Bejelentkezés

x
Search & Filters

Headbengs

További képek

06-20/325-2055
06-30/504-4310
MySpace icon
Twitter icon
Facebook icon

Biográfia: 

A banda története a kétezres évek eleje táján kezdődött. Nincs születésnapunk, olyan az egész mint egy álom, nem emlékszel hogyan kerültél bele, egyszer csak ott találod magad. Rákosszentmihály az otthonunk, az első próbánkat is ott zavartuk le valamikor 2005-ben.

Hála a Beatlesnek, Gergő kiskorától fogva a gitárt nyúzta és az utcán sem állt le. Így mivel kb. három háznyira lakott Bálintéktól, ahová Andris járt dobolni, egy idő után kipattant a szikra, összeállt a kép és elkezdtünk játszani. Gergő már a legelső idők előtt is írt saját dalokat. Ezek kicsit beatesebbek voltak mint a mostani témáink, de pl. a Csak a szíved kell című rock n roll már a legelső, 2005 novemberében lezajlott koncerten is elhangzott. Maga a koncert egy tök régi és nagyon pici színházteremben volt megtartva, a belvárosban.

Így hogy hárman vagyunk, rákényszerülünk hogy együtt legyen az egész, a ritmus, a dallam, rock is és a roll is. Imádunk élőben játszani. Túl vagyunk egy pár koncerten, de ha kétszer ennyit játszottunk volna, akkor is kevésnek tartanánk. Közben volt és van szerencsénk sok nagyon rendes embert és seggfejeket egyaránt megismerni. Ami mindig erőt és lendületet ad az maga a zene, annak az ereje, és az idő amit együtt töltünk, bármit is csinálunk éppen.

2010-ben fogtuk a cuccainkat és elmentünk egy rohadt nagy régi budapesti épületbe (Keleti Blokk) ahol Sándor Dani segítségével felrántottunk tíz dalt, ez lett a Kisördög album. Kb. tizenhat órát vett igénybe az egész, és úgy dolgoztunk mint a régi nagyok, egyben vettük fel a zenét, óriási élmény volt. Ezek a számok jól jellemeznek minket, azt mutatják hogy milyenek voltunk akkor (és kicsit most is).

Büdös, mocskos, fésületlen, nyers, fiatalos, lendületes zenét játszunk, sok dallammal, féktelenül, korlátok nélkül."

2013. szeptemberében elkészült a klipünk az "Akarom hogy érezd!" című számunkra. Ezt a dalt egy velünk készített interjúval együtt leadta a Petfőfi rádió a Kultúrfitnesz c. műsorában.

Ugyanekkor közreműködtünk egy Tv műsor, a "Turné" elkészítésében, a főcímzene egy Headbengs dal angol átirata lett, és a zene alatt láthattok minket is a képernyőn. (Viva Tv - A Turné: Péntek 11.30 és 18.00, Szombat 16.00, Vasárnap 08.30)
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Barabás Gergő
gitárok
Szula Bálint
basszusgitár
Paczolay Andris
dob