Bejelentkezés

x
Search & Filters

Elit Osztag

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1984

További képek

Biográfia: 

Az Elit Osztag,egy a nyolcvanas évek közepe óta működő magyar punk együttes, amely a komaromi "Protézis" és "Utópia" nevű kezdetleges formációk tagjaival alakult. A több évtizedes múlttal rendelkező csapat, a hazai punk egyik fontos zenekaraként van nyilvántartva, a műfaj kedvelőinek körében.

1984-ben alakultak, de gyakorlatilag 1985-től működő punkzenekar,amely az 1987-es "süttői Punkfesztiválon" való fellépése után vált országosan ismertté. Első hanganyaguk, a Demo '86 soha nem került kereskedelmi forgalomba. Mint minden korai punkzenekar, az Elit Osztag sem volt a kommunista rendszer "kedvence" elsősorban a fanyar humorú, erősen politizáló szövegei miatt.

Az Elit Osztag a kilencvenes évek közepén elkészítette, az "Élettől keletre" című anyagát, de az együttes nem sok koncertet adott ezekben az években. A kevés élő fellépés és kényszerű tagcserék sem befolyásolták a zenekar működését, egészen a gitáros, Berki Zsolt 2004-ben történt halálos autóbalesetéig. Ezt követően a zenekarra csend borult.

Másfél évvel a tragikus baleset után, 2005 decemberében az A38 Hajó színpadán tért vissza a zenekar újra a csendből a régi töretlen hévvel. Ekk Róbert 2007 tavaszán kilépett a zenekarból, helyét Ollé Iván vette át. A 2007 augusztus végén megjelent, A Nagy Rendszermártás című lemezüket a zenekar már vele vette fel. 2011-ben az Elit Osztag, a nagy múltú budapesti C.A.F.B. és az "Utolsó Alkalom" zenekarok közreműködésével közös lemezt készített.
 

Videók

  • Elit Osztag - A legnagyobb punk
  • Elit Osztag - Az erőszak indulója
  • Elit Osztag - Utolsó Rock 'n' Roll

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Nagy Levente
ének
Volincsák Ákos
gitár
Ollé Iván
basszusgitár
Kustos László
dob