A zenekar 2001 áprilisában alakult három barátból, Dunaújvárosban. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, mikrofon). Az első tagcsere óta szintén ős-tagnak számító Miklós Milán (basszusgitár, vokál) után legközelebb Hajba Áron (gitár), majd a legfrissebben Szabó László (dobok) érkezett.
2005-ben megjelent az első hivatalos kislemez" Legenda Ep" címen, a Mama Records cimke alatt. Sok viszontagság után a zenekar leigazolt a Hunnia Recordshoz, és két nagylemezt készített a kiadónál. Az elsőt cím nélkül 2007-ben, majd a másodikat "Holy Shit" címmel 2008-ban, ami 2009 májusában került a boltokba, egy különleges, századeleji Bibliát megidéző bőrkötéses csomagolásban. A lemezbemutatóra a Budapest Bábszínházban került sor, ami az első könnyűzenei esemény volt az intézmény történetében. Ezt követte egy "kvázi hangzóanyagként" is felfogható akusztikus koncert az MR2 Petofiben. Időközben megjárták az ország jelentősebb színpadait és fesztiváljait, teltházas koncerteket adva a főváros nagyobb klubjaiban.
2011 decemberében ingyenesen letölthetővé vált a zenekar honlapjáról egy ajándéknak szánt, nyolc versikéből álló meselemez: a "Téli Mesék", amit alig két hét alatt írtak és vettek fel. A budapesti alternatív klubszcéna egyik fontos bandájaként ezután három év pihenő következett a zenekar életében.
A csendet egy 7" inches vinyl kislemez törte meg, amit a zenekar az idei, 2014-es Record Store Day alkalmából jelentetett meg, a Mamazone gondozásában. A bakelitkorong két videóklipet is kapott. Jelenleg a harmadik nagylemez készül, "Másokat szeretni" címmel, ami 2014 decemberében jelenik meg.