Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ismerős Arcok

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1999

További képek

Biográfia: 

Az Ismerős Arcok magyar nemzetirock-együttes. 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $texas együttes tagjaiból. Első időkben rhythm and bluest játszottak. Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegviláguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával, a trianoni döntés igazságtalanságával foglalkozik.

Zenéjükben a népi elemek, népdalfeldolgozások mellett előfordulnak hard rock, heavy metal stílusú alkotások, illetve Éberálom című lemezükön több szám is erősen dzsesszes beütésű. Az együttesre nagy hatással van a magyar népzene mellett az irodalom is. „Szívesen olvasgattam Wass Albert-könyveket, az ő emlékének és munkásságának próbáltunk valamiféle mementót állítani” – nyilatkozta Nyerges Attila egy interjúban.

Rendszeres meghívottai rangos hazai kluboknak, fesztiváloknak. Évente 100-120 élő koncertet adnak, ezek között 3-4 jótékonysági céllal kerül megrendezésre. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, vagy Délvidéken egyaránt. 2010-ben a tengerentúlon - Torontóban és New Yorkban szerepeltek az ottani magyar közösségek meghívására, majd 2011-ben Svédországban adtak nagysikerű koncertet. Az Ismerős Arcok alapvetően rockzenekar, de saját szerzeményeik mellett népzenei elemeket is feldolgoznak műveikben.
 

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Nyerges Attila
ének
gitár
Práder Vilmos
gitár
ének
Leczó Szilveszter
billentyűsök
Tánczos István
szaxofon
ének
Galambos Nándor
basszusgitár
Kovacsik Tamás
dob