Joan Jett 1960 szeptember 22-én, Philadelphiában született, Joan Marie Larkin néven.
Amikor a szülei elváltak Joan az anyjánál maradt és felvette családnevét, a Jett-tet. Tizenévesen Hollywoodba költözött. Már ekkor komolyan érdekelte a zene, és gitározni tanult.
1975-ben (15 évesen) egy újsághírdetésben rátalált Kim Fowley-re, a neves szerző, előadó, producer és impresszárióra, aki tinédzserlányokat toborzott egy együttest számára. Így alakították meg Lita Ford-dal, Cherrie Currie-vel a The Runaways-t.1977-ben az énekes, Charrie Currie lelépett a bandából, és Joan vette át a helyét."Büszkébb vagyok a Runawaysre, mint bárki más. Még ökölharc árán is képes lennék megvédeni az emlékét" - meséli - "Nem értettük, miért nem vagyunk igazán híresek. Annyira mások voltunk, mint amilyennek gondoltak bennünket: egy csapat lány, akik szórakoznak, és közben beutazzák a világot - nem sokaknak adatik ez meg.Ma már tudom, hogy szexibabákat csináltak belőlünk, de akkor ez nem tűnt fel.Alapjában véve mégis kellemes emlékeim fűződnek a Runaways-hez.Sokat tanultam, és azóta gyanakvó lettem a zene-business iránt, tudom, milyen gyilkos a harc."A Runaways csak 3 évig húzta, de pl Japánban óriási sikereket értek el. Olyan számokat játszottak, mint a „Cherrie bomb” a „Blackmail” a „Mama Weer All Crazee Now” vagy a Sex Pistols-tól is ismert „Black Leathear”.
Joan Jett belevetette magát a Los Angeles-i művészvilágba, producere lett például a The Germs nevű helyi punkzenekarnak még azelőtt, hogy annak énekese kábítószer túladagolás következtében meghalt.Joan nem szívesen beszél erről az időkről: "Piáltam, és szedtem némi kábítószert is. Még most is lecsúszik egy-két korty a torkomon, ami nem nagy dolog, de igyekszem vigyázni magamra." Nem sokkal később találkozott Kenny Lagunával, akinek segítségével 1982-ben a legkelendőbb amerikai rock'n'roll előadók közé emelkedett. Laguna a 60-as években menõ pop-producernek számított, a "progresszív", albumcentrikus 70-es évtizedben azonban annyira pangott az üzlet, hogy még a feleségének is munkát kellett vállalnia: "A 60-as években reggel fel nem keltem volna az ágyból 100 dollár kedvéért, egy délutáni zongorafelvétellel megkerestem annyit. De egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egy álló hétig dolgozom 100 dollárért."
Laguna lett Joan Jett menedzsere, s egy húsz év körüli fiatalokból álló zenekart talált mellé kísérőnek, a The Blackhearts-ot: Ricky Byrd – gitár, Gary Ryan – basszusgitár, Lee Crystal – dob. Laguna a kezdetekről: "Vécészínvonalú helyeken játszottak, esténként tíz dollárért. Én hoztam fel őket. Kikötöttem, hogy ebben a zenekarban nem engedek kemény kábítószereket. Aki nagy adagokban szedi a kokaint, elveszti a realitások iránti érzékét, és azt képzeli magáról, hogy ő az Isten." Joan Jett és a Blackhearts egyre szívesebben látott vendége lett az amerikai koncerttermeknek. Joan menedzsere mégis hiába házalt a nagy lemeztársaságoknál, egyik sem volt hajlandó vállalni új nagylemezük terjesztését. Végül egy kis független cég kötött velük szerződést. A Boardwalk jó lóra tett. Az együttes műsora tökéletesen tükrözi Joan Jett elképzelését arról, hogy milyennek kell lennie a rock'n'rollnak: kemény, energikus, lábdobogtató és monoton 4/4-es ütemű számokat adnak elő, melyek bánatok és örömök során keresztül mutatják be a vagány, de romantikus, bőrruhás lány őstípusát."Csak mert fekete bőrdzsekit viselek, sokan azt hiszik, punkzenét játszom. Nem. Ez rock'n'roll - teszi helyre a dolgot. Joan Jett világa a rock'n'roll, ezt szereti, amint lemezének címe is mondja. Népszerűségéhez ma már nem férhet kétség. Egy poszterén a következõ felirat olvasható: Az összes nagy lemeztársaság nemet mondott, kétmillió Rock’n’ Roll rajongó viszont igent.
Az első – és legismertebb – slágere az „I Love Rock and roll” 7 héten keresztül uralta a Billboard chart-ot, 1982-ben. Kevesen tudják de ez a szám nem saját szerzemény, az eredeti előadó a „The Arrows”.
Jett utána is folytatta – szintén nagy sikerrel – a „más tollával ékeskedést”.Játszotta Pl. a „Crimson and Clover”-t Tommy James-től, a „Do You Wanna Touch Me”-t Gary Glitter-től, a „Dirty Deeds Done Dirt Cheap”-ot az AC/DC-től vagy a „Love hurts”-ot a Nazareth-től. A sok feldolgozás mellett, persze a saját számai közül is kerültek ki óriási sikerek pl: a „Bad Reputation” a „I Hate myself for lovin you” a „Little liar, stb...
Facebook kommentek