie Fame, Andy Newmark, B. J. Cole, Chris Stainton, Willie Wilson, Bob Klose gitáron és Leszek Możdżer zongorán. Gilmour a Red Sky At Night című számon maga szaxofonozik. Az On an Island az angliai toplistákon elérte az első helyet, Kanadában 2006. április 10-én platinalemez lett 100.000 fölötti eladással büszkélkedve, ezzel is elősegítve azt, hogy Gilmour albuma az Egyesült Államokban bejutott az első tízbe, mint szólóelőadó.
Az album kiadása után Európába, az Egyesült Államokba és Kanadába ment turnéra, hogy népszerűsítse a frissen megjelent lemezét. A turnén részt vett többek között Richard Wright és a Pink Floyd koncertekről és albumokról már ismert Dick Parry, Guy Pratt és Jon Carin is. Összesen tíz koncertet adott március 10-től egészen május 31-ig az Egyesült Államokban és Kanadában. A turné európai része július és augusztus között volt megtartva.

2007. szeptember 17-én a turnét felvették filmre és kiadták Remember That Night címen DVD-n és Blu-Ray-en. A dupla DVD-s filmet David Mallet rendezte, öt órai koncerttel egy, a turné utazásáról szóló dokumentumfilmmel és David Bowie, Robert Wyatt vendégszereplőkkel. A két és fél órás koncerten mellé egy húsz oldalas könyvet is mellékeltek, mintegy 80 fényképet tartalmazva a stúdiós munkákról és a turnéról. A kiadvány Blu-Ray lemezen is beszerezhető Dolby True HD hangzással.

A turné utolsó állomása a Gdańsk-i kikötőben volt megtartva, 2006. augusztus 26-án, a mintegy 50.000 fős közönségnek és a 26. évfordulójú 1980-as legyen forradalomnak. A koncert ráadásaként az egyik figyelemre méltó száma A Great Day For Freedom volt. 2008. szeptember 22-én adták ki a koncertet két CD-n és egy DVD-n Live in Gdańsk címen nem sokkal Wright halála után és csak ennél a show-nál használt Gilmour egy negyven fős zenekart az együttes mellé, nevezetesen a Lengyel Balti Filharmonikusokat Zbigniew Preisner vezénylésével, aki az On an Island-on is vezényelt.
2009-re Gilmour csupán egyetlen koncertet tervezett Richard Wright halála miatt, mégpedig a hajléktalanokat segítő „titkos” Crisis nevű jótékonysági szervezet koncertjét 2009. május 25-re, ahol közösen lépett fel Amadou & Mariam-mel.

2009. július 4-én Gilmour Jeff Beckhez csatlakozott csupán egyetlenegy koncert erejéig a londoni Royal Albert Hall-ban. Gilmour és Beck végigszólózták a Jerusalem című számot, majd a Hi Ho Silver Lininggel fejezték be a műsort.

2009. augusztusában egy online kislemezt jelentetett meg, Chicago - Change the World címmel, amin énekel, gitározik, basszusgitározik és billentyűzik, hogy Gary McKinnon helyzetén segítsen. A cím egy Graham Nash szerzeményből származik, mégpedig a Chicago-ból, de Gilmour felvételén Chrissie Hynde, Bob Geldof és maga McKinnon is közreműködött. A producer Chris Thomas volt, aki hosszú éveken át közreműködött Pink Floyd dalokon.

Család és hobbi

Gilmour első házassága Virginia "Ginger" Hasenbein-nel volt, amiből négy gyerekük született: Alice (1976), Clare (1979), Sara (1983) és Matthew (1986). A gyerekek eredetileg a Waldorf Iskolában tanultak, de később Gilmour rettentőnek találta az ottani tanítást. 1994. július 28-án Polly Samson-nal házasodott össze, akitől három gyermeke született: Joe (1995), Gabriel (1997) és Romany. Polly első fiát, Charlie-t Gilmour magához vette, aki Heathcote Williams-től származik. A The Division Bell album utolsó dalának, a High Hopes-nak a végén Charlie hangja hallható, amint épp Steve O'Rourke-kal telefonál.

Gilmour számos jótékonysági szervezetnek adományozott. 2003 májusában a Nyugat-London körzetében lévő Maida Vale-ben eladta a házát kilencedik Earl Spencer-nek, majd az így megkapott összeget - 3.6 millió fontot - a Crisis Alapítványnak ajánlotta, hogy segítsen a hajléktalanoknak otthont adó programban. Emellett még a következőket támogatta: Oxfam, Európai Unió Elme Egészség és Beteg Egyesület, Greenpeace, Amnesty International, A Lung Alapítvány és Nordoff-Robbins Music Therapy.

2008. május 22-én Gilmour Ivor Novello-díjat nyert „Életre szóló hozzájárulás” címen. Később pedig „Kimagasló Közreműködő” nevű Q Awards-díjat kapott, amit a már elhunyt Richard Wright-nak ajánlott fel.

Játékstílusa

Gilmour-t szólójátéka tette nagyon híressé, a karakteres hajlításaival, a blues-os játékával és a hosszan kitartott hangjaival. Habár a legjobban csak úgy ismerik, mint gitáros, de azon kívül még számos más hangszeren is képes játszani: basszusgitáron (néhány Pink Floyd számon is ő basszusozik), billentyűn, szájharmonikán, dobon (a Syd Barrett által írt Dominoes című számon ő dobol) és szaxofonon (az On an Island-ről a Red Sky At Night-on ő játszik).

A Pink Floyd korai kezdetén Gilmour Fender Stratocastereken játszott. Később, az együttes egyik leghíresebb számának, az Another Brick in the Wall, Part 2-nek a szólóját egy Gibson Les Paul gitáron játszotta fel. 1996-ban bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, mint a Pink Floyd tagja. Sok kritikus és hallgató szerint minden idők egyik legjobb gitárszólóját lehet hallani a Comfortably Numb című számnál.

2005-ben a Rolling Stone magazin a 82. helyre sorolta be Gilmour-t a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán, 2007 januárjában a Guitar World magazin olvasói a Comfortably Numb, a Time és a Money szólóit szavazták be a 100 Legjobb Gitárszólói listába: a Comfortably Numb a 4., a Time a 21. és a Money a 62. helyen végzett.
 

Videók

  • David Gilmour - Comfortably Numb
  • David Gilmour - Marooned
  • David Gilmour - Coming Back to Life