Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mortal Fear

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2002

További képek

Biográfia: 

A Mortal Fear 2002-ben alakult Hardside néven. Hárman voltak alapító tagok: Lipóczki István (basszusgitár), Kulik Csaba (szólógitár), Gelei Ferdinánd (ritmusgitár). Kezdetben nem volt dobosunk.

Később 2005 elején Lipó eladta a basszusgitárját és dobra váltott. Valamint egy új tag is csatlakozott a zenekarba: Zoboki Dávid (Zondark). Ő lett a basszusgitáros és az énekes is. Ekkoriban sokat próbáltunk, különböző feldolgozásokat elég széles körből. Csak pár nevet említve: Emil Bulls, Godsmack, Raging Speedhorn. De volt Immortal feldolgozásunk is. Ebben az időben születtek meg az első számok. Holtak útja, Lélekvándor, Hanyatló világ, Ösztön.

Nagyjából fél év alatt összeraktunk egy koncertprogramot. Az első koncertre 2005. szept. 24-én került sor Cibakházán a Műv. házban. Elég sikeres volt, ennek ellenére nem sokkal a koncert után Dávid kiszállt a zenekarból. A helyét egy darabig Kiss Ferenc Szabolcs (Franky Deadshine) töltötte be. Ezzel a felállással is volt pár koncert. Utána ő is kiszállt a zenekarból.

Ezután egy darabig trióként üzemelt a zenekar, basszusgitáros nélkül. Ennek ellenére sok sikeres koncert volt ebben az időszakban pl. a Kis Sportos Extrém napon. Később Ferdi basszusgitárra váltott és a vokálokat is ő tolta. Ez nagyjából 2006-2007 környékére tehető.

2007 nyarán vettük be a zenekarba Papp Gergőt gitárosnak. Vele az első Cibakfeszten léptünk fel először.

2008-ban rögzítettük az összes addigi saját számainkat. Melyből két lemez lett. A dobok nem élőek és a hangzás ezeken elég kezdetleges.

Később 2008 őszén szállt be a zenekarba Nagy Gábor (Dé), mint énekes. Körülbelül 2010-ig mentek a koncertek. Végül úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk a zenekart, illetve a zenekar 4/5-e még kb. egy évig folytatta First Cut (is the deepest) néven. Mely projecttel egy 3 számos demó is megjelent.

Hosszú szünet után 2016-ban jött az ötlet, hogy meg kellene örökíteni a számainkat normális minőségben. 2016 őszén kezdődtek a felvételek a martfűi Mics Stúdióban. Lipó helyett Dudás László (korábban Anxius) vállalta a dobokat. Végül 2017 nyarán lett kész a két lemez. A Mortal Fear a régebbi számokat tartalmazza magyar nyelvű szöveggel, A Galaxia az újabb számokból lett összerakva. Szövegileg konceptalbum Asimov Alapítvány világához. Hat szám átfedés van a két album között, mely hat számhoz angol és magyar nyelvű szöveg is készült.

A lemezek mellett 2016 végén volt egy nagy sikerű nosztalgia koncert is Martfűn a műv. házban.

Videók

  • https://www.youtube.com/watch?v=fbKA-w6Qtk0

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
D. Nagy Gábor
ének
szintetizátor
vokál
Kulik Csaba
gitár
Papp Gergő
gitár
Gelei Ferdinánd
basszusgitár
Dudás László
dobok
Címkék: 
mortal fear