Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kalapács

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2001

További képek

Biográfia: 

Kalapács József 1982-ben lett tagja az akkoriban alakult Pokolgép zenekarnak, mely hamarosan a 80-as évek legmeghatározóbb heavy metal bandája lett Magyarországon. 1990-ig 4 stúdióalbum és egy koncertlemez készült közreműködésével. Ez idő alatt csak Magyarországon közel félmillió Pokolgép hanghordozó talált gazdára.

1990-ben a Pokolgép viharos körülmények között felbomlott, de 1995-ben egyetlen koncert erejéig még összeállt a klasszikus felállás. Ezután ezt a felállást legközelebb csak 2003-ban láthatta újra a nagyközönség.

1990-ben alapítója volt az Omen zenekarnak, melynek 2000-ig volt tagja. 5 stúdió album és egy koncertlemez dicséri ezt az időszakot. Ez az évtized nem a rockzenéről szólt, sőt a kalózpiac fénykorát jelentették a 90-es évek, mégis közel százezer Omen album lelt gazdára.

Kalapács József az Omen felbomlása után megalapította a Kalapács zenekart, mely jelenleg is az egyik legaktívabban koncertező magyar rock zenekar. Magyarországi koncertjeiken kívül rendszeres fellépői a térség nagy fesztiváljainak a határokon túl is.

A Kalapács zenekar mellett - azzal párhuzamosan - alapító tagja volt 2004-ben a H.A.R.D. zenekarnak, mely melodikus rockzenét játszott, de 2009-ben kivált a zenekarból.

Kalapács József 2009-ben új zenekart alapított. A zenekar neve Akusztika, mely a köztudatba úgy vonult be, mint Kalapács és az Akusztika. A folk-akusztikus rockot játszó zenekar Kalapács József életművének legemlékezetesebb dalait akusztikusra áthangszerelve adja elő.

Az énekes eddigi pályája során olyan világnagyságok mellett lépett színpadra Magyarországon, mint a Deep Purple, a Judas Priest, a Metallica, a Motörhead, az Accept, a Saxon, a Manowar, a Hammerfall, a Gamma Ray, a Cradle of Filth, a Savatage, az Annihilator, stb…

Mintegy kétezer saját koncertet adott eközben és számtalan zenekar vendége volt további koncerteken.


 

Videók

  • Kalapács - Angyal
  • Kalapács - Dühös nemzedék
  • Kalapács - Bűnöm a rock
  • Kalapács - Időd lejár
  • Kalapács - Itt leszek
  • Kalapács - A hold és a nap
  • Kalapács - Ösztön

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Kalapács József
ének
Sárközi Lajos
gitár
Weisz László
gitár
Beloberk István
basszusgitár
Beloberk Zsolt
dob