Bejelentkezés

x
Search & Filters

HétköznaPI CSAlódások

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1990

További képek

Biográfia: 

A zenekar 1990 novemberében alakult, Picsa néven. Kezdetben Megyeri basszusgitározott és Balha Vilmos énekelt felváltva, de később Megyeri lett az állandó énekes. Rövid ideig Tomek Vladó, Kutas Gábor és Kelemen Gábor is tag volt. 1991 tavaszára Bársony Barnabás is tag lett a zenekarban, és kialakult a klasszikus felállás. 1991-ben a Szép az ország, új a rendszer, 1992-ben a Vakáció a Balkánon és 1993-ban a Vörös Front című próbatermi felvételeket adta ki a HétköznaPICSAlódások. Ezeket a kazettákat 1994-ben a Nyaljátok ki! című felvétel követte.

1994 nyarán a Diákszigeten két koncertet is játszottak. Koltai Csaba és Balha Vilmos egy ideig kiléptek a zenekarból, és külföldre utaztak dolgozni. Másfél évig Frank Előd és Hajdú Krisztián alakították a ritmusszekciót. 1995-re, a Terrorista Visszatér című albumra már visszatért a két alapítótag, kiegészülve Bánfai Attilával. 1996-ban jelent mag az első öt album legnépszerűbb számaiból egy válogatás, Legjobb Picsák címmel. 1997-ben jelent meg az első CD Isten hozott nálunk, Johnny! címmel. A zenekar csatlakozott az Utazó Punkcirkusz nevű fesztiválhoz az Aurora és a Prosectura társaságában. A Pankráció című válogatásalbumon két szerzeménnyel szerepelt a HétköznaPICSAlódások. 1998-ban következett a Hangulatjelentés című CD.

Egy baloldali szervezet a banda megkérdezése nélkül szerepeltetett néhány HétköznaPICSAlódások dalt a Rap és Punk a Fasizmus Ellen című válogatásalbumán, emiatt a zenekart jobboldali politikusok és újságírók támadták. Az ügy végül elhalt. 1999-ben a zenekar kiadott egy válogatásalbumot Ludd Tábornok, avagy két műszak fűszag címmel. Ezen jórészt az első négy demó anyagai hallhatóak, kissé átdolgozott formában. Később Bánfai és Koltai kiléptek a zenekarból. Az új dobos Mészáros Miklos, az új gitáros Szaklajda László lett.

2000-ben először egy újabb stúdióalbum, a Szélsődal, majd a zenekar tizedik születésnapján rögzített SzülinaPUNK című koncert jelent meg CD-n. A koncertet videokazettán is kiadták.

2001-ben ismét feljelentették a bandát néhány korábbi, próbatermi felvétel miatt. Az ügynek nagy sajtóvisszhangja volt. Ebben az évben szintén két kiadványt adtak ki, a Dollár, Hatalom, Pornó című stúdióalbumot, és az Archív+ című kazettát, amelyen az első három demóról szemezgettek számokat. A számok között Megyeri és Gróf Balázs beszélgetnek.

2003-ban jelent meg a Globalhé című album. 2004 elején megjelent a második kazettájuk Tankok helyett Pankok címmel. 2006-ban Balha Vilmos kilépett, helyére Szabó Zoltán került. Balha nem sokkal később autóbalesetben életét vesztette. Ebben az évben jelent meg az Én József Attila, itt vagyok című album, amelyen József Attila versek hallhatóak, megzenésítve. 2007-ben jött ki a Közönség Elleni Izgatás című lemez, rajta egy emlékszámmal a 2006-ban elhunyt Balha Vilihez. Legújabb, Ria Ria Anarchia című nagylemezüket 2009-ben adták ki, s honlapjukon mindenki számára ingyen letölthetővé tették.
 

Videók

  • HétköznaPI CSAlódások - Csaló manó
  • HétköznaPI CSAlódások - Szokatlan helyzet
  • HétköznaPI CSAlódások - Keresek valakit
  • HétköznaPI CSAlódások - Meztelenül, részegen
  • HétköznaPI CSAlódások - Bye bye
  • HétköznaPI CSAlódások - Ostoba

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Megyeri Ferenc
ének
Bársony Barnabás
gitár
vokál
Szaklajda László
gitár
vokál
Brusszel Balázs
trombita
Szabó Zoltán
basszusgitár
Czimerman Csaba
dob