Bejelentkezés

x
Search & Filters

KNOCK OUT

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1993

További képek

Biográfia: 

A Knock Out rock-zenekar 1993-ban alakult, Kolozsváron. Alapító tagok a Compact C.-ből kivált Lénárd`Yogi`József és Varga Sándor. Ízig-vérig erdélyi rockzenéjének köszönhetően, igen hamar környékünk egyik legismertebb, legkedveltebb bandájává nőtte ki magát. A zenekar nem csupán a közönség támogatását élvezi több mint 25 éve, hanem számos rangos fesztiválon bizonyította, hogy nem érdemtelenül vált az erdélyi magyar rockszínpad egyik legkedveltebb együttesévé. A zenekar 2016-ban „Az élet egy ring” című, albummal lepte meg rajongóit mellyel visszatér az együttes korábbi lemezeit jellemző keményebb rock hangzásvilághoz, de nem mond le muzsikájának különleges erdélyi zamatáért felelős motívumokról sem. 2018-ban ünnepelte 25 éves jubileumi évfordulóját a Kolozsvári Magyar Napok nagyszínpadán és szintén 2018 -ban Göteborgban majd rá egy évre 2019-ben Londonban is nagy sikernek örvendett az elvándorolt magyarok körében.
 
Megjelent albumok:
 
Mit hoz a holnap – 1994 (Dancs Market Records)
 
Második kiütés – 1999 (Dancs Market Records)
 
A 3. Menet – 2002 (Euromusic)
 
Aranyöv – 2004 (Euromusic)
 
AkusztiK.O. I – 2009 (Nail Records /Hammer - Budapest)
 
AkusztiK.O. II – 2011 (Nail Records/Hammer - Budapest)
 
Az élet egy ring – 2016 (Nail Records/Hammer - Budapest)
 

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Lénárd Yogi József
ének
gitár
Gábora Máté Éva
ének
gitár
hegedű
Turi Gábor
dobok
Címkék: 
Knock Out zenekar