Bejelentkezés

x
Search & Filters

Iron Maiden

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1975

További képek

Biográfia: 

Az Iron Maiden egy angol heavy metal együttes, mely a világszerte több, mint 100 millió eladott lemezével a műfaj egyik legsikeresebb képviselője.

Az Iron Maiden zenéje nyomán a heavy metal több altípusa jött létre, többek között a power metal és a speed metal, valamint nagy hatással volt a két gitárt együtt megszólaltató heavy metal hangzásra is. Gyakran említik őket úgy, mint az egyik legnagyobb hatású metalzenekart a rocktörténelemben.

Az együttes több dala folklóron, filmeken, illetve könyveken alapszik, mint a The Wicker Man a The Prisoner, a To Tame a Land, a Where Eagles Dare, az Edge of Darkness, vagy a Rime of the Ancient Mariner. Az együttes kabalafigurája Eddie aki nemcsak a lemezborítókon látható, de a dalszövegekben ugyanúgy felbukkan, mint az együttes koncertjein.

Korai évek (1975-1978)

Az együttest Steve Harris basszusgitáros hozta létre, aki 1956. március 12.-én született a kelet-londoni Leytonstone-ban. Új együttesét 1975. karácsonyán hívta életre, melynek az Iron Maiden nevet adta. Az Iron Maiden nevet a Vasálarcos című filmből kölcsönözte, mely Alexandre Dumas regénye alapján íródott. A kifejezés egy kínzóeszköz volt a középkorban. Iron Maiden-nek hívták azokat a fémkoporsókat, melyeknek a belsejében hegyes szögek voltak, így a koporsóba kerülő áldozat azonnal szörnyet halt. Mielőtt kialakulhatott volna egy stabil tagság, több mint 12 különböző felállás volt.

Az együttes első felállását Harris mellet Dave Sullivan és Terry Rance gitárosok, Ron Matthews dobos és Paul Day énekes alkotta. Az Iron Maiden első koncertjére 1976. május 1.-jén Kelet-Londonban került sor. Az első koncertek után Harris egyre inkább kritikus szemmel nézte Paul Day ténykedését, aki a basszusgitáros szerint nem volt eléggé karizmatikus és energikus.

1978 nyarán még mindig kereste az énekesét a három tagot számláló együttes, mígnem 1978. szeptemberében egy ismerősük beajánlotta nekik Paul Di’Anno énekest.

The Soundhouse Tapes (1978-1979)

Az együttes koncertjein nagy hangsúlyt fektetett a látványra is, így a korabeli Iron Maiden koncertek szerves részét képezték a pirotechnikai elemek, de egy kartonból készült maszk is megjelent a színpadon, mely hamarosan az Eddie nevet kapta. Az együttes tervbe vette az első demó rögzítését, de mivel nem volt elég pénzük a stúdióra, ezért 1978. december 31.-én, szilveszter éjszaka rögzítették az anyagot, a kevesebb költségek végett. Az anyagra négy dal került felt ("Iron Maiden", "Invasion" , "Prowler", "Strange World"). A demó nagy feltűnést keltett, főleg miután egy Neal Kay nevű heavy metal DJ rendszeresen lejátszotta a dalokat a Soundhouse klubban. A Sounds nevű angol zenei szaklap ismerte fel elsőként a punk hullám kifulladását, ezért 1979-ben már rendszeresen közzétette a Soundhouse slágerlistáját, melyen az Iron Maiden Prowler című dala egyre feljebb emelkedett. 1979. áprilisában már a lista első helyén szerepelt, majd hónapokig tartotta ezt a pozíciót.

1979-ben több másodgitáros is megfordult a zenekarban, de sem Paul Cairns, sem Paul Todd, sem Tony Parsons nem maradt sokáig. Ekkortájt a Motörhead különleges vendégeként is felléphettek a The Music Machine Camden-ben.

Iron Maiden (1980)

A debütáló nagylemez felvételeire a londoni Kingsway Studios-ban került sor, 1980. januárjában. Az Iron Maiden címet kapott debütáló nagylemez 1980. április 14.-én jelent meg angliában az EMI kiadásában. A lemez borítóját Derek Riggs festette, aki később a zenekar állandó grafikusa lett. A korong már a megjelenés első hetében 4. helyre került az Egyesült Királyság toplistáján, ezáltal az Iron Maiden a New Wave of British Heavy Metal mozgalom vezetője lett. Az újszerű és energikus heavy metalt tartalmazó album nagyrészt remek kritikákban részesült a sajtó részéről.

A koncertjeik elsöprő sikert arattak, az Iron Maiden c. dal előadása közben pedig az együttes kabalafigurája Eddie teljes életnagyságban is megjelent. Ez azóta is hagyomány a zenekar koncertjein. 1980. májusában a Sanctuary képében újabb kislemez jelent meg, melynek borítója komoly sajtóvisszhangot váltott ki Nagy-Britanniában. A képen az akkori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher holtteste volt látható, aki fölött Eddie egy kést tartott a kezében. Thatcher egy Iron Maiden plakátot tépett le a falról, ezért kellett meghalnia.

1980. novemberében Stratton helyére sikerült Adrian Smith (ex-Urchin) gitárost szerződtetni, aki korábban többször is visszautasította az együttes ajánlatát. A Harris-Di'Anno-Murray-Smith-Burr felállású zenekar 1980. novemberében a londoni Rainbow-ban adott nagysikerű koncertet, több mint 4000 rajongó előtt. Az Adrian Smith egyik legelső fellépését megörökítő estét filmre rögzítették, mely Live at the Rainbow címmel 1981-ben jelent meg VHS formátumban.

Killers (1981)

A második album felvételei már 1980. novemberében megkezdődtek és egészen 1981. januárjáig tartottak. Az 1981. február 2.-án megjelenő Killers című album jobb hangzásban részesült, mint elődje, melynek hangzásával Harris sem volt elégedett. Az album ismét remek kritikákat kapott, melyre két instrumentális dal is felkerült (The Ides of March, Genghis Khan). Ezen a korongon szerepelt a Wrathchild, mely máig a koncertprogram szerves részét képezi. Érdekesség, hogy az egész lemezt Harris írta, csak a Killers c. számban bukkan fel Di’Anno, mint társszerző. Elődjéhez hasonlóan erre a korongra is nagyrészt olyan dalok kerültek fel, melyeket Harris már a 70-es évek végén megírt.

1981-re személyes ellentétek kezdték a zenekart emészteni. Paul Di’Anno koncertteljesítményével egyre elégedetlenebb volt Steve Harris, ami számos konfliktust eredményezett. Paul Di’Anno túlzásba vitt alkoholizálása és mértéktelen kokainfogyasztása nagymértékben befolyásolta színpadi munkáját is, így 1981-ben távozni kényszerült a zenekarból.

The Number of the Beast (1982)

Az együttes ezt követően új énekes után kezdett el kutakodni. A cél érdekében Steve Harris és Ron Smallwood ellátogatott az 1981-es Reading fesztiválra, hogy megnézzék a Samson frontemberét Bruce Bruce-t. Smallwood szkeptikusan fogadta az énekest, de Harris már az előadás alatt eldöntötte, hogy vele fogja folytatni. Az első meghallgatásra 1981. szeptemberében került sor, ahol Bruce könnyedén vette az akadályt. Az ekkor már Bruce Dickinson nevet használó énekes hivatalosan is a zenekar tagja lett, akit széles hangterjedelme révén az együttes tagjai "légiszirénaként" kezdtek el becézni. Ezt követően öt olasz koncertet kötöttek le, hogy az új énekest a színpadon is "kipróbálják". Dickinson első koncertjére az Iron Maiden tagjaként 1981. október 26.-án került sor Bologna városában.

A harmadik album felvételei 1981 végétől 1982 januárjáig zajlottak ismét Martin Birch producerrel. Birch (aki egyébként Ritchie Blackmore javaslatára kezdett el az együttessel dolgozni) úgy gondolta, hogy a készülő lemez minősége fogja eldönteni az együttes jövőjét, ezért mindent megtett a tökéletes végeredmény érdekében. A harmadik nagylemez 1982. március 29.-én jelent meg az EMI és a Capitol Records gondozásában, mely jócskán túlszárnyalta elődje sikereit. A The Number of the Beast már megjelenésekor a brit lemezeladási lista élére került, mára pedig már több, mint 14 millió darabot adtak el belőle. Ez volt az együttes első olyan albuma, melyre csupa friss dal került fel. Az album nemcsak az együttes, de az egész heavy metal műfaj egyik legklasszikusabb lemeze, melyet sok rajongó az együttes csúcspontjának tekint. A műfajra felbecsülhetetlen hatást gyakorló album, számos országban aranylemez lett, mely révén az együttest nagyobb érdeklődés övezte, mint bármikor korábban.

Az albumot népszerűsítő turné The Beast On The Road néven vette kezdetét, mely 1982. február 25.-én vette kezdetét és az év decemberéig tartott. A mindössze 180 fellépést magában foglaló körút során 16 országban léptek fel, köztük olyan helyekre is eljutottak, mint Ausztrália vagy Új-Zéland, míg a new york-i Palladiumban teltházas koncertet adtak. A turné végeztével Clive Burr személyes problémák miatt elhagyta a zenekart. Döntését nagyban befolyásolta az a tény is, hogy a hosszas turnézás rendesen kimerítette a dobost, de alkoholproblémái is a távozás mellett szóltak.

Piece of Mind (1983)

Clive Burr távozásával nem tört meg az együttes lendülete, viszonylag hamar szerződtették Nicko McBrain dobost, aki korábban a Trust együttesben játszott, de felbukkant Pat Travers zenekarában is. McBrain nem volt teljesen ismeretlen a zenekar előtt, ugyanis a Trust 1981-ben többször is fellépett az Iron Maiden előtt. Ezt követően a Bahama-szigetekre utaztak, hogy az ott lévő "Compass Point Studios"-ban rögzítsék következő nagylemezüket. A kritika ismét éltette az együttest, de a rajongók lelkesedése sem csökkent.

A Piece of Mind a maga több, mint 13 millió eladott példányával az együttes egyik legkelendőbb lemeze, melyre Steve Harris úgy tekint, mint a zenekar legjobb albumára, de Dickinson-nak is ez volt a kedvenc lemeze a 2000-es Brave New World megjelenéséig. A klasszikus album dalainak nagy része a zenekar érdeklődését tükrözi a könyvek és filmek iránt. A dalok egy részét a Kémek a Sasfészekben, A Dűne vagy Yukio Mishima Mijamoto Muszasi-ról szóló művei inspirálták. Az utolsó To Tame a Land c. dalnak eredetileg Dűne volt a címe, de mivel a dal alapjául szolgáló, azonos című regény írója Frank Herbert nem szerette a zenekart, ezért nem engedélyezte a cím felhasználását.

1983. májusában kezdetét vette a World Piece Tour, mely az év decemberéig tartott. A körút során egyre nagyobb helyeken léptek fel az Egyesült Államokban.

Powerslave, Live After Death (1984-1985)

1984. szeptember 3.-án megjelenő, Powerslave című albumot az EMI, és a Capitol adta ki. Az album tartotta elődei magas színvonalát, mind a kritikusok, mind a rajongók kitörő lelkesedéssel fogadták. Az albumon olyan, mára már klasszikussá vált dalok kaptak helyet, mint a kislemezen is kiadott 2 Minutes to Midnight, és az Aces High, melyekre videóklippet is forgattak. Emellett a címadó Powerslave vált a koncertprogram állandó darabjává. A korongon még a 13 perces, epikus Rime of the Ancient Mariner is helyet kapott, mely nemcsak az együttes leghosszabb dala, de az album egyik legsikeresebb szerzeménye is egyben. A lemezt népszerűsítő turné alatt Dave Murray, Bruce Dickinson és Steve Harris is úgy hivatkozott erre a dalra, mint amelyet a legszívesebben adnak elő. A dal Samuel Taylor Coleridge versén alapszik. Az albumon az ókori Egyiptom világa idéződik meg, melyet a borító is tükröz.

1984. augusztusában vette kezdetét a World Slavery Tour, mely minden korábbinál hosszabb és grandiózusabb vállalkozásnak bizonyult. A körút Lengyelország-ban vette kezdetét, de felléptek Jugoszlávia, és Magyarország területén is. 1985. januárjában felléptek a Brazília-i Rock in Rio fesztiválon is, ahol az est főzenekara a Queen volt, de az Iron Maiden koncertjét is 300.000 rajongó látta. A fellépést több országban közvetítették a televízióban. A turné az USA-ban folytatódott, mely során négy egymást követő este töltötték meg a Los Angeles-i Long Beach Arénát. Ezen koncertek hanganyagából rögzítve jelent meg 1985 októberében a Live After Death, dupla koncertlemez és VHS kazetta formájában , melyet a kritikusok az egyik legjobb koncertanyagként tartanak számon. A legendássá vált kiadvány egy csúcsformában lévő zenekart örökített meg az utókor számára, mely révén a Live After Death az egyik legkeresettebb heavy metal koncertlemeznek számít. A kiadvány sikerén felbuzdulva a Running Free és a Run to the Hills koncertverziói kislemezként is napvilágot láttak. A "World Slavery Tour" az egyik leghosszabb addigi turné volt a zene történelmében, mely révén a zenekar kereskedelmi sikereinek csúcsára ért. A 13 hónap alatt 3 millió 500 ezer ember látta a zenekart. Az Egyiptomot idéző színpadkép grandiózus színház-hangulatot varázsolt a stadionokba. A színpadokon piramisok, fáraók jelentek meg, Eddie pedig múmiának öltözve volt látható. A fárasztó, hosszú turné után az együttes féléves pihenőt tartott.

Somewhere in Time, Seventh Son of a Seventh Son (1986–1990)

A féléves szünet után nekiláttak hatodik nagylemezük stúdiómunkálatainak. A Somewhere in Time címet kapott anyag 1986. szeptember 29.-én jelent meg, Martin Birch produceri irányításával. A korong új szemléletet kapott, a zenekar gitárszintetizátorokat is használt a felvételeknél,ennek ellenére ez lett az addigi legkeményebb és leggyorsabb albumuk. Bruce Dickinson énekes ekkoriban alkotói válságban volt, így a felbukkant ötleteit, nem használták fel, mondván nem hozták az elvárható szintet. Igy a dalok nagyrészét Steve Harris mellett főként Adrian Smith szerezte. Az album elődjeihez hasonlóan ismét pozitív kritikákban részesült, a rajongók lelkesedése sem enyhült.

1986. szeptember 10.-én vette kezdetét a Somewhere on Tour világturné, mely 1987. május 21.-ig tartott. A turné ismét Kelet-Európában, Belgrád-ban vette kezdetét, a záró koncertre pedig Oszakában került sor. A koncerteken ismét látványos színpadi showt produkált az együttes, mely során Eddie az album tematikájának megfelelően cyborg formájában öltött testet.

A turné befejeztével az együttes nekiállt hetedik nagylemezét rögzíteni, mely során tovább folytatták az előző anyagon megkezdett kísérletezést. Az album 1988. április 11.-én Seventh Son of a Seventh Son címmel jelent meg a Capitol és az EMI gondozásában. A zenekar pályafutásában ez volt az első konceptlemez, azaz a dalok egy összefüggő történetet mesélnek el. Az album koncepciójában kiemelt szerepet kap a hetes szám. Egyrészt az Iron Maiden hetedik lemeze született meg, másrészt a történet szerint ha egy hetedik gyereknek hetedik fia születik, akkor az különleges képességekkel lesz megáldva. A szereplő lelkében a gonosz és a jó küzd meg egymással, ahol a Maiden meséjében "természetesen" a gonosz győz. A lemez fő témáját a jó és a gonosz harca, misztikus, profetikus látomások, reinkarnáció és a halál utáni élet adja. Zeneileg egy erős anyag született, melyre nemcsak az együttes tagjai, de a rajongók is úgy tekintenek, mint a zenekar egyik csúcsalkotására. Zeneileg az előző Somewhere in Time albumon megkezdett kísérletezősebb és egyben progresszívabb irányvonal teljesedett ki. Ismét felbukkantak a gitárszintetizátorok (először szintetizátort használtak a felvételekhez, csak később cserélték gitárszintetizátorra), de a billentyűs aláfestések illetve hangulatfokozó elemek is az újdonság erejével hatottak.

A lemez turnéja 1988. április 28.-án vette kezdetét, és az év decemberéig tartott, mely 25 országot érintett. A 7th Tour of a 7th Tour néven futó koncertsorozat ismét látványos díszletet varázsolt az arénák színpadára. Az album borítóját megidéző gleccserek, jetik, havas hegyek jelentek meg a színpadon. A fellépéseken Michael Kenney billentyűs hangszereken működött közre, aki 1986-ban csatlakozott az együtteshez, mint kisegítő turnézenész. 1988. augusztus 20-án fellépek az angliai Donington Park Festival-on, mely ebben az évben bizonyult a legsikeresebbnek, több mint 100 ezer résztvevővel. A Maidenen kívül fellépett még a Kiss, David Lee Roth, a Megadeth, a Guns N' Roses és a Helloween. Az est főzenekara az Iron Maiden volt, a koncert pedig akkora tömeget vonzott, hogy a nagy tülekedésben két rajongó életét vesztette. Az incidensre az előzenekarként fellépő Guns N' Roses fellépése alatt került sor.

No Prayer for the Dying, Fear of the Dark (1990–1994)

A 7th Tour of a 7th Tour lecsengése után az együttes egy kisebb szünetet tartott. Ezidő alatt a zenekar tagja különböző szólóprojektekbe kezdtek. 1990-ben kezdődtek meg a soron következő nagylemez munkálatai, de Adrian Smith úgy érezte, hogy már nem tud 100 %-osan teljesíteni, ezért bejelentette távozását. Az együttes 1983 óta tartó stabil felállásában bekövetkező változás meglepte a rajongókat, de a zenekar hamar folytatta a munkát Janick Gers gitárossal. Az új album 1990. október 1.-jén megjelen anyag az EMI kiadásában No Prayer for the Dying címmel jelent meg. Az albumot nagy várakozás elözte meg, angliában a lemezeladási lista 2. helyéig jutott, de az USA-ban is kedvezőek voltak a kezdeti eladási eredmények. Ennek ellenére az album nem fogyott olyan jól mint az elődjei, és még a platinalemez státuszt sem érte el. Ez volt az első olyan Iron Maiden lemez, melyet sem a kritikusok sem a rajongók nem fogadtak egyöntetű lelkesedéssel. A korongról hiányzott a korábbi kreativitás, Dickinson énekstílusában is változások következtek be. Nagyrészt elhagyta a korábban jellemző teátrális, heroikus stílust, ehelyett egy nyersebb megközelítést használt, de az együttes is visszakanyarodott korábbi, nyersebb stílusához. A fantasy dalszöveket pedig a korszak társadalmi problémáit feszegető témák váltották fel.

1990 szeptemberében vette kezdetét a No Prayer on the Road koncertsorozat, mely kereken egy évig tartott. A korábbi látványos előadásokkal szemben ezennel egyszerűbb színpadképet használt a zenekar. A Fear of the Dark album 1992. május 11.-én jelent meg az EMI gondozásában, és azonnal a brit listák élére ugrott. Az USA-ban a 12. helyet szerezte meg. Ez volt az első olyan lemezük, melyen Janick Gers dalszerzőként is szerepelt. Ez volt az addigi leghosszabb anyaguk, melyben nagyban közrejátszott az is, hogy ez volt az első olyan kiadványuk, mely CD-n jelent meg. Mind a kritikusok, és mind a rajongók nagy része negatívan fogadta a lemezt, mely véleméyük szerint egy egyre fáradtabb és középszerű dalokkal teli zenekart tükrözött. A címadó Fear of the Dark az együttes klasszikusává vált, mely a koncertprogramban is előkelő helyet foglal el.

1992. júniusában vette kezdetét a Fear of the Dark Tour világturné, melynek egyes állomásain a Dream Theater volt az előzenekar. Az együttes Chile-ben meghírdetett koncertjét törölni kellett, mivel a katolikus egyház korábban sátánistának bélyegezte meg a zenekart. A turné keretén belül ők lettek a Monsters of Rock utazó fesztivál főzenekara, mely hét európai országot érintett. 1992. augusztus 22.-én a Donington-i rockfesztiválon főzenearként léptek fel, mely fellépés anyaga 1993-ban VHS és CD formátumban is megjelent Live at Donington illetve Donington Live 1992 címmel. A turné során Dickinson már javában dolgozott második szólóalbumán, mely végül 1994-ben jelent meg, Balls to Picasso címmel. Dickinson egyre inkább a saját ötleteivel volt elfoglalva, ezért kilépett a zenekarból, hogy intenzívebben folytassa szólókarrierjét. Búcsúkoncertje 1993. augusztus 28.-án volt, melyet a BBC is közvetített. A felvétel VHS kazettán 1994-ben jelent meg Raising Hell címmel

Blaze korszak: The X Factor, Virtual XI (1995–1999)

Dickinson kilépése után a zenekar énekesek százait hallgatta meg, híreseket és névteleneket egyaránt. Végül a Wolfsbane énekese, Blaze Bayley kapta meg a posztot. A Steve Harris és Nigel Green produceri munkájával elkészült album, 1995. október 2.-án jelent meg The X Factor címmel. Az EMI által kiadott, több, mint 70 perces anyag a szakma és a rajongók részéről is negatív reakciókban részesült. Elsősorban Bayley stílusát érte kritika, akinak hangja teljesen más, mint Dickinsoné, miáltal a rajongók különböző reakcióit váltotta ki. A lemez a korábbiaknál egy komorabb, sötétebb hangulatú zenekart mutatott. A fő dalszerző, Steve Harris komoly magánéleti problémákkal küzdött ezekben az időkben, tönkrement a házassága és elvesztette az édesapját, a fájdalma az album több számában is érezhető. Zeneileg az előző lemezzel ellentétben itt inkább a hosszabb, epikusabb hangvételű dalokon volt a hangsúly, melyre jó példa a lemeznyitó 11 perces Sign of the Cross. Angliában 1981 óta ez a korong érte el a legrosszabb eredményt .Ebben nagy szerepet játszott a grunge térhódítása, és a heavy metal visszaszorulása is. A folyamat az Iron Maiden lemez és koncertjegyeladásain is mutatkozott, melyek gyakorlatilag már a 90-es évek legeleje óta csökkenő tendenciát mutattak.

Az The X Factour turné során újra ellátogattak Kelet-Európa számos országába, így többek között felléptek, Csehországban, Lengyelországban, Szlovénia, Románia és Magyarország területén is. A körút során elsőként adtak koncertet Dél-Afrika és Izrael területén. Ugyan a zenekarra már korántsem volt akkora igény, mint a 80-as években, valamint az arénákból is inkább a kisebb méretű koncerttermekbe szorultak vissza, ennek ellenére sikerként könyvelhető el a São Paulo városában adott Monsters of Rock fesztiválos fellépés, melyre a város 50.000 főt befogadni képes stadionjában került sor.. A turné lecsengésével 1997 végén ismét bevonultak Steve Harris stúdiójába, hogy rögzítsék a következő nagylemezt. Az 1998. március 23.-án megjelenő Virtual XI albumon zenei szempontból egy az elődjéhez hasonló anyag született, melyen nagy hangsúlyt kaptak a progresszívebb, terjedelmes kompozíciók. Az album fogadtatása még az előző The X Factor albuménál is negatívabb volt. Sokan vannak azon az állásponton, hogy az album csak a nagyon szűken vett fanatikusok által élvezhető, valamint, hogy ez minden idők leggyengébb Iron Maiden albuma. A legtöbben Blaze Bayley zenekarbeli szereplését kifogásolták.

1999. januárjában Blaze Bayley énekest távozásra szólították fel.

Újjáalakulás: Brave New World, Dance of Death (1999–2005)

Miután Blaze Bayley elhagyta a zenekart, az együttes 1999. márciusában egy a rajongókat meglepő bejelentéssel állt elő. Nemmcsak Bruce Dickinson, de a volt gitáros, Adrian Smith is visszatért a zenekarba, ami azt jelentette, hogy újraegyesült a 80-as évekbeli klasszikus felállás, azzal a különbséggel, hogy Janick Gers maradt harmadik gitárosként. A hattagú zenekar belevágott a The Ed Hunter Tour nevű koncertsorozatba, mely 1999. júliusától az év októberéig tartott. A koncertek lecsengése után Harris és Kevin Shirley produceri irányítása mellett megkezdték az új album felvételeit, mely a Brave New World címet kapta. A "visszatérő" lemezt óriási várakozás előzte meg. A rajongók és a kritikusok egyaránt pozitívan fogadták a lemezt, de Bruce Dickinson is kijelentette ekkortájt, hogy ez a kedvenc Maiden albuma. Zeneileg egy kevésbé riff alapú lemez született, előtérbe kerültek a progresszívebb, epikusabb megfogalmazású dalok, melyek kikövezték az utat a következő stúdióalbumokhoz. A lemez kereskedelmileg is sikeres lett, az UK Albums Chart listáján a 7., míg a Billboard 200on a 39. helyen nyitott

Az együttes iránt ismét megnőtt az érdeklődés, amihez nagyban hozzájárult a heavy metal újbóli megerősödése is. 2000. júniusában vette kezdetét a Brave New World Tour koncertsorozat, mely több, mint 100 fellépést foglalt magában, és egészen 2001. januárjáig tartott. A világ számos országát érintő turné csúcspontja a 2001. január 19.-én Braziliában adott koncert volt. A Rock in Rio fesztivál főzenekaraként, több mint 250.000 ember előtt léptek fel. A fellépés az együttes egyik legsikeresebb és legmonumentálisabb koncertje volt, melynek felvétele dupla CD-n és DVD-n is megjelent, Rock in Rio címmel.

Már 2002-ben elkezdődtek a következő nagylemez munkálatai, a Dance of Death című album Japánban 2003. szeptember 2.-án, a világ többi részén szeptember 8.-án jelent meg. Az albumot ismét nagy várakozás előzte meg, zeneileg a Brave New World album által megkezdett progresszívebb irányvonal folytatódik, itt-ott szokatlan hangszerelési megoldásokkal. Ezt tükrözi négy olyan szám is, mely átlépi a 7 perces hosszat. A lemezt több helyen is átszövik kelta zenei hatások, mely leginkább a No More Lies és a Montségur dalokban teljesedik ki. Az album nagyrészt pozítív kritikákban részesült, de egyes rajongóknak nem tetszett a progresszívebb megközelítés. A Dance Of Death World Tour során újra felléptek Magyarországon is, ezúttal Debrecenben.

2005-ben a zenekar bejelentette, hogy a debütáló album 25. évfordulója alkalmából a teljes lemezt előadja a koncerteken, valamint a további számok is kizárólag az első négy albumról fognak elhangzani. A turné csúcspontja a svédországi Ullevi Stadion-beli koncert volt 60 ezer nézővel. A koncertet Európa szerte műholdas televízió közvetítette, így több mint 60 millióan látták.

A Matter Of Life And Death, Somewhere Back in Time (2005–2009)

2006. augusztus 28.-án jelent meg az A Matter of Life and Death című anyag. Az album nagyrészt pozitív kritikákban részesült, mely a zenekar addigi legkomplexebb, legprogresszívabb anyaga lett. Zeneileg a Brave New World és a Dance of Death lemezek irányvonala teljesedett ki, még hosszabb és összetettebb dalok formájában. A korongot több helyen maximális pontszámokkal jutalmazták, míg a Classic Rock olvasói az év lemezének szavazták meg.

2007. szeptember 5-én a zenekar bejelentette, hogy megkezdi Somewhere Back in Time World Tour elnevezésű világturnéját, mely kizárólag az első hét album anyagából fog állni, főleg a Powerslave, a Somewhere in Time és a Seventh Son of a Seventh Son albumokra kihegyezve. A színpadkép is a 80-as éveket idézte, egyiptomi kellékekkel, fáraókkal. A turné iránti érdeklődés óriási volt, az 50-60 ezres stadionokban órák alatt elkeltek a jegyek, így ez lett a zenekar történetének legsikeresebb turnéja. Az első felvonásban 24 koncertet adtak 21 városban. A zenekar saját repülőjével utazott, az "Ed Force One"-nal, melynek pilótája Bruce Dickinson volt. A turné során több, mint 50.000 mérföldet utazott a zenekar, mely Ausztráliába is eljutott, ahol 1992 óta nem léptek fel. A körút alkalmából a zenekar 2008 májusában kiadott egy válogatásalbumot, Somewhere Back in Time címmel. Ez 1980-1988 között megjelent számokat tartalmaz. A turné során újra felléptek Magyarországon, a Sziget fesztiválon, 50 000 néző előtt.

2009. január 20-án bejelentették, hogy filmet adnak ki a Somewhere Back in Time World Tour turnéról. A film áprilisban került a mozikba, melyet a Universal Music Group és az EMI forgalmazott. A film hanganyaga dupla CD-n és DVD-n is megjelent Flight 666 - The Original Soundtrack címmel.

2009. március 15-én São Pauloban léptek fel, ahol előzenekar nélkül 100 000-ren voltak, így ez a fellépés lett a legnagyobb látogatottságú önálló koncertjük. Az esemény a chilei koncertet is felülmúlta, ahol 70 000-en voltak.

The Final Frontier (2010-napjainkig)

A grandiózus Somewhere Back in Time World Tour végeztével az együttes 2009. novemberében stúdióba vonult, hogy rögzítse következő nagylemezét. Az új album 2010. augusztus 16.-án, The Final Frontier címmel jelent meg az EMI kiadásában. A lemezcímadó The Final Frontier című dalhoz az album sci-fi koncepciójába illő videóklipet készítettek. Zeneileg ismét egy komplex, progresszív hatásokban bővelkedő album készült el, melyen a terjedelmes szerzemények kaptak hangsúlyos szerepet. A lemezre az együttestől szokatlan megoldások is felkerültek, bizonyítva az együttes kísérletező kedvét. A korong pozitív és negatív kritikákat egyaránt kapott. A Kerrang! és a Metal Hammer maximális pontszámmal jutalmazta az anyagot, de az Allmusic is pozitívan nyilatkozott a korongról.

A koronghoz kapcsolódó koncertturné a The Final Frontier World Tour az év júniusában vette kezdetét Dallasban, majd az együttes Európában, többek között Magyarországon is koncertezett. A magyar koncertre augusztus 14-én Budapesten, a Sziget fesztiválon került sor, mely több kritikát is kapott a hangosítás révén.
2011 februárjában az El Dorado című dalért pályafutásuk során első alkalommal Grammy-díjat kaptak a legjobb metal teljesítmény kategóriában a Korn, a Lamb of God, a Megadeth és a Slayer előtt.
 

Videók

  • Iron Maiden - The Trooper
  • Iron Maiden - Wasted Years
  • Iron Maiden - Behind The Beast
  • Iron Maiden - Run To The Hills
  • Iron Maiden - Iron Maiden
  • Iron Maiden - Fear Of The Dark
  • Iron Maiden - The Number Of The Beast
  • Iron Maiden - The Evil That Men Do
  • Iron Maiden - Aces High
  • Iron Maiden - Seventh Son Of A Seventh Son

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Bruce Dickinson
ének
Dave Murray
gitár
Adrian Smith
gitár
Janick Gers
gitár
Steve Harris
basszusgitár
Nicko McBrain
dob