Bejelentkezés

x
Search & Filters

Emil.RuleZ!

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2000

További képek

Biográfia: 

Az Emil.RuleZ! egy magyar együttes, amelynek zenéjét leginkább az alternatív jazz kategóriába lehet besorolni (szerintük „hálózati jazzbitang zenekar”). A tagok a zenekar megalakulását a kilencvenes évek közepére teszik. A zenekarra általánosságban jellemző a humor; tetten érhető számaikban, zenéjükben, webhelyükön, lemezborítóikon, koncertjeiken egyaránt.

Sok koncertet adtak, de a nagyobb nyilvánosság előtt a Zazie az ágyban című szerzeményükkel mutatkoztak be az EstFM 98.6 rádióállomáson. A dal slágerré vált, első lemezük, a 2001-ben megjelent Zazie az ágyban pedig aranylemez lett 2004-ben. A címadó dal kiadásra került a rádióadó egyik maxi CD-jén, a Stars On 98.6-on is. A következő, 2003-ban megjelent album a Hisztis címet kapta (a rajta szereplő Rabolónő szám eredeti címe után, mely Hisztys volt). A két album között egy maxi, a Hello.tourist! jelent meg. Az együttes szerezte a Boldog Születésnapot! című film zenéjét, valamint egyik daluk szerepelt a Magyar vándorban is – mindkét filmben feltűntek kisebb szerepekben.

Több tagcsere is történt az évek folyamán: először Gergely Éva vokalista távozott a csapatból, helyette érkezett Gereben Zita, a zongorista Cseke Gábor utóda pedig Warnusz Zsuzsa lett. A legjelentősebb változás a zenekar életében az alapító tag, Verasztó Gyula távozása volt 2005-ben, helyette ma Kisvári Ferenc dobol a zenekarban.

Már az új tagok közreműködésével jelent meg zanga!zanga című lemezük 2005-ben.

Az Emil.RuleZ! minden 2005-ig megjelent kiadványát a Twelvetones Records adta ki és mind aranylemez lett.
 

Videók

  • Emil.RuleZ! - Hello Tourist
  • Emil.RuleZ! - Zazie az ágyban
  • Emil.Rulez! - Ebola Cola
  • Emil.RuleZ! - Zsebeibe zsé
  • Emil.RuleZ! - Veled utazik Zazie

Utolsó felállás: 

NévHangszer
Hajós András
ének
gitár
zongora
Hegyi György
basszusgitár
gitár
vokál