Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mátyás Attila Band

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2001

További képek

Biográfia: 

Az eltelt néhány évben, újjáéledtek legendás csapataim az F.O.System és a Sex Action - ennek ellenére, most már leginkább a saját zenekarral folytatom tovább a zenélést. Jó néhány tagcsere után, 2007 - re ismét egy erőteljes csapat állt össze, akikkel már egy új lemezt is készítettünk. Na de eddig azért igen hosszú volt az út.

A legutolsó Agnus Dei fellépés után - 1998 decemberében - úgy éreztem szükségem van némi pihenőre, hogy átgondolhassam, hogyan tovább. A szétválás megviselte mindannyiunkat, mert nagy lehetőség volt a csapatban, de sajnos véget vetettünk a közös munkának, még mielőtt a lemez megjelenhetett volna.

Elvonultam kis időre, hogy rendezzem a soraimat, de az elkövetkező három év "csend" épp elég volt ahhoz, hogy szinte elölről kelljen kezdenem mindent. De így legalább volt időm sok minden mással is foglalkozni, és felépíteni egy régen áhított saját (Merkaba) stúdiót. A pihenés jót tett. A felszabadult szövegek, az új ötletek és dalok egyre csak gyűltek...

Mindig is szerettem volna egyszer egy olyan albumot készíteni, melyen azok a zenei hatások érezhetők, melyeket annyira kedvelek, de az éppen működő csapataimba nem fértek bele.

Ezért aztán nagy örömmel töltött el, mikor 2002-ben a Föld és az Ég címmel meg jelent az első szólólemezem, amely keveréke lett a rock, a pop, és az underground zenének. Ezek a gitárdalok - ahogy egy barátom fogalmazott: Light Wave - egyetlen eddigi Mátyás Attila "skatulyába" sem fértek bele, így aztán még nehezebbé vált a visszatérés, hiszen sokan vagy az F.O.-t vagy a Sex Action-t várták tőlem, de én ismét csak saját magamat tudtam adni, és ez pedig ilyen könnyed, nyugodt dalokra vágyott akkor. Tudtam, ha eljön az idő (ehhez 2007 - ig kellett várni) majd ismét megújulok, de addig ebben a hangulatban akarok zenélni, fittyet hányva minden másra. Persze voltak, akik - megint - nem értették ezt a "nagy" váltást. De én már csak ilyen vagyok, megújulok újra és újra...

Még 2001-ben, mikor a lemez még csak álom volt, de már kezdtek megszületni az új dalok, egyre jobban éreztem, hogy nem bírom tovább élő zene nélkül, mégis csak játszanom kell!

Ha már úgyis "szóló" pályára tértem, akkor a legegyszerűbb megoldást választottam: Mátyás Attila Band (akkor még Barátai) néven kezdtem csapatot szervezni, amely akkor még dobgéppel, ellenben két kongással lépett fel 2002-ben a Szigeten.

Ez a formáció azonban, csak alkalmi volt, ezért kellett egy állandó zenekar. A régi barátok jöttek. Kiss Laci (ex-Jack Daniels) lett a basszusgitáros és Váry Zoli (Sing Sing) a dobos. Így a ritmusszekció elég erőteljes lett. Ehhez jött Kerényi Áki ütőhangszeres játéka , na és persze volt két vokalista lány is, Rostás Regina és Vasvári Viki, akikkel már a lemezen is együtt dolgoztam. Így aztán 2003. januárjában végre megtartottuk az igazi lemezbemutató bulinkat.

Mivel mindenki több zenekarban is játszott, ezért néha változó létszámmal és felállásban, más-más hangulattal adtuk elő a műsorunkat. A doboknál egy ideig Balogh Szonja váltotta fel Zolit, kongán pedig Oláh Anti lett Ákos helyettesítője. Időközben Regina családanya és Viki is elfoglalt lett, így aztán ismét csak hárman maradtunk. 2007-től aztán egy újabb váltás után talán az eddigi legütősebb csapat állt a színpadon...

A M.A.B. trió: Koltay Tomi ( ex Mood ) dobokon és Bense Sanyi basszuson. Ők mindketten nagy S.A. ill. A.D. fanok, így elég könnyen egymásra hangolódtunk. Persze ismét változott a hangzás, erőteljesebben szóltak a dalok és nem utolsó sorban 2007-ben elkészült velük egy új igazi "visszatérő" lemez a Mélyen.

Sajnos az élet és a munka megint közbeszólt, így 2009-ben Tomi helyére Gerő Balázs dobos lépett, akivel a csapat ismét új lendületet kapott. Sőt, 2008-tól a nagyobb koncerteken még egy gitáros, Farkas Töpi is velünk játszik.
 

Videók

  • Mátyás Attila Band - Csak ennyi volt
  • Mátyás Attila Band - Vége a mesének
  • Mátyás Attila Band - Üres szavak
  • Mátyás Attila Band - Mindig újra kezded
  • Mátyás Attila Band - Egy kis hazugság

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Mátyás Attila
ének
gitár
Farkas Töpi
gitár
vokál
Bense Sándor
basszusgitár
Gerő Balázs
dob
vokál