Bejelentkezés

x
Search & Filters

Faith No More

További képek

Biográfia: 

1982-ben alakult amerikai alternatív metal együttes.

A nyolcvanas évek elején, San Francisco-ban alakult együttes újdonságot hozott a zenei életbe azáltal, hogy stílusuk a heavy metal, a rap és a funky ötvözetéből alakult ki. Nagyon hamar népes szurkolótáborra tettek szert, bár első albumuk a We Care A Lot csak 1985-ben jelent meg. Ezen a korongon Mosley éneke mellett főleg Jim Martin heavy stílusú gitárriffjei domináltak.

A következő nagylemez, az 1987-es Introduce Yourself, már egy sokkal összetettebb korong, ahol a metál és a rap elemei végre nem kínkeservesen maradnak csak meg egymás szomszédságában. Ám hiába a lemez nagyszerű fogadtatása, a banda 88-ban megválik Mosley-től akinek helyét a Bay Area énekese, Mike Patton veszi át. Vele készítik el következő alkotásukat a The Real Thing című nagylemezt.

Pattonnal jó üzletet csinált a zenekar, mert kiválóan tudott váltani az éneklés és rappelés között, valamint igen jelentősen hozzájárult a bizarr dalszövegek megírásához. Zenei stílusötvözetük remekműve is ekkor jelenik meg. Az Epic című kislemez amely a jelentős hard rock együttesek közé emeli a bandát.

Bár lemezeik kiadását nem siették el, pályafutásuk folyamatosan felfelé ívelt, és az 1992-es Angel Dust című lemezükkel jutottak el a csúcsra. Ezen a korongon találhatók a Faith No More legösszetettebb, legkomplexebb alkotásai. A lemezt népszerűsítő koncertkörúton azonban egyre inkább kiéleződtek az ellentétek az együttes tagjai között és Martint illetően mindenféle pletykák röppentek fel. Ezúttal alapjuk is volt, mivel következő korongjuk megjelenése után nyilvánosságra hozták, hogy Martint kirúgták és a King For A Day, Fool For Lifetime című lemezen már Trey Spruence gitározott.

Trey sem maradt sokáig, őt Dean Mentia váltotta fel, majd Jon Hudson következett. Vele készült el az együttes legsikeresebb nagylemeze, melynek „Az Év Nagylemeze” címet adták. Hiába, aki mer az nyer, mert a húzás ezúttal bejött: valóban ez a korong lett a 97-es év albuma. A lemez megjelenését követő koncertkörúton azonban véglegessé vált, hogy a banda tagjai immár nem tudnak egymással dolgozni így 1998-ban a Faith No More feloszlott.

A Who Cares A Lot című gyűjteményes album így már csak postumus jelent meg. Patton új zenekart alakított Fantomas néven, míg Bottum az Imperial Teen nevű együttesben folytatja pályafutását.

Videók

  • Faith No More - Epic
  • Faith No More - Ashes to Ashes
  • Faith No More - Falling To Pieces
  • Faith No More - From Out Of Nowhere
  • Faith No More - Evidence
  • Faith No More - Midlife Crisis
  • Faith No More - Digging The Grave
  • Faith No More - Stripsearch
  • Faith No More - We Care A Lot
  • Faith No More - A Small Victory

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Mike Patton
ének
Jon Hudson
gitár
Billy Gould
basszusgitár
Roddy Bottum
billentyűsök
Mike Bordin
dob
ütőhangszerek