Bejelentkezés

x
Search & Filters

Negyedik Műszak zenekar

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2009

További képek

Biográfia: 

A zenekar a jelenlegi felállásban 2009 tavasza óta létezik, mint hobby zenekar. A megalakulás után pár hétre rögtön adódott egy koncertlehetőség, amelyhez a frissen összeállt zenekarnak fel kellett nőnie. Szerencsére ez nem okozott nehézséget, mert a zenekar tagjai valamennyien több évtizede foglalkoznak már zenével. Aztán a zenekar fejlődött, majd adódtak koncertlehetőségek is, de 2012-ben egy törés állt be a zenekar életében melynek következtében majdhogynem feloszlott a zenekar. Dobosunk az első időkben amúgy sem volt, és végül elvesztettük az egyik gitárosunkat is, de a ,,derékhad” nem adta fel, mert végül is a zene éppúgy az életünkhöz tartozik, mint másnak az evés, vagy az ivás. 2014-től némi szünet és kalandozások után újból összeállt a zenekar, az új gitáros mellé a sors egy dobossal is összehozott bennünket, így teljes harcértékűvé vált a zenekar. Az új felállásunk óta is voltak koncertlehetőségeink, amiket eddig sikerrel zártunk.

Új próbahelyet találtunk, mely profi módon felszerelt, és zavartalan próbalehetőséget biztosít a zenekar számára, de ezzel egyidejűleg mindkét gitárosunk, Gery és Tony megvált tőlünk.

Némi keresgélés után sikerült pótolni a zenekart ért veszteséget, ugyanis 2 új gitárossal bővült a csapat (Gabi és Medi) , úgyhogy immár a válsághullám után meglepően hamar, alig 2 hónap alatt helyre állt a csapat, és a feldolgozás számainkkal újra színpadképesekké váltunk, de a fellépési lehetőségek újra csak várattak magukra.

Mivel Adri csak az énekkel kívánt foglalkozni a zenekarban, újabb tag után néztünk, de a csapatunkba illő bőgős megtalálása elég nehéznek bizonyult.

Több basszeros is megfordult a zenekarban, de közülük hosszabb távon senki sem maradt velünk.

 

Ezen időszak alatt visszahúzódtunk a próbatermek sötétjébe, és miközben tanultunk, fejlődtünk, továbbra is vártuk az ideális basszerost, akire végül is 2015  november végén találtunk rá Csaba személyében.

Mivel időközben a műsorunk is egyre bővült, némi időbe telt, mire a zenekar újra teljes értékűvé vált.

Végül 2016 áprilisra érett újra színpadképessé a csapat.

 

A zenekar neve abból keletkezett, hogy a zenekar tagjai közül többen 3 műszakban dolgoznak, és a "Negyedik műszak"-ban zenélnek. A zenekar stílusát talán ,Klasszikus Rocknak” lehetne nevezni. Jelenleg még elsősorban feldolgozásokat játszunk, amelyet megpróbálunk egy kicsit a saját arculatunkra alakítani amellett, hogy azért  lehetőleg hasonlítsunk az eredeti számokhoz, emellett készülőben van több  saját szám is ill. külföldi számok adaptálása saját szövegeinkkel.

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Adri
basszusgitár
ének
Gabi
szólógitár
Csaba
basszusgitár
hegedű
Lajos
billentyűsök
Gyuri
dobok
Medi
gitár
Címkék: 
Negyedik Műszak zenekar