Bejelentkezés

x
Search & Filters

INXS

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1977

További képek

Biográfia: 

1977. augusztus 16-án, Andrew Farriss, Michael Hutchence, Tim Farriss, Jon Farriss, Garry Gary Beers és Kirk Pengilly megalakították a The Farriss Brothers-t Ausztrália Sydney városában.
A formáció pontosan 20 éven keresztül változatlan felállással működött. Ám a dátum történelmi jelentősége nem ez, hanem Elvis Presley halála.

1978-ban a zenekar átteszi székhelyét Sydney-től majd 3300 km-re fekvő Perth városába. A fiúk közel 10 hónapot töltenek el Nyugat-Ausztrália bányászvárosaiban, ahol kisebb nagyobb kocsmákban lépnek fel a helybeliek előtt.

1979-ben a Farriss Brothers visszatér Sydneybe és szintén borozókban, kocsmákban játszik hat vagy hét éjszakát egy hét alatt miközben egyre nő az ismeretségük és a rajongótáboruk. Sőt a másik nagy ausztrál ász zenekar a Midnight Oil menedzsere Gary Moriss is felfigyel a fiúkra. Így nem meglepő, hogy az év hátralévő felében a két zenekar együtt járja Sydney városának előkelő szórakozóhelyeit.

Nem csoda, hogy Chris Murphy menedzservállalata az MMA azonnali szerződést kínál a zenekarnak. Szeptember 1-jén debütálnak a fiúk már INXS néven Oceanview Hotelnél Toukleyban, New South Wales-ben.

1980 május 14-én az INXS kiadja első kislemezét We Are The Vegetables címmel, melyről a "Simple Simon" nóta kerül elsőként a médiumokhoz. Deluxe kiadónak köszönhetően már a néhány számot tartlalmazó korong Franciaroszágban is kapható.

Nem kell sokat várni, hisz október 13-án megjelenik első önálló nagylemezük INXS címmel. A "Just Keep Walking" számhoz elsőként videot is készítenek.
A dal a nemzetközi listákon a 38. helyen debütál. Még ugyanebben az évben Ausztrália keleti partjain turnézik a zenekar. Nem ritka, hogy Sydney, Brisbane, Melbourne városokban a hét minden napján játszanak.

Az 1981-es évet egész Ausztrálián átívelő turnésorozatokkal indítják: The Fear, Loathing Tour, The Campous Tour, Stay Young Tour.
Március 6-án jelenik meg harmadik kislemez nótájuk "The Loved One" címmel. A dal feldolgozás, a szintén ausztrál illetőségű The Loved Ones zenekar száma, akik a 60-as 70-es években meghatározó szerepet játszottak a kontinens zenei palettáján.

Október 19-én jelenik meg sorrendben második nagylemezük Underneath The Colours címmel. A producer az a Richard Clapton aki nemes egyszerűséggel így jellemzi: "Lírikus, mély gondolatokba merült és néha tüzes". Az album a nemzetközi listákon a 15. helyen zár .Következő videoklippjük a "Stay Young" című nótához készül, amely november 21-én jelenik meg.

1982-ben a januárt Új Zélandot átívelő turnéval kezdik. Elkészítik második videoklippjüket az Underneath Your Colours albumon szereplő "Night Of The Rebellion" nagyon ütős számhoz.

Miután a csapat visszatér Ausztráliába felveszik a "The One Thing" című számukat, producer Mark Opitz. A zenekar három tagja Andrew, Kirk és Michael New Yorkba repül, producereket keresni és közben írják a dalokat. a soron következő albumhoz.

Június 15-én kezdik a Shabooh Shoobah album felvételeit a Paradise Studio-ban. Júliusban új kiadói szerződést írnak alá a WEA kiadónál. A "The One Thing" nóta a nemzetközi listákon előkelő 14. helyen debütál.

Az album októberben jelenik meg Ausztráliában. Az INXS ezt követően Una Brilliante Banda De Musica Amenizara Espectaculo nevű hajón Ausztrálián kereszül koncertezik és megjelenik a Don't Change video.

1983 januárjában az Atlantic Records kiadón keresztül a "The One Thing" eljut Amerikába és Kanadába, ahol a Billboard listákon az első 30-ban szerepel. A dal MTV díjat is nyer. Februárban meg is jelenik az album az USA-ban. Márciusban már el is kezdik az amerikai turnét.

A Record Rock 'n Roll Tonite rögzíti első élő amerikai videójukat. Közben Ausztráliában megjelenik a "To Look At You".

Szeptemberben az USA turnésorozat utolsó három napján az együttes találkozik Nile Rogers-szel. Az "Original Sin" nótához Daryl Hall-lel rögzítik a vokálsávokat, amiket eljuttatnak Angliába, hogy minél előbb el tudják kezdeni a The Swing album felvételeit, a The Manor Studios-nál. Decemberben fejezik be a The Swing album felvételeit Ausztráliában a Rhinoceros Studiosnál és Paradise Studiosnál. "Original Sin" kerül elsőként kimásolva kislemezre.

1984-ben az "Original Sin" első helyen debütál januárban az ausztrál toplistákon! Az INXS kezdi érezni amit a turnékörútak bebizonyítottak számukra és érezték van értelme csinálni, amit elkezdtek.

Februárban indul a zenekar első önálló világkörüli turnéra. A nyitó helyszín Párizs, majd ezt követi Németország Düsseldorf. Májusban debütál a The Swing album Ausztráliában az első helyen. INXS az első londoni bemutatója a The Astoria 26-nál. Közben kiadják a az album második kislemezét az "I Sned A Message-t", ami Ausztráliában a második helyen nyit. Júniusban az "Original Sin" első Franciaországban. A "Burn For You" kijön Ausztráliában. Követi az előző kettő sikerét, a 3. és 5. ausztál és a környéke listáin. Az USA egy három hónapos körútja szeptember 1-jén ér véget a Hollywood Paladiumnál. Első külföldi zenekarként bukkannak fel a Csendes-óceán-i, az Egyesült Államokhoz tartozó katonai bázis, Guam szigetén szeptember 7-én és 8-án. Decemberben az "Original Sin debütál az argentin listákon. Ugyanebben a hónapban hozzák ki a negyedik dalt a The Swingrõl, a "Dancing On The Jetty-t".

1985 márciusban az INXS visszatér Sydney-be a Listen Like Thieves album felvételére Chris Thomas producerrel Rhinoceros Studios-ba. Szintén márciusában bocsátják piacra a "minialbum" Decadance-t Ausztráliában. Májusban díjat nyernek az ez évi Countdown Musicnál és Video Awardsnál. Július 12-én, a Live Aid keretein belül lépnek fel a Sydney Entertainment Centrénél Afrikáért,amit élőben sugároznak világszerte. Augusztusban, Listen Like Thieves felvétele befejeződik az Air Studiosnál Londonban. A világkörüli túrnét rögtön Ausztáliában kezdik. Az album október 14-én jelenik meg és 81 hetet tölt a különböző ausztrál listákon. Ugyanebben a hónapban másolják ki a "This Time-ot". 19. a listákon. INXS beutazza Dél-Amerikát. November 5-én, a Charles herceg és Diana hercegnő nevével fémjelzett Rockin The Royals jótékonysági hangversenyén lépnek fel Melbourne-ben, amelyet rögzítenek és későbbi megjelenésre szánnak.

1986-ban a "What You Need"-et másodikként másolják ki a Listen Like Thieves-ről januárban. Februárban játszanak Új-Zélandon Európában és Észak-Amerikában. Márciusban háromszoros platinanlemez Ausztráliában, az USA-ban pedig a platina felé tart és a "What You Need" az 5. helyen nyit a különböző amerikai listákon. A zenekar tagjai különböző egyéni projektekben vesznek részt. Michael Hutchence a Dogs In Space címû filmben szerepel Richard Löwenstein rendezésben. Szólósikert arat annak egyik betétdalával ("Rooms For The Memory"- Ollie Olsen). Andrew Farriss Jenny Morriss szólólemezének produceri munkáit vállalja el. Tim Farriss elutazik pihenni, halászik.

Májusban az 'If You Got It, Shake It' világturnét szervezik. Júniusban kimásolják a lemez címadó dalát 'Listen Like Thieves", 28. az ausztrál listákon. A turné záró helyszíne Royal Albert Park, London. Júliusban jelenik meg a "Kiss The Dirt" kislemez, ami 7 héten keresztül az első 20-ban tartózkodik Ausztráliában, az USA-ban pedig ugyanennyi időt tölt el. Mielőtt visszatérnének Ausztráliába egy 45 állomásos Észak-Amerika-i túrnén vesznek részt a Si Lo Tienes Muevelo-n. Jon Farriss producerkedik Richard Clapton szólóalbumán a Glory Road-on.

Októberben jelenik meg második videokazettájuk kizárólag az USA-ban. A Listen Like Thieves album videók mellett a zenekarról még soha nem látott filmfelvételek kapnak helyet. Decemberben hazautaznak és stúdióba vonulnak, hogy az Australien Made számára rögzítség Jimmy Barnes-szel a "Good Times" nótát.

1987 januárban az INXS részt vesz az Australien Made koncertsorozaton 8 másik ausztrál zenekarral együtt. A turnét közel 200.000 ember követi figyelemmel. A zenekar újra stúdióba vonul Sydney Rhinoceros Studiosba, hogy felvegyék soron következő 6. Kick nagylemezük zenei anyagát.Producer Chris Thomas, a keverést Bob Clearmountain készíti Londonban az Air Studiosnál. A Kick turné első helyszíne Usa East Langson. Az album 19-én jelenik meg. 10 évvel később az RIAA felmérése szerint USA-ban 6 millió eladást eredményezett.
A Kick Tour folyatódik az év hátralévő felében, ami átnyúlik 88-ra is.

1988 januárban KICK egyidejűleg igazolt arany és platina. "Need You Tonight" megjelenik az USA-ban és első számú dalukká válik világszerte. A Kick óriásit lendít a zenekar ismertségén többszörös arany és platina nagylemez. Márciusban kijön a "Devil Inside" és rögtön Amerikában az első 5-ben találjuk. Májusban kezdődik a turné harmadik szakasza, közben kijön a "New Sensation". Mind a három dal az amerikai listák élén. Júniusban és Júliusban Európába utaznak, de mielőtt jönnének, elkezdik a Kick Tour 4. szakaszát az USA-ban, de köztük szerepel egy kanadai fellépés is Ottawa-ban. Kijön a "Never Tear Us Apart".

Az utolsó koncerthelyszín szeptember 24-én Honolulu. A "Need You Tonight" nyer 5 MTV Video Music díjat, köztük a Best Of Video-t is. Októberben Japánba koncerteznek, azután irány Ausztrália, ahol belevágnak a Calling All Nations turnéba. Egyidõben Angliában a listákon 14. a "Mystify".

1989-ben a Kick világturné 14 hónapon keresztül zajlik. Hutchence szóló projekten dolgozik. Felveszi Ollie Olsen-nel a Max Q névre keresztelt anyagot, majd második filmszerepét játssza a Frankenstein Unbound címû filmben. Közben Andrew producerkedik Jennyi Morris szintén ausztrál énekesnő Shiver albumán. Az album 3 szoros platina Ausztráliában. Közben Garry társproducerként dolgozik egy album erejéig Absnet Friends-szel. Decemberig próbálnak a Sydney Opera House-szal, a felvételeket Chris Thomas vezeti.

1990-ben folyatódnak a következő album felvételei a Rhinoceros Studios-nál január, február hónapokban. Michael és Andrew több dalt is írnak együtt, de Jon is a hong kong-i stúdióban írja a dalokat. Az X névre keresztelt anyag szeptemberben jelenik meg.

Júniusban Chris Thomas és Hutchence elkezdik keverni az anyagot Londonba. Andrew Jenny Morris-szal koncertezik sőt játszanak a francia és a német herceg megnyitóján. Kirk és Tim Sydneyben tartózkodnak és egy helyi zenekar a Crash Politics albumán producerkednek.

Augusztusban az egész világon egyidőben jelenik meg az elsõ kislemez a "Suicide Blonde" Angliában, Ausztáliában és USA-ban rögtön az első tízben nyit. A nagylemez szeptember 21-én jelenik meg. Ausztráliában 7 napon belül platina, majd ezt követi újabb kettő szintén Ausztráliában és USA-ban. Az albummal X Factor néven indulnak turnéra. November 1-jén Európában nyitnak. Köztük a Wembley arénában teltházas koncertet adnak több mint 70 ezer ember előtt. Az évet Dublinban zárják a The Pont Theatherben december 17-én.

1991 januárban az INXS Mexikóban játszik, közel 50 ezer ember előtt.Hosszú idő után ők az első külföldi zenekar a The Doors óta, akik majd 20 évvel ezelőtt játszottak ugyanitt. Fellépnek a Rock In Rio fesztiválon is 100 ezer ember előtt, amit argentínai koncertek követnek. Az X Factor amerikai turné szakasza február 1-jén kezdődik a híres Los Angeles Whiskey A Go Go Clubnál. az ausztráliai koncertek márciusban kezdődnek. Egyedüli zenekarként 20 perc alatt 22.000 jegyet adnak el Sydney-ben. Közben kimásolják a "Bitter Tears"-t, ami 36. helyen nyit az ausztrál listákon. Megkapják az UK BPI Awards keretein belül többek közt a Best International Band díjat is. Áprilisban újra visszamennek Ausztáliába és az első bemutatót a Perth Entertainment Centernél játsszák.

1992-ben a csapat februárig szünetet tart, mielőtt visszatérnek a stúdióba. Március 28-án Sydney, Concert For Life Centennial Parknál, 72 ezer ember előtt játszanak. Ez az első előadásuk, amin a közelgő album a Welcome The Wherever You Are számai már hallhatóak. A fiúk egy utolsó látogatást tesznek a stúdiókba, ahol rögzítik az albumot és a végleges hangzást Mark Opitz-cal és Bob Clearmountain-nel befejezzék. Júniusba az INXS Angliába utazik, hogy az album videoklippjeit rögzítse. Az első kislemez a "Heaven Sent" Júliusban jelenik meg, Ausztráliában a 14. helyen nyit. Az album augusztus 3-án jelenik meg Angliában 1., Ausztráliában 2., csak a Jesus Christ Superstar filmzenéje előzi meg, az USA-ban a 20. A lemezből világszerete 2 milliót adnak el. Karácsonyra másolják ki a "Baby Don't Cry"-t és a "Taste It"-t számokat. Mindkét szám az ausztrál listán az első 40-be kerül egyidõbe. Novemberben két díjat is nyernek az ausztrál Music Awards-on: Best Australian Band és a Best Video kategória gyõztese a "Baby Don't Cry". Az együttes az év hátralevõ részében nem koncertezik november végén ugyanis kezdik felvenni a soron következõ Full Moon Dirty Hearts albumot, amit karácsonyra be kell fejezniük.

1993-ban a felvételek február végére készen állnak. A los angelesi fogadtatás eléggé vegyes. Az album megjelenése előtt még kihozzák az előző albumról a "Beautiful Girl"-t, amivel USA-ban az anorexia káros hatásaira próbálják felhívi a figyelmet. Áprilisban 16 állomásos ausztrál turnén vesznek részt, mielőtt USA-ba és Angliába érnének. Májusban díjat nyernek Monte Carlo-ban megrendezésre kerülő World Music Awards-on, a legtöbb lemezt eladott ausztál zenekar kategóriában. Július 3-án kiemelt fellépőként játszanak a HFS-Tival-on, ami egy jelentős alternatív koncertsorozat, ahol többek közt, Iggy Pop is képviselteti magát. Októberben, kiadják a "The Gift"-et. Ausztráliában 16., Angliában a 11. A Full Moos Dirty Hearst novemberben jelenik meg. Angliában az 5., majd decemberben Ray Charles közreműködésével kijön a "Please".

1994 januárjában világossá válik, hogy az album fogadtatása elmarad az előzőekhez képest. Ezt tapasztalják, a Dirty Honeymoon túrné alkalmával is. A turné nagyrésze Ausztráliában zajlik, de játszanak USA-ban és Angliában is. Az év folyamán a csapat megjelenteti első Greatest Hits lemezüket.

1996-ban a zenekar egy hosszabb szünetet követően áprilisban Londonban próbál. Az INXS új albuma eredeti címe Head To Vancouver lett volna, amit később átkeresztelnek Elegantly Wasted-re. A felvételeket a szakma egyik neves képviselőjével Bruce Fairbairn-nel kezdik el. Júliusban Andrew, Michael Spanyolországba utazik, hogy a még hátra lévő kevés munkát befejezzék az albumon. Közben Tim Sydney-ben kiad egy lemezt Deep Inside Tim Farriss címmel. Július 22-én megszületik Michael első gyermeke Heavenly Tiger Lily Hutchence néven. Szeptember 30-án 1994 óta először lépnek fel az ausztráliai ARIA Awards-on, amin már az új album kellemes hangzású "Searching" számukat játsszák.

1997 január 29-én egy "titkos" fellépést szerveznek Sydney-ben az ABC stúdiónál. A zenei világból meghívott 100 vendég előtt mutatják be az új anyagot, természetesen kiegészítve a régi nagy slágerekkel. Márciusban világszerte egyidőben kimásolják az "Eleganty Wasted"-et. Angliában és Ausztráliában is az első 20 között debütál és a rádióállomások műsoraiból sem hiányzik. Április 4-én mielőtt még az album megjelenne ősbemutatót tartanak Brüsszelben. A lemez április 8-án és 15-én jelenik meg Ausztáliában, Angliában, és az USA-ban. Hazájukban bónuszlemezzel jelentetik meg, ahol az Aspen-i és Colorado-i koncertből másolnak egy-egy számot. Május 19-én jelenik meg az "Everything" Angliában. Az egyetlen hely a világon ahol az Eleganty Wasted sikert sikerre halmoz, az Dél-Afrika, 1. a listán. Május 29-én az első "Elegantly Wasted" nyitó bulit Dél-Afrikában játszák Capetown-ban, amit másik négy követ, mielõtt jönnének Európába, Észak-Amerikába. Az USA turnét LA Greek Theather-ben kezdik. Júniusban jön ki a "Don't Lose Your Head" címû szám, ami egyben az Álarc című film betédala lesz, Nicolas Cage és John Travolta főszereplésével. A "Searching" video júliusban jelenik meg, Ausztáliában egészen 1998 elejéig látható, hallható a különböző médiumokban. Augusztus 16-án a zenekar 20 éves és Tim Farriss 40. születésnapját ünneplik Sydneyben majd utánna irány az USA turné. Szeptember végén az amerikai turné vége felé közeledik. A csapat visszatér Ausztáliába, hogy nekikezdjenek a Lose Your Head turnénak.

November 22-én halva találják Michael Hutchence-t Sydneyben szállodai szobájában. November 27-én szertatását Sydneyben a St Andrew Cathedral-nál tartják, majd később hamvasztják a Rookwood Cemeterynél. December 15-én George Negust néhány napot filmez a Farriss testvérek otthona körül és keresik a magyarázatot a történtek tisztázása végett. Beszélnek a zenekar tagjai a barát elvesztéséről és a banda jövőjéről is.

1998-ban Garry Gary Beers március 28-án egy vadászhangversenyen lép fel ausztrál művészek társaságában Sydneyben. Jon is a felkért művészek között szerepel, de elutasítja a részvételt. Novemberben a fiúk befejezik a Studio 301-nél Sydneyben egy remixalbum munkálatait. Az albumot 1999 végén szándékoznak kiadni. Az új adalok többsége az Elegantly Wasted és a Full Moon Dirty Hearts albumok idején kerültek felvételre. Tim Farriss írja a National Basketball League új főcímzenéjét Ausztráliában.
November 22-én gyászmisét tartanak Michael halálának első évfordulóján a Nortem Suburbs Crematoriumnál. Rengeteg vendég, rajongó vesz részt a megemlékezésen a föld minden részéről, majd utána Sydney-be a Hard Rock Cafe-nél gyertyás virrasztást tartanak. November 28-án az INXS fellép a Mushroom 25. évfordulóján két dal erejéig Jimmy Barnes-szal ("The Loved One, "Good Times").

1999 június 12-én az INXS a Stadium Australia megnyitóján Terence Trent D'Arby-vel lép fel 4 szám erejéig ("New Sensation", "Kick", "Never Tear Us Apart", "What You Need"). Terence-nek nagyon nehéz volt a négy számot elénekelni, a kulisszák mögött mindenki sírva fakadt az előadást követően.

2000-ben a zenekarhoz csatlkakozik a szintém ausztrál Jon Stevens, aki korábban a Noiseworks formáció frontembere, és a zenekar közeli barátja. Hosszú idő után világkörüli turnén vesznek részt, és 2002 októberében hetedik tagként újra teljes az INXS. Az együttműködés 2003-ig tart.

2002-ben Definitive címmel válogatásalbumot adnak ki, néhány kiadatlan és átdolgozott dalt is tartalmaz a korong. A zenekar folyamatosan koncertezik Jon-nal világszerte. A koncerteken egy új szám is felcsendül a "Sugar/Funkster".

2003-ban Michael elvesztése óta az első maxi november 4-én jelenik meg. Az 'I Get Up" hamísítatlan INXS nóta amit Jon Andrew-val írt. Ugyanezen évben Jon bejelenti, hogy kiszáll a zenekarból. A miértről nagyon kevés szó esik, azonban annyit mindkét fél elárul, hogy a jövőképrõl más elképzelésük volt.

2005-ben az INXS megszervezi Rockstar INXS valóságshow keretein belül tehetségkutató versenyét, ahol szeretnék végre megtalálni a zenekar frontemberét. A műsort világszeret sugározták és a nyertes azonnal a banda új énekese lesz. A győztes a 31 éves kanadai JD Fortune.

Novemberében megjelenik az új album Switch címmel.

2006 a zenekar világkörüli turnéja egész éven át zajlik, ahol bemutatják az új énekest és az új anyagot.

2007 nyár végén Ausztráliában zárul, a majd 2 évig tartó Switched On Tour koncertkörút. A banda tervei között szerepelt volna, egy Észak-Amerikai őszi turnésorozat is, ám a zenekar tagjai lemondták.

2008 októberben jelenik meg Michael Hutchence életéről szóló The Loved One DVD+CD, amely talán elsőként idehaza magyar nyelven is kapható.

2009-ben J.D. Fortune saját szóló albumának elkészítésén dolgozik. Februárban egy kanadai show műsor keretein belül éles kritikát ad, miszerint a banda 2007-ben a Switched On Tour koncertkörút végén kirúgta őt a Hong-Kong-i repülőtéren. A világsajtó természetesen azonnal tálalni kezdte, hogy az INXS ismételten frontember nélkül maradt. Az év során a zenekarhoz visszatért Chris Murphy, akivel a zenekar sikert sikerre halmozott világszerte a Kick album megjelenésével kezdődően.

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Ciaran Gribbin
ének
Tim Farriss
gitár
Kirk Pengilly
gitár
szaxofon
vokál
Andrew Farriss
billentyűsök
gitár
Garry Gary Beers
basszusgitár
Jon Farriss
dob
ütőhangszerek
billentyűsök