Az Ignite egy melodikus hardcore zenekar a kaliforniai Orange County-ból. 1993-ban alakultak, a kereskedelmi áttörést hozó albumuk, az A Place Called Home pedig 2000. május 30-án jelent meg a TVT Records-nál. Ezt megelőzően is jól ismertek és elismertek voltak a harcore rajongók körében, köszönhetően egyrészt a folyamatos turnézásnak, másrészt annak, hogy több, mint 40 országba látogattak el, de az igazi sikert csak az ezredfordulón érték el.
2005. július 20-án leszerződtek az Abacus Recordings-hoz, a Century Media Records leányvállalatához; 2006 májusában pedig megjelent a zenekar új albuma Our Darkest Days címmel.
Zenéjükben sokszor felfedezhető a tudatos szociális és politikai üzenet, véleménynyilvánítás – az Ignite aktívan támogatja az olyan szervezeteket, mint az Earth First, Doctors Without Borders, Sea Shepherd, és Pacific Wildlife.
Téglás Zoli énekes foglalkozik olyan témákkal is, mint a környezetvédelem és a vegetarianizmus – amik az A Place Called Home albumon is megjelennek – , emellett pedig a kelet-európai politikai viszonyok lenyomata is egy másik visszatérő téma szövegeiben, köszönhetően Zoli magyar származásának. Gyökerei előtt tisztelegve, az A Place Called Home és az Our Darkest Days végére is felkerült egy rejtett dal, amiben Zoli egy magyar népdalt (A csitári hegyek alatt) énekel magyarul, a címadó nóta zenéjére.
2005. május 9-én rögzítettek egy élő koncert DVD-t a west hollwood-i The Troubadour-ban adott bulin, ám sajnos az anyag soha nem jelent meg, köszönhetően néhány minőségbeli technikai problémának. Ám 2008. április 20-án összegyűjtöttek egy DVD-nyi hosszúságú anyagot a lipcsei koncertjükön egy következő élő koncertlemezhez.
A 2009-es Persistence Tour egyik fő állomásán bejelentették, hogy egy új albumon dolgoznak. A Pennywise zenekar, 2010. február 16-án weboldalán nyilvánosságra hozta, hogy Téglás Zoli nemrégiben csatlakozott a bandához. Az Ignite pedig szintén a weboldalán tette közzé néhány nappal azelőtt, hogy mennyire izgatottak, hogy Zolinak lehetősége van a Pennywise-ban énekelni és turnézni velük. Ugyanakkor megnyugtatták a zenekar rajongóit, hogy Zoli nem lépett ki a zenekarból, és nem is oszlanak fel, folytatják a dalok írását, felvételét és a turnézást, feltéve, ha a rajongóik azt akarják, hogy folytassák.
Facebook kommentek