Bejelentkezés

x
Search & Filters

Lacuna Coil

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1994

További képek

Biográfia: 

Az gótikus metal zenét játszó, hattagú olasz együttes saját stílusán belül talán az egyik legtermékenyebb és leggyorsabban fejlődő alakulat. Röpke négy évvel azután, hogy - eredetileg Ethereal (ezt a nevet még Marco Coti Zelati adta, aki ma a zenékhez írja) néven megalakultak, már két EP-vel és négy teljes albummal büszkélkedhetnek, és műveik hallgatása során töretlen zenei fejlődést figyelhetünk meg. A kezdeti lépések talán még kissé bizonytalanabbak voltak az első demokon, de ez éppen elég volt egy szerződéshez a Century Media Recordshoz.

Az együttes első, nevével azonos című 1998-as (bár már 97-ben elkészült) Ep-je hihetetlen nagy visszhangot keltett: különösen Cristina Scabbia angyali hangját dicsérték, ami borzongató párost alkotott Andrea Ferro nyers előadásmódjával (a magyar Andrea névvel ellentétben ő fiú) például a Secret című dalban, és a zene maga is nagy tehetségről árulkodik.

Aztán még hangsúlyosabb lett a zene, amikor az első teljes album, a 99-es In a Reverie rögzítése előtt felvették a tagok közé Cristiano Migliore (Thy Nature) gitárost és Cristiano Mozzatit (Time Machine) a dobosi posztra, és az új felvételen már ők hallhatóak. Mindemellett mégis inkább az ének volt a leghangsúlyosabb erénye és dicsérendő teljesítménye ennek a CD-nek, aminek köszönhetően aztán rengeteg koncert-meghívást kaptak, így pl a Lacrimosaval vagy a The Gatheringel turnéztak (ezt még az album előtt), aztán májusban a Grip Inc.-vel Budapestre is eljutottak, majd God’s Of Metal fesztivál, meg ilyenek.

A 2000-es év során az új, ötszámos Halflife című EP-vel turnéztak, melynek készítése során már Marco Biazzi is tagja volt a bandának a másodgitárosi poszton, s ez újabb zenei lehetőségeket nyitott meg a Lacuna Coil (ejtsd: lákúna-kojl) előtt. Ebben az évben megtartották első saját európai turnéjukat is.

Aztán az év végén egy kicsit visszavonultak, hogy minden energiájukat az új album előkészítésére fordíthassák. Ezt Waldemar Sorychta producer segítségével vették fel (aki a Sentenceddel vagy például a Tiamattal szokott együtt dolgozni).

Míg a Halflife talán egy kicsit visszafogottabb volt, az új, Unleashed Memories című album különösen nagy hangsúlyt fektet a két gitáros tehetségének kiaknázására. A gothic metal bandák többsége egy tündéri női és dörmögő férfi hang egymásra felelgető hangzásvilágára épít, ezzel szemben a Lacuna Coil inkább a zene és az ének folyamatos egyensúlyát állítja előtérbe, és azon belül is egymás mellé rakja Cristina angyali és Andrea ördögi hangját, egyedülálló hangzást elérve ezzel, ami útmutató lehet a stílus zenészeinek a jövőben.

Aztán 2001-ben turné a véletlenül pont Theatre Of Tragedyvel amely során újra Budapestre is ellátogattak, Treffen, Wacken és a többi, majd az év végén az Államokba is eljutottak a Moonspell társaságában. Ekkor már lázasan dolgoztak az új albumon, ami végül 2002 közepén jött ki, ez volt a Comalies. Ez a korong minden eddiginél bátrabb és dinamikusabb zenei képet fest elénk, határozott gitártémákkal és kiemelkedő instrumentális részekkel. A melankólia talán kicsit elveszett, és kicsit sok a műanyag betét, meg a szintetikus zaj benne, de összességében ez talán a legegységesebb képet mutató.

A Comalies-zal aztán 2003-ban körbeturnézták az Ó- és Újvilágot, januárban pedig végre hozzánk is újra eljöttek, immáron harmadszor.
 

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Cristina Scabbia
ének
Andrea Ferro
ének
Cristiano "Pizza" Migliore
gitár
Marco "Maus" Biazzi
gitár
Marco Coti Zelati
basszusgitár
billentyűsök
Cristiano "Criz" Mozzati
dob
ütőhangszerek