Bejelentkezés

x
Search & Filters

Fairport Convention

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1967

További képek

Biográfia: 

1967-ben alakult brit folk-rok együttes.

Az Ashley Hutchings vezetésével megalakult formáció csupán egyetlen koncertet adott s a dobost máris menesztették. Shaun Frater helyét az a Martin Lamble foglalta el aki a koncert után felment a színpadra és bebizonyította, hogy jobban meg tudja oldani a feladatot, majd hamarosan csatlakozott hozzájuk egy női énekes, Judy Dyble személyében. Ezzel máris kezdetét vette egy szédületes zenei karrier mely napjainkban is tart.

A Fairport zenéje túlmutat a az irányzat keretein, bár kezdetben az amerikai előadók (Dylan, Byrds) hatását tükröző szerzeményeket játszottak London underground klubjaiban.A brit tradicionális folk irányába akkor indultak el amikor Dyble helyére a Strawbs együttesből érkező Sandy Denny állt.

A 69-ben megjelenő három album: What We Did In Our Holidays, Unhalfbricking és a Liege & Lief mestermunka. Ez utóbbi mérföldkő a folk-rock történetében hiszen ez a korong jelenti az elektronikus folk születését. Ezeken a lemezeken már dominálnak a folkos elemek, a hangzásban az elektromos hangszerek az uralkodóak. Figyelemre méltóak a hosszú instrumentális betétek. Közben az együttes folyamatos személycseréken esett át: az elhalálozott Lamble helyét Dave Mattacks foglalta el, és csatlakozott hozzájuk a nagyszerű folk-hegedűs, Dave Swarbrick. Sajnos minden idők legjobb angol folk énekesnője: Sandy Denny is elhagyta a zenekart és szólókarrierbe kezdett.

Ötödik albumuk felvételein Richard Thompson még jelen van de ezt követően ő is kiválik a bandából. 1971-ben az eredeti formációból már csak Nicol maradt. Ennek hatására a megjelenő lemezek zenei minősége jelentősen csökkent, de szerencsére 1974-ben Sandy Denny visszatért és hozta magával férjét, Trevor Lucas énekes-gitárost is. A Fairport ismét a folk-rock vezető együttesévé vált. A nagyszerű periódus azonban nem tartott soká: 1978-ban Denny tragikus halála véget vetett az együttes diadalútjának.

79-es nagylemezüket a Farwell, Farwell-t búcsúzásnak szánták, hiszen a zenekar feloszlott. Az egykori tagok szólókarrierbe kezdtek, nem kis sikerrel. Szerencsére azonban 1985-ben Nicol, Matthews és Pegg úgy döntöttek, hogy ismét életre keltik a Fairport Convention-t. Ric Sanders és Cathy Lesurf segítségével újjáalakították a bandát mely a változó idők ellenére ismét nagy sikerrel debütált. Thompson kívülről segítette őket: dalokat írt a zenekar számára. Elég sűrűn változó személyzettel de a Fairport folyamatosan adta és adja ki lemezeit, turnéznak és továbbra is a folkzene meghatározó alakjai, akiknek neve egyet jelent a zenei professzionalizmussal és a minőséggel.

 

Videók

  • Fairport Convention - Now Be Thankful
  • Fairport Convention - The Hanging Song
  • Fairport Convention - Dirty Linen
  • Fairport Convention - Walk Awhile

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Simon Nicol
ének
gitár
Dave Pegg
basszusgitár
mandolin
vokál
Ric Sanders
billentyűsök
Chris Leslie
ének
mandolin
buzuki
Gerry Conway
dob
ütőhangszerek