Bejelentkezés

x
Search & Filters

Illetve Zenekar

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2013

További képek

Biográfia: 

 

Szövegcentrikus dalok, a pop, a rock, a blues és a jazz hangzásvilágával tarkított zene; szürreális hangulatok, sokszor spleen életérzés egy alternatívnak nevezett kalapba dobálva. 
 
Első kislemezünket 2016-ban jelentettük meg, amelyet követett még néhány stúdió felvétel az évek során. 2020-ban pedig kiadhattuk második EP-nket, Lélekhelyek címmel, amely felkerült minden zenemegosztó portálra. Ezen az albumon található az Ott lent című számunk is, amelynek premierjére a Petőfi Rádió Dalra Magyar EXTRA c. műsorában került sor. Szaxofon, klarinét, fuvola és szívbemarkoló szövegek a férfi-női kapcsolatokról. 
 
Folyamatosan születnek új dalok, amelyek bővítik a repertoárunkat, így a közeljövőben esedékes lehet egy nagylemez kiadása is.
 
„Minden dal mögött történet van, vagy olyan, ami mással történt meg, vagy olyan, ami velünk, vagy, ami teljesen fiktív, szürreális képzelgés. Jó benne lenni egy ilyen „családban”, ahol leírsz pár sort, ami aztán a zenétől életre kel. Dobog a szíve a történeteknek.” (Illetve Zenekar, 2020)
 
A folytonos átalakulás jellemez minket, és ezzel mi is változunk. Mondhatnánk úgyis, hogy egy állandó körforgásban élünk, ami mindig hoz valami újat magával és ebben látjuk a fejlődést. 
 
Az Illetve Zenekar 2013-ban alakult és azóta is rendületlenül üzemel a budapesti underground, alternatív zenei életben. Több fesztiválon is volt már alkalmunk előadóként részt venni (Művészetek Völgye, esztergomi Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál 2017, AlterTÉL 2020). 2019-ben negyedik alkalommal léptünk fel a Művészetek Völgyében, Kapolcson, illetve rendszeresen koncertezünk kisebb klubokban Budapesten. Visszajáró vendégek vagyunk többek között a Hunnia Art Bisztróban és a Pótkulcsban, de volt szerencsénk játszani a FÉM Art & Caféban és a Három Hollóban is. Rita pedig az ef.Zámbó Happy Dead Band énekesnője is 2020-óta. 
 

Videók

  • Illetve Zenekar - Mosoly
  • Illetve Zenekar - Ott lent

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Márkus Rita
ének
Szalai János
gitár
Surán Anita
fuvola
Drexler Róbert
basszusgitár
Ambrus Lehel
fúvós hangszerek
fúvósok
klarinét
szaxofon
Czimbuli Zsolt
dobok
Címkék: 
Illetve Zenekar