Bejelentkezés

x
Search & Filters

Jorn Lande

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1993

További képek

Biográfia: 

Jørn Lande (1968. május 31.) norvég heavy metal- és hard rock-énekes. Rendkívüli hangszíne és énektechnikája miatt keresett művész, aki számos projekt és stúdióalbum munkálataiban vett részt.

Mivel édesapja is zenész volt, korán megismerkedett a világot jelentő deszkákkal. Mindmáig fő inspirációjaként tekint az 1970-es évek rockzenéjére.

Az 1980-as évektől maga is zenél, különböző formációkban énekesként vett részt, első állandó zenekara a Hydra nevet viselte. Első jelentősebb sikereket és ismertséget szerző bandája a három egykori TNT zenésszel (köztük Ronni Le Tekrø-val) közösen alapított Vagabond nevű csapat volt. Ugyan csak két albumuk jelent meg, azonban ismertségüket növelte, hogy az 1994-es foci vb-re írt norvég indulót is Jørn Lande énekelte.

Ezt követően a Whitesnake két korábbi gitárosa, Bernie Marsden és Mickey Moody megkeresésére elvállalta zenekarunk, The Snakes énekesi szerepét. Noha ez a formáció is alig két évig működött, kiadtak egy stúdiólemezt és egy koncertalbumot is. Ezzel párhuzamosan szintén felénekelte a Mundanus Imperium, rövid életű norvég banda egyetlen albumát is.

Miközben két album erejéig elvállalta az ARK progresszív metál-zenekar frontemberi szerepét, megkezdte szóló-karrierjét is. Első albuma még 2000-ben látott napvilágot a saját családnevéről elnevezett zenekarával. Miközben azóta rendszeresen jelennek meg önálló albumai, számos további projektben is szerepet vállalt. A zenekari lemezek mellett több rock operában is énekelt, így legutóbb Tobias Sammet Avantasia-projektjében, illetve Arjen Anthony Lucassen legendás Ayreon-projektjében is.

Miközben énekelt a Millennium, a Beyond Twilight, a Brazen Abott vagy Ken Hensley lemezein és turnézott Yngwie J. Malmsteen kíséretében, zenekari pályafutásának legsikeresebb időszaka minden bizonnyal a Masterplan nevéhez fűződik. 2002-ben a Helloween-ből érkező Roland Grapow, valamint Uli Kusch dobos hozta létre az együttest, melyhez Lande mindeddig két nagylemez erejéig csatlakozott. A zenekarból a harmadik lemez előkészületei során távozott, helyére Mike Dimeo érkezett az együttesbe. 2009 áprilisában Lande ismét vállalta a frontemberséget és visszatért a Masterplan-be, majd a zenekar 2010 májusában új nagylemezzel is jelentkezett (Time To Be King).

Szintén érdekes kezdeményezésként fogható fel a Symphony X énekesével, Russell Allen-nel felvett immár három duett (vagy inkább duell) lemez. Majd Ronnie James Dio halálát követően 2010. júliusában Lande egy teljes albummal tisztelgett a példaképének tartott énekes életműve előtt, melynek nyomán a Heaven and Hell tagjai az egyetlen Dio-emlékkoncertre (London, 2010. július 24, High Voltage Festival) is Lande-t kérték fel énekesnek.
 

Videók

  • Jorn Lande - Living With Wolves
  • Jorn Lande - Enlighten Me
  • Jorn Lande - Live And Let Fly
  • Jorn Lande - Soulburn
  • Jorn Lande - Live In Black
  • Jorn Lande - War Of The World