Bejelentkezés

x
Search & Filters

Fake Smile

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2010

További képek

06-30/363-5159
06-30/659-4019
MySpace icon
Twitter icon
Facebook icon

Biográfia: 

A Fake Smile zenekar 2010 decemberében alakult Miskolcon. Azóta számos koncerten és tagcserén vannak már túl! Ágos Bence (dob) és Fekete Márk (basszusgitár) a két alapító tag. Kiváltak egy másik zenekarból, és kis idő elteltével az ő fejükből pattant ki az ötlet, hogy össze kellene hozni egy punk rock zenekart. Gitárosra és énekesre volt szükség. Stefán Tamás, aki egy iskolába járt Bencével, ő került a húrok mögé. Az énekes posztot is szintén Tamás töltötte be, azzal a feltétellel, hogy ő énekel addig, míg nem találnak egy rendes énekest. Végül maradt ő az énekes és elkezdett számokat írni. A saját dalok írása először magyarul történtek.

Az első fellépésük így hárman, Miskolcon volt a Vörösmarty művelődési házban. Egyre több fellépésük lett, több klubban és kocsmákban léptek fel nagyobb közönség előtt. A magyar szövegeket leváltottak angolra és így folytatódott tovább a szövegírás. Hosszabb idő után, Bence elhagyta a zenekart, és Zán Tamás vette át a helyét. Nagy löket volt a zenekarnak, hiszen egyre több koncert várt rájuk és egyre több ember szerette meg a zenéjüket. A sok munka után, stúdióba mentek, és felvették az egy számos bemutatkozó hanganyagukat, cím szerint a Going on - t! Ez a dal még nagyobb ismeretséget szerzett nekik.

2012 nyarán már plusz egy gitárost láthattunk velük együtt a színpadon. Nagy Róbert, a szólógitáros szerepét tölti be a zenekarban és jobban színesíti a dalokat! Alig telt el pár hónap, ismét stúdióba mentek, hogy felvegyék az első önálló albumukat.

2013 ban a Hell által megrendezett Borsodi Amatőr Zenekarok versenyén második helyezést szereztek és ezáltal több nagyobb fellépési lehetőséget is kaptak. Referenciául szolgál az első kislemezük a már fent említett Situations című EP, továbbá a Hell-Boon Tehetségkutató versenyen elért 2. helyezésük. Zenéltek már a FEZEN Fesztivál "Fel a nagyszínpadra" programján, a Miskolci Kocsonyafesztiválon, illetve Korzó fesztiválon, és sok más egyéb rendezvényeken is.

2013 Júliusában megjelent első videoklipjük, a 'Situations'.

Céljuk, hogy a közeljövőben minél több rendezvényen, falunapon, klubokban, kocsmákban megforduljanak és hangulatot teremtsenek egy 1, másfél vagy akár 2 órás koncert keretén belül, és gyarapítsák a dallamos kaliforniai rockzene rajongótáborát hazánkban is.

Terveik között szerepel,hogy a készülő második lemezüket el szeretnék juttatni Magyarországon és akár egész Európában a legtöbb emberhez, és terveikben áll még lemezbemutató koncerteket adni mindenhol, ahol tudnak!
 

Videók

  • Fake Smile - Situations

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Stefán Tamás
gitár
ének
Fekete Márk
basszusgitár
vokál
Nagy Róbert
szólógitár
vokál
Zán Tamás
dobok