Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ministry

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1981

További képek

Biográfia: 

A Ministry egy amerikai indusztriál metal zenekar,melyet az egyetlen állandó tag Alain Jourgensen alapított 1981-ben. Kezdetben new wave/szinti-pop zenekarként működtek, ami első stúdióalbumukon, a With Simpathy-n érződik is. Az olyan kislemezek mint a "Same Old Madness" vagy a "Revenge" hamar ismertté tették őket és underground kultusz épült köréjük. Ám Jourgensen a nyolcvanas évek végén stílust váltott és így a Ministry azóta is az indusztrial, thrash-metal és a speed metal egyfajta fúzióját játssza. A Psalm 69 című stúdiólemezük szélesebb tömegekhez is eljutott, ezáltal mainstream körökben is elismertté téve a zenekart. A "Jesus built my hotrod" és a "Just one fixx" videoklipjei gyakori vendégek voltak az MTV-n is.

A kilencvenes évek közepétől népszerűségük visszaesett és Jourgensen rövid időre pihentette is zenekarát. Majd 2003-ban visszatért, hogy elkészítse az Anti-Bush trilogiát( Houses of the Molé, Rio Grande Blood, The Last Sucker ). 2008-ban egy feldolgozáslemez kiadása után turnéra indult, mely az utolsóként volt beharangozva az együttes történetében. Még ebben az évben Jourgensen hivatalosan is feloszlatta a Ministry-t. A zenekar olyan szintén indusztriális előadókra volt hatással, mint a Nine Inch Nails vagy a Skinny Puppy ( Jourgensen a Rabies c. albumuk munkálataiban részt is vett ). A Ministry-n kívül számos más formációban is közreműködött ( Pigface,Revolting Cocks, Lard, 1000 Homo Dj's, PTP,Acid Horse, Lead into Gold, Pailhead ).

2011-től a zenekar ismét aktív.

Videók

  • Ministry - PermaWar
  • Ministry - No W
  • Ministry - Just One Fix
  • Ministry - New World Order
  • Ministry - Jesus Built My Hotrod

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Al Jourgensen
ének
gitár
basszusgitár
billentyűsök
Mike Scaccia
gitár
basszusgitár
Sin Quirin
gitár
basszusgitár
John Bechdel
billentyűsök
Casey Orr
billentyűsök
basszusgitár
Aaron Rossi
dob