Bejelentkezés

x
Search & Filters

Eluveitie

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2002

További képek

Biográfia: 

Az Eluveitie (jellegzetesebb nevén El-vay-Tee) egy Svájcban alakult folk metal együttes. Az ő zenei stílusuk hasonlít a régi kelta népi zenékre, egy kis melodic death metal-os hatással. Az együttes 2002-ben alakult, és meg is jelentette első EP-jét Vên címmel. Ezután felvettek egy teljes albumot Spirit néven 2007 novemberében. Az Eluveitie aláírt a Nuclear Blast kiadóval. Az első együttműködés terméke a Slania album volt, amit 2008 februárjában adtak ki. Az album a 35. helyet érte el a svájci zenei táblázaton és a 98. helyet Németországban.

Az Eluveitie név jelentése: ez egy gael kifejezés, jelentése "Én, a helvéciai". A gael egy korai kelta nyelv, Helvétia pedig a mai Svájc területén volt fellelhető. Ez egy autentikus kifejezés; kb. 2500 éve egy gaul véste fel egy ásatás során előkerült korabeli agyagedényre.

A zenekar 2002 végén, 2003 elején kezdte meg pályafutását Chrigel Glanzmann szervezésében, aki eleinte csak stúdió projektben gondolkodott. Ekkor jelent meg a Vên című EP, és a nagyszámú pozitív visszajelzésnek köszönhetően döntöttek amellett, hogy egy állandó zenekart hozzanak létre.

Eleinte egy kisebb holland kiadónál adták ki a Spirit albumot, valamint a Vên átdolgozását, majd ezt követően a Nuclear Blast Records figyelt fel rájuk, akiknél a Slania került kiadásra.

Zenéjük a göteborgi melodic death metal és a kelta népzene ötvözete. Ennek köszönhetően kerülnek elő sorra a dalokban tradicionális zeneszerszámok, mint például a tekerőlant, mandola, uilleann duda (jellegzetes ír duda) vagy éppen a gaita (ld. skót duda). Sokan előszeretettel sorolják őket az egyre gyorsabban növekvő, de ugyanakkor egyre színesebb pogány/folk zenekarok közé, vagy tekintik a göteborgi metal sajátos koppintásának, az állítás azonban korántsem állja meg a helyét.

A fő dalszerző Chrigel, akinek szövegeiben túlnyomórészt a kelta témák dominálnak, valamint még előszeretettel ír a természetről és a sajátos emberi érzelmekről is. A 2008-ban megjelent Slania album sokkal komplexebb zenei világot tükröz. A Slania cím egy kb. 2500 éve, a kelta Alpokban élt nő neve volt, de a szövegek alapvetően nem róla szólnak, mivel meglehetősen kevés információ maradt fent róla. Az albumról az első klip az Inis Mona című számhoz készült, melynek refrénje egy tradiconális brit tengerésznótán alapszik. Az Inis Mona pedig egy sziget neve, a tudomány mai állítása szerint az észak-walesi Isle of Anglesey lehet ez, amit a walesiek Ynys Monának neveznek. Érdekessége az, hogy az akkori világ legjelentősebb druida-képzője volt itt (kelta törzsek kiválasztottjai kb. 20 éves képzés után váltak druidává). A nóta egy öreg gael druidáról szól, aki visszaemlékezik az ifjúkorára. Az albumon található másik jellegzetes nóta a Slania's Song, melyet a tekerőlantos Anna Murphy énekel ősi gael nyelven. A Slania név egy, az Alpokban talált évezredes cserépdarabon fennmaradt nő neve.

Videók

  • Eluveitie - A Rose For Epona
  • Eluveitie - Omnos
  • Eluveitie - Havoc
  • Eluveitie - Inis Mona
  • Eluveitie - Of Fire, Wind & Wisdom

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Chrigel Glanzmann
akusztikus gitár
bodhran
ének
mandolin
Nicole Ansperger
hegedű
Rafael Salzmann
ének
szólógitár
Kay Brem
basszusgitár
Jonas Wolf
gitár
Matteo Sisti
duda
mandolin
sípok
Alain Ackermann
dob
Fabienne Erni
ének
hárfa
mandolin
Michalina Malisz
hurdy gurdy