Bejelentkezés

x
Search & Filters

Devil Wears Prada, The

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2005

További képek

Biográfia: 

A Devil Wears Prada egy amerikai metalcore együttes az Ohio állambeli Daytonból. A zenekar 2005-ben alakult, a szerződésük jelenleg a Warner Music Grouphoz szól. A Devil Wears Prada összes tagja, tehát maga az együttes is keresztény vallású. A felállást Mike Hranica (ének), Chris Rubey (szólógitár), Jeremy DePoyster (ritmusgitár, ének), Andy Trick (basszusgitár), Daniel Williams (dob) és James Baney (billentyű) alkotják. A zenekar nevéhez mostanáig négy stúdióalbum, egy DVD, egy középlemez és hat videoklip fűződik.

Megalakulás és ’Dear Love: A Beautiful Discord’ (2005-2006)

A The Devil Wears Pradát 2005-ben alapították Daytonban; a nevüket a megegyező című történettől származtatják. Az együttest csupa hívő keresztény alkotja, és már kezdetben is a vallásukhoz hű zenét játszottak. Először Dayton városon belül léptek fel pár helyen, majd felvették első demójukat, amit ’Patterns of a Horizon’-nak neveztek el.

Egy évvel azután, hogy a demó megszületett, a The Devil Wears Prada hosszas keresgélés után rátalált a Rise Records kiadóra, ami leszerződtette a csapatot. Ennek hatására az együttes a demó összes dalát újra felvette, ezúttal az első nagylemezükhöz, ami a ’Dear Love: A Beautiful Discord’ nevet kapta. A lemezt a Connersville-i (Indiana) The Foundation Recording Studióban készítették el, és 2006. augusztus 22-én adták ki. A felvétel utolsó számán egy vendégénekes, Cole Wallace hangja hallható, aki jelenleg a Gwen Stacy együttes tagja. Az album megjelenésével megkezdődhetett az együttes eső igazi turnéja az országon belül; az egyik legfontosabb helyszín a 2006-os Cornerstone Fesztivál volt számukra, ahol azért léphettek fel, mert már ekkor őket tartották a keresztény metal egyik kiemelkedő újoncának.

’Plagues’ (2006-2008)

Bár a ’Dear Love’ 2006 nyarán jelent meg, a The Devil Wears Prada már télen elkészült pár új dallal a következő albumhoz. A második lemezt téltől 2007 tavaszáig vették fel, és a nyári tökéletesítést követően augusztus 21-én jelenhetett meg. A ’HTML Rulez D00d’ című daluk demója 2007. január 1-jén jelent meg az együttes MySpace oldalán, az új korong népszerűsítése céljából, míg július 11-én az AbsolutePunk internetes oldal elkezdte sugározni a ’Don’t Dink and Drance’ című dalukat, ami még több ismertséget szerzett nekik.

A lemezről két kislemez származik, ezek a ’HTML Rulez D00d’ és a ’Hey John, What’s Your Name Again?’. Mindkét számhoz készült videoklip, melyeket az MTV és a Fuse csatornák is bemutattak. 2007. szeptember 8-án a ’Plagues’ a Billboard 200 lista 57. helyén landolt, s megjelenése óta nagy sikernek örvend, hiszen 30.000 példányban kelt el, ami több, mint amennyit az első lemezből valaha eladtak. A ’Plagues’ 2008. október 28-án digipak formában is megjelent, a benne lévő DVD-n a már megjelent videoklipek, valamint a zenekar 2008-as fellépéseiből láthatók jelenetek (Warped Tour 2008 és Ultimatour). Később az év folyamán az együttes adott egy interjút az East Coast Rompernek amiben kijelentették, hogy a legfontosabb példaképeik közé az Underoath és a Still Remains tartozik, annak ellenére, hogy a hivatalos weboldalukon ennek véletlenül pont az ellenkezője jelent meg. Az együttes felvette a Big Tymers egy eredeti rap dalát, a ’Still Fly’-t, melyet a ’Punk Goes Crunk’ című válogatásalbumon láthattak viszont a rajongók.

’With Roots Above and Branches Below’ (2008-2010)

A 2008-as Warped Tour-on való fellépés után a The Devil Wears Prada elkezdte megírni és felvenni a harmadik nagylemezét, a ’With Roots Above and Branches Below’-t. A munkálatok előtt Mike Hranica énekes azt mondta, hogy a rajongók „egy sokkal ütősebb és drámaibb lemezre számíthatnak”. James Baney billentyűs elmondása szerint az új album mechanikusabb lesz az elődeinél, de továbbra is magán viseli majd az együttes sajátos stílusjegyeit; Daniel Williams dobos szerint pedig egyszerűen vadabb és őrültebb lesz, mint az eddigi albumaik. 2008 őszén – miközben az Underoath, a The Femine, a Saosin, a P.O.S és a Person L. mellett turnéztak – előzetesként bemutattak egy számot a WRAABB-ről.

A The Devil Wears Prada fellépett az A Day to Remember, a Sky Eats Airplane és az Emarosa oldalán, majd a 2009-es Warped Tour-on adtak koncertet, hogy elindítsák a WRAABB marketingjét. Március 13-án, még az album megjelenése előtt vált elérhetővé a ’Dez Moines’ című szám. Szintén ekkor kapták meg a rajongók azt a lehetőséget, hogy többféle csomagot is megrendelhessenek a zenekartól: az egyikben pl. benne volt maga az album, egy DVD, egy póló és ráadásnak egy olyan kártya, ami megadta a ’Dez Moines’ és az ’Assistant to the Regional Manager’ című dalok letöltéséhez szükséges kódot.

2009. május 5-én nemcsak a ’With Roots Above and Branches Below’ indulhatott világhódító útjára, hanem az együttes új weboldala is. Az album eladásai olyannyira kielégítőek voltak, hogy a lemez a Billboards 200 tizenegyedik helyét is megkaparintotta. Májusban a ’Dez Moines’ című dal a Guitar Hero World Tour-ban került be a videójátékok világába, míg júniusban a ’Hey John, What’s Your Name Again?’ a Rock Band és Rock Band 2-ben tette ugyanezt.

A 2009-es Warped Tour legnagyobb színpadán kívül az együttes a New York állambeli Elmira iMatter Fesztiválján is fellépett. A ’Danger:Wildman’ című dalukat élőben június 13-án adták elő először. Mike Hranica énekes eközben egy ruházati céget, a Shipshape Roolz Clothingot mededzselte, ahol más zenekarokat szponzorált és hagyott jóvá. A cég bevételének egy töredékét olyan jótékonysági szervezeteknek utalták át, mint a Skate 4 Cancer. 2009. Szeptember 29-én a márkát letiltották, és az online áruház neve Traditiona-ra változott „jogi okok” miatt. 2009. november 23-ától december 21-éig az együttes az All That Remainsszel együtt turnézott, majd 2010. februárjától március végéig a Killswitch Engage önálló koncertsorozatán kaptak szerepet, a Dark Tranquillity felvezetése mellett.

2010 elején bejelentésre került, hogy a The Devil Wears Pradát az Alternative Press olvasói a 2009-es év legjobb együttesének választották, ami miatt címlapra is kerültek. 2010. február 12-én a csapat megerősítette a hírt, miszerint videoklipet forgatnak az ’Assistant to the Regional Manager’ című dalhoz – a kész mű április 6-án mutatkozott be a Headbangers Ball című tévéműsor nézőinek.

A ’Zombie’ és a ’Dead Throne’ (2010 – napjainkig)

Az Alternative Pressnél dolgozó Lucy Albertsszel készült interjúban az együttes elárulta, hogy a Back to the Roots turné indulása előtt még egy középlemez kiadását tervezik. A saját szavaikkal úgy jellemezték a készülő EP-t, mint „szórakoztató” anyag amin „brutális” számok hallhatók – vagyis olyan, amilyennek a következő nagylemez arculatát tervezik. A Back to the Roots turnét a Rockstar energiaital szponzorálta. Mike Hranica beismerése szerint a koncertsorozat alapvető építőköve, hogy a Dear Love-tól is magukkal visznek pár olyan számot, amit már régen nem adtak elő, és talán nem is egyhamar hallhatjuk tőlük viszont. Június 11-én bejelentették, hogy a középlemez felvételei – amit ’Zombie’-nak kereszteltek el – elkészültek, és hogy augusztus 24-ére tűzték ki a megjelenés időpontját. Röviddel ezután, június 25-étől kezdve a zenekar elindulhatott a régóta tervezett turnéra.

2011 januárjáig Hranica kiszivárogtatta egy Tim Karannel készült interjúban, hogy hogyan képzelik el a negyedik nagylemezüket. Az elhangzottakat a legfrissebb zenéjükkel, a ’Zombie’-val összehasonlítva arra jutottak, hogy a lemez „hozzánk képest keményebb hangzású. Úgy gondoljuk, hogy okos döntés lenne ezt az új izmos, kemény daltípust továbbvinni az új nagylemezre is… méghozzá úgy, hogy a tőlünk megszokott dallamokat is erősen belemosnánk az összhatásba.” A lemezről kiderült, hogy a ’Zombie’-val ellentétben nem lesz koncepcióalbum, de azért lesz egy átfogó tematikája, ami nem más, mint a bálványimádás elutasítása. Hranica elismerte, hogy „már egy ideje nyomasztja a téma”. Június 13-án az Alternative Press weboldala elkezdte játszani az új album első bemutatkozó számát, a ’Born to Lose’-t; majd, még ugyanebben a hónapban leszerződtek a Roadrunner Recordsszel. Hranica így összegezte véleményét a küszöbön álló lemezről: „Benne van a ’Zombie’ ütőssége, és a nagylemezek dallamossága. A ’Born to Lose’ sikeresen mutatja be pont ezeket az elemeket, ezért jól összefoglalja az album lényegét.” A nyilatkozata végén hozzátette: „Minden kétséget kizáróan ez az eddigi leg érzelemgazdagabb és legjobban megírt lemezünk.”

Mint később kiderült, a korong a ’Dead Throne’ nevet kapta, és a Ferret Music segítségével 2011. szeptember 13-án látott napvilágot. A lemez azóta kivívta a rajongók és a kritikusok elismerését; a Billboard 200-on tizedik volt, és egy hét alatt 32.000 példányban kelt el. A ’Dead Throne’ a Christian Albums és az Independent Albums chartokon is az élen járt, míg a Rock és Hard Rock albumok toplistáján a harmadik helyet szerezte meg magának.

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Mike Hranica
ének
Chris Rubey
szólógitár
Jeremy DePoyster
ritmusgitár
vokál
James Baney
billentyűsök
szintetizátor
zongora
Andy Trick
basszusgitár
Daniel Williams
dob