Sok tekintetből Jackson Browne volt a ’70-es évek legfontosabb és legfogékonyabb kaliforniai énekese és dalszerzője. Talán csak Joni Mitchell és James Taylor ért fel az ő befolyásához, de egyiküknek sem sikerült úgy visszaadnia a ’60-as évek utáni hangulatot, mint ahogyan Browne csinálta. Bár az előadó ’70-es évekbeli munkássága rendíthetetlenül személyes volt, mégis egy meghatározó mérföldkövet jelentett a kisbaba-gyártásra szakosodott fiatal generáció számára, akik akkoriban kezdtek ismerkedni a felnőttkor viszontagságaival. Nem csupán a lélekelemző, lírai dalszövegeinek egész sora volt telitalálat, hanem a laza folk-rock stílus is remek követendő példaként szolgált a ’70-es évek többi kaliforniai zenészének. Az első turné-albumaival Browne-nak sikerült hűséges rajongótáborra szert tennie, akiknek köszönhetően az 1976-os ’The Pretender’-rel sikerült betörnie a zenei élvonalba. Browne a ’70-es évek végén és a ’80-as évek elején élte meg karrierje csúcsát, mikor minden egyes kiadott lemeze a legjobb tíz között landolt a toplistákon. A ’80-as évek közepe táján Browne elkezdett politikai tiltakozó-jellegű dalokat írni, ami miatt követőinek száma egy kissé megcsappant; ám amikor újra a bensőséges témák felé fordult a ’93-as ’I’m Alive’ című lemezen, egy részüket vissza is szerezte.

Jackson Browne a nyugat-németországi Heidelbergben született, de mikor három éves volt, a családja Los Angelesbe költözött; s mire tinédzser korba lépett, Browne-ban kialakult a folk zene iránt érzett vonzalom. Elkezdett gitározni és dalokat írni, amiket a helyi folk klubokban adott elő. 1966-ban meghívták a Nitty Gritty Dirt Band-be, akikkel a folk ismeretségi körön keresztül jött össze. Bár Browne csak rövid ideig volt az együttessel, az első két albumukra több saját szerzeménye is felkerült. 1967 elején szerződést kötött a Nina Music-kal, ami az Elektra Records leányvállalata volt. Az 1968-as esztendőben Nina segítségével Browne-nak sikerült olyan előadók albumaira feljuttatnia a dalait, mint Tom Rush és Steve Noonan. Ezekben az években a New York állambeli Greenwich Village-ben élt, illetve Tim Buckley háttérzenekarában dolgozott. Nicoval szintén ekkor kezdett dolgozni, aki felvette Browne három szerzeményét is a ’Chelsea Girl’ című albumára.

1968-ban, mikor kapcsolatuk szétesett, Browne visszatért Los Angelesbe, ahol megpróbált kiadni egy szóló-albumot, majd együttest alapítani Ned Doheney és Jack Wilce segítségével – mindezt sikertelenül. Így aztán továbbra is csak helyi szórakozóhelyeken lépett fel, miközben dalszerzői hírneve nőttön-nőtt, és már olyan előadók vették rá dalait a lemezeikre, mint Linda Ronstadt és a The Byrds. 1971-re a széles körben elterjedt demókazettája miatt kiharcolt magának egy szerződést David Geffen gyerekcipőben járó kiadójával, az Asylum Recordsszel.

A ’Jackson Browne’-nak keresztelt album 1972 tavaszán látott napvilágot, amiről az egyik dal, a ’Doctor My Eyes’ a legjobb tíz közé került a slágerlistákon. Nem sokkal ez után a bravúr után a Browne és Glenn Frey által közösen írt ’Take It Easy’ a The Eagles zenekar nagy áttörése lett. Debütáló albumáról több szám, mint pl. a ’Rock Me on the Water’ és a ’Jamaica Say You Will’ az énekesek és dalszerzők követendő mintája lett, de mindez nem volt elég ahhoz, hogy Browne popsztárrá nője ki magát. Második albumával, az 1973-as ’For Everyman’-nel egy új, hosszútávú munkakapcsolatot kezdett a zenész David Lindley-vel. A ’ForEveryman’ üzleti szempontból csalódást okozott, de rajongóit csak még jobban maga mellé szögezte.

A ’74 őszén kiadott ’Late for the Sky’ jócskán kiszélesítette Browne hallgatóságát, mivel az album a 14. helyig kúszott fel a toplistákon, és a következő év elejére már be is aranyozódott. Browne első felesége, Phyllis 1976 tavaszán öngyilkosságot követett el, de a tragédia nyomán született meg Browne üzleti szempontból is áttörésnek számító albuma, a ’The Pretender’. A korong az 1976. őszi kiadásakor a legjobb tíz album közé került, ’77 tavaszára pedig már platinalemez volt. A nyár folyamán Browne egy széles körű turnéba vágott bele, s amíg utazott, egy új lemezt is készített. Ez volt a ’Runningon Empty (1977.), ami még az elődjénél is nagyobb sikert aratott: a chartokon a harmadik helyet vívta ki magának, valamint erről az albumról származik a két sikeres kislemez, a ’Running on Empty’ és a ’Stay/The Load-Out’. Mikor karrierje a csúcspontjára érkezett, Browne elkezdett politikai és szociális érdekeket is képviselni, legnagyobb hangsúlyt a nukleáris energia-használat elleni tiltakozásra fektetve.

A ’Running on Empty’-t 1980-ban követő ’Hold Out’ sikere is Jackson Browne népszerűségét igazolja. Bár az album nem volt annyira jól megírva, mint az elődei; mégis, ez volt az egyetlen lemeze, ami nyári megjelenésekor elérte az első helyet a chartokon. A ’Somybody’s Baby’, ami a Fast Times at Ridgemont High c. filmen is szerepelt, Browne legnagyobb slágere lett, az amerikai toplisták hetedik helyét meghódítva. A következő lemez, a ’Lawyers in Love’ egyaránt tartalmazott szerelmi dalokat és politikai véleménynyilvánítást is. Ez is nagy sikert tudhatott magáénak, főleg a népszerű kislemezek, a ’Lawyers in Love’, a ’Tender Is the Night’ és a ’For a Rocker’ miatt. Mindazonáltal az albumon a nemrégiben megtalált szociális tudatosság is szerepet kapott – ez a véna szinte uralta a ’86-os ’Lives in the Balance’-t. Bár az albumon egyik számból sem lett különösebb sláger, a Reagan-kor heves elítélése miatt egy teljesen új hallgatóságot szerzett meg magának, így a korong több mint hat hónapon át maradt a toplistákon, amely idő alatt aranylemezzé vált.

A ’89-es ’World in Motion’ című albumon Browne elsősorban továbbra is politikai jellegű dalokat írt, ám ebből lett az első olyan album, ami nem aranyozódott be. Browne a következő négy évet a háttérbe húzódva töltötte; szociális ügyekkel foglalatoskodott, egy ízben pedig a világ szeme láttára kellett átvészelnie egy fájdalmas szakítást barátnőjével, a színész Daryl Hannah-val. 1993 őszén aztán végre megkísérelte a visszatérést az ’I’m Alive’ című lemezzel. Browne a ’70-es évek óta nem kapott olyan nagyszerű kritikákat, mint a személyes jellegű dalokból összeválogatott ’I’m Alive’-ért – a mű úgy is elérte az aranylemez szintet, hogy nem tartalmazott nagy slágereket.

1996 tavaszán Browne kiadta a ’LookingEast’-et, ami viszont nem tudta elérni azt a sikert, amit az ’I’m Alive’ tudhatott magáénak. Mindezt 2002-ben az ’The Naked Ride Home’, 2004-ben pedig a két CD-ből álló ’The Very Best of Jackson Browne’ követte. Bruce Springsteen ekkortájt avatta Browne-t a Rock and Roll Hírességek Csarnoka tagjává. Ezt követően Browne útnak eredt, hogy kicsiny, akusztikus fellépéseket adjon a világ minden táján. A 2005-ös megjelenésű ’Solo Acoustic, Vol. 1’ ezekből a koncertekből lett összeválogatva, a forgalmazást pedig az Inside Recordings, a Browne által alapított kiadó bonyolította le. A ’Solo Acoustic, Vol 2.’ 2008-ban bukkant fel, míg egy teljesen új számokat hordozó lemez, a ’Time the Conqueror’ még ugyanennek az évnek a végén jelent meg. A legfrissebb anyag 2010-ben ’Love Is Strange’ címmel jelent meg.