Bejelentkezés

x
Search & Filters

D.R.I.

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1982

További képek

Biográfia: 

A Dirty Rotten Imbeciles (más néven D.R.I.) egy amerikai thrash metal/crossovert hrash zenekar, melyet 1982-ben, Houston-ban alapítottak.  Az együttes tagjai jelenleg az énekes Kurt Brecht és gitáros Spike Cassidy alapító tagok; valamint Rob Rampy dobos és Harald Oimoen basszusgitáros.

A D.R.I.-nak sosem sikerült szert tennie mainstream közönségre, ám a hardcore punk gyökerek thrash metallal való kombinálása egyfajta stílusbeli katalizátorként hatott a kortárs zenekarokra, különös képpen a SuicidalTendencies, a Corrosion of Conformity és a Stormtroopers of Death esetében. Ezek mellett a zenekarok mellett a D.R.I.a később „crossoverthrash”-nek elnevezett stílus úttörője lett.

A kezdetek (1982-1986)

A Dirty Rotten Imbeciles egészen pontosan 1982. május 2-án délután 3 órakor jött létre Houstonban, az egykori Suburbanites zenekar földi „maradványaiból”. A legelső felállásban Spike Cassidy gitáros, Kurt Becht énekes, Eric Brecht dobos és Dennis Johnson basszusgitáros szerepeltek, ami tulajdonképpen maga volt a Suburbanites, csak épp itt Cassidy töltötte be a gitáros posztot. A Suburbanites-ban Cassidy szobatársa gitározott.

Az frissen megalakult zenekar Kurt és Eric szüleinek a házában kezdett gyakorolni. Az általuk csapott hatalmas zaj miatt állítólag sok panasz érkezett a Brecht fiúk édesapjától. A legenda szerint innen, Mr Brecht szidalmazásából ered a zenekar neve: „a bunch of dirty rotten imbeciles” (nagyjából: egy csapatnyi mocskos, rohadt kis idióta). Továbbá innen származik a ’Madman’ című dal videoklipje, amelyben Kurt és Eric apja félbeszakítja az együttes szeánszát, hogy a zajról panaszkodjon.  Kezdetben, egy rövid ideig az U.S.D.R.I. nevet viselték, melyben az U.S. gyaníthatóan a nemzetiségükre utalt – tudjuk meg a ’DirtyRotten CD’ extra interjúiban. Még a mai napig is lehet olyan fotókat találni róluk, ahol a hosszú név, és a hozzá tartozó logó szerepel. A ’Skanker Man’ nevű logódizájn az eredeti dobos Eric Brecht kétkezi munkája: a középiskolában kellett egyszer céges logót tervezniük, és erre a megoldásra Eric ötöst kapott.

Két hónappal később, 1982. július 2-án megejtették első fellépésüket a houstoni Joe Star’s OMNI-ban.

November 6-án és 7-én a D.R.I. felvette első lemezét, a ’DirtyRotten EP’-t: a bakelitlemez 18 percébe 22 különböző dalt sikerült belesűríteniük. Ebből a középlemezből mindössze 1000 példány készült, ami miatt ma már rendkívül ritka és értékes a gyűjtők számára. A nagy kereslet hatására az albumot 1983-ban nagylemez formájában is kiadták, találóan ’Dirty Rotten LP’ név alatt.

1983-ban az együttes San Franciscoba költözött, ahol egy furgonban laktak és fellépések között kifőzdékben vacsoráztak. Dennis Johnson kilépett a zenekarból és visszatért Texasba (ma a floridai Tallahassee városban él). Az utódja SebastionAmok lett, akinek a csatlakozását követően helyet szereztek maguknak a Dead Kennedys „Rock Against Raegan” turnéján. A turné végeztével Sebastion Amok is le lett váltva, aki ezért egy másik texasi banda, a The Dicks tagjává vált JoshPappe mellett.

Következő albumuk a négy dalt tartalmazó középlemez, a ’Violent Pacification’ volt 1984-ből. 1984 fellépésekkel tűzdelt nyarát követően Eric Brecht megházasodott és kilépett a zenekarból, és az új dobos Felix Griffin lett. 1984-ben egyik daluk, a ’Snap’ megjelent a háborúellenes adománygyűjtő válogatáslemezen, a ’P.E.A.C.E.’-en, méghozzá olyan együttesek számai mellett, mint a Crass, a D.O.A., a Dead Kennedys és az MDC.

A D.R.I. második nagylemeze, a ’Dealing With It’ 1985 márciusában jelent meg, s a zenekar az új anyaggal felvértezve hatalmas turnéra indult. Az album stúdiómunkálatai közben Josh szintén hátat fordított az együttesnek, ezért Mikey Offendert (vagyis a The Offenders basszusgitárosát) kérték fel arra, hogy játsszon el pár számot az új lemezről, melyeket Spike még nem oldott meg helyette. A ’Dealing With It’ összhangzása már egy kicsit a metal felé hajlott, de azért sikerült megtartaniuk az együttes eredeti thrashcore stílusát is.

1986. április 26-án felvették a Los Angelesi  OlympicAuditoriumban adott koncertjüket, melynek videó anyagát ’Live At The Olympic’ néven adták ki.

A crossover thrash időszak (1987-1996)

A ’Crossover’ című harmadik albumuk 1987-ben jelent meg – nevét onnan kapta, hogy a rajta szereplő dalok erős metal jelleget öltöttek magukra. Mikor az együttes megkezdte lassú „crossoverét” a thrash felé, a számok hosszabbak, lassabbak és bonyolultabbak lettek. A sajtó a D.R.I.-t nevezte a crossover mozgalom – tehát a hardcore punkot és heavy metalt keresztező stílusirány – egyik legjelentősebb képviselőjének. Ennek a vegyes zenének volt köszönhető, hogy punkok, skinheadek és metalosok is egyaránt látogatták koncertjeiket.

A ’Live At The Ritz’ klipje 1987. június 27-én készült el, a New Yorki The Ritz klubban, méghozzá az együttes nagy világkörüli Crossover turnéja alatt.

1988-ban a Dirty Rotten Imbeciles visszatért a stúdióba, hogy felvegye a ’Four of A Kind’-ot, melyen a dalok továbbra is a metal irányába fejlődtek tovább. Kicsivel később megjelent a ’Suit and Tie Guy’ videoklipje, majd a ’Dirty Rotten LP’-tremixelve, hogy a ViolentPacification EP dalait is tartalmazza, újból kiadták.

A Dirty Rotten Imbeciles a Four Of A Kinddal is turnéra indult Európában, de mihelyst hazaértek az USA-ba, JoshPappe kilépett az együttesből, hogy a Gang Green felkérésére  közéjük állhasson. Utódja John Menor lett.

1989 szeptemberében a ’Thrash Zone’ jelent meg. Két videoklip kapcsolódik ehhez a lemezhez: a ’Beneath the Wheel’ és az ’Abduction’. Nem sokkal ezután Felix Griffin kilépett a zenekarból, s RobRampy vette át a stafétabotot.

1995-ben a D.R.I. előrukkolt a ’Full Speed Ahead’-del. Ezúttal a ’Syringes In the Sandbox’ című számot honorálták egy zenés videóval.

A stúdiómunka leállása (1997-2005)

1997 és ’98 között a D.R.I. folytatta intenzív világ körüli turnéját, melyben európai és dél-amerikai koncertek is helyet kaptak. 1998 márciusában a D.R.I. elkészítette hivatalos weboldalát.

1999-ben a D.R.I. volt az egyik legnevesebb zenekar az észak-amerikai „Social Chaos” turnén. Egyik dalukat, az ’I’m The Liar’-t a ’Social Chaos Tour CD’ válogatásra is ráhelyezték, melyen az összes fellépőtől egy-egy számot lehetett hallani. 1999 augusztusában, a turné kellős közepén Chumly kilépett a bandából arra hivatkozva, hogy belefáradt a folytonos utazásba és fellépésbe. Helyette Harald Oimoent választották az együttes új tagjává, aki már évek óta velük dolgozott: néha a fotókért, néha a marketingért, olykor pedig a basszusgitár-hangolásért felelt. Vele kiegészülve a D.R.I. mindössze két koncert kihagyása után folytatni tudta a show-t.

Az ezredforduló idején a Dirty Rotten Imbeciles a Millennium 2000 turné legfontosabb fellépői között volt. 2002-ben a D.R.I. megérte 20. évfordulóját, s mindez egy új korszak eljövetelét jelentette számukra. Újonnan a Beer City Recordsszel kötöttek szerződést, beleegyezve, hogy az új kiadó ismét kiadja az összes eddig megjelent lemezüket, illetve, hogy a kollaborációból további CD-k és DVD-k fognak születni.

Hogy mindezt megünnepeljék, a D.R.I.hatalmas világkörüli turnéra indult, ezúttal az egész USA, Japán, Európa és Dél-Amerika területét bejárták, és a fellépéssorozata 2003-as évbe is belenyúlt.

A jelen és a jövő (2006-tól napjainkig)

2006-ban Spike-ot vastagbélrákkal diagnosztizálták, mely a várható felépüléséig szüneteltette az együttes éppen folyó turnéit. Amíg Spike fel nem épült, az új stúdióalbum terveit is szögre kellett akasztaniuk.

2010. április 13-án a Beer City kiadó piacra dobta a ’Crossover – Millennium Editiont’ LP és CD formában is. Sok év kihagyás után ekkor vált először újra elérhetővé a ’Crossover’. A feldolgozott kiadást az eredeti producer Bill Metoyer felügyelte. Az új formájú lemezhez tartozik néhány fülszövegnyi üzenet azoktól a tagoktól, akik hozzájárultak az anyag megszületéséhez (Spike Cassidy, Kurt Brecht, Felix Griffin és Josh Pappe). A CD verzión továbbá 11 bónusz track található, melyek közül öt a híres ’The Ritz’-beli performansz emlékeit őrzi.

2010. június 15-én a Beer City kiadta bakelitként a ’The Dirty Rotten EP’-t, a ’The Dirty Rotten LP’-t, a ’Violent Pacification’-t és a ’Dealing With It’-et – ezeket az albumokat már nagyon régóta nem gyártották bakelit formában, ám ettől kezdve nem is akárhogyan, hanem piros vagy ötszínű hanglemez formájában juthattak hozzájuk a rajongók.
 

Videók

  • D.R.I. - Abduction
  • D.R.I. - Suit And Tie Guy
  • D.R.I. - Acid Rain
  • D.R.I. - Beneath The Wheel

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Kurt Brecht
ének
Spike Cassidy
gitár
Harald Oimoen
basszusgitár
Rob Rampy
dob