Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ossian

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1986

További képek

Biográfia: 

1986
Hosszú hónapok próbái után június 13-án lép először színpadra a zenekar, Budapesten, az Almássy téri Szabadidő-központban. Ez a dátum lett egyben a csapat "hivatalos" születésnapja is. Az első formáció tagjai: Paksi Endre - ének, zeneszerzés-szövegírás (ex-Pokolgép) Maróthy Zoltán -szólógitár (ex-KMK) Kovács "Koko" T. Péter - basszusgitár (ex-KMK) és Galántai Zsolt (ex-Sirokkó) Elkészül az első demo, nyolc dallal, majd a zenekar rendszeresen koncertezik a budapesti klubokban és művelődési házakban.

1987
A második - öt dalt tartalmazó - demo elkészítése mellett folytatódik a koncertezés. Májusban fellépés az Edda előtt, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, ahol felbukkan Szabó Endre, aki ezután néhány évig a zenekar ügyeit intézi. Bemutatkozási lehetőség a dán Pretty Maids előtt a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán és a Helloween vendégzenekaraként a Kisstadion-ban, valamint több vidéki helyszínen. Ősszel - album nélkül!!! - sor kerül az első önálló koncertre a Petőfi Csarnokban, aminek sikere meggyőzi a Hungaroton illetékeseit és tárgyalások kezdődnek a debütáló album lehetőségéről.

1988
Az év elején egy rövid turné, UDO vendég-zenekaraként, közben elkezdődnek az első lemez felvételei. Kovács T. Péter katonai behívót kap, helyére a dunaújvárosi Pálvölgyi Laci kerül. Tavasszal megjelenik az "Acélszív" és lezajlik az első önálló országos turné. Egy ifjúsági fesztivál keretében a zenekar fellép Litvánia fővárosában, Vilniusban. Klip készül az "Acélszív" és a "Sörivók" dalokra. A nyár végén a hazánkba látogató Iron Maiden előzenekaraként koncert az MTK-pályán, ősszel lemezbemutató a Petőfi Csarnokban.

1989
Tavasszal boltokba kerül a második, "Félre az útból!!!" címet viselő lemez., amiről a "Metal-kezelés" lesz a klip-nóta. A tavaszi turné után a csapat megválik Pálvölgyi Lacitól, zenei alkalmatlanság miatt, vele egyidőben - személyi ellentétek miatt - Galántai Zsolt is távozik. Az új tagok: Nagyfi Zoltán - dob (ex-Beatrice, ex-Szekeres Tamás Project) és Vörös Gábor - basszusgitár (ex-Szekeres Tamás Project)

1990
Megjelenik a harmadik album, "A Rock Katonái". A címadóból és az "Éjféli Lány"-ból video-klipek készülnek. A tavaszi, magyarországi bulik után lehetőség nyílik az első erdélyi turnéra. A 6 állomásból álló, fantasztikus hangulatú koncert-sorozat helyszínei: Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely. A nyár folyamán Nagyfi Zoli átigazol a frissen megalakult Omen-be, hogy bátyjával, Nagyfi Lászlóval zenélhessen. Helyére a a százhalombattai Tobola Csaba (ex-Triton) kerül.

1991
Az "Ítéletnap" a Mahasz eladási lista első helyén nyit! Két klip készül: a "Magányos Angyal"-ra és a címadóra, ez utóbbi - a zenakar történetében először - filmszalagra rögzül. Tobola Csaba behívót kap, de lehetősége nyílik rá, hogy a katonai szolgálata alatt is részt vehessen a zenekar munkájában. Az év közepén Szabó Endre szervező és a csapat munka-kapcsolata véget ér.

1992
A "Kitörés" lemez és a "Szenvedély" dal/videoklip sikere arra ösztönzi a Hungaroton-t, hogy ősszel megjelentessen egy válogatást. A "Best of 86-92" a sikerszámok mellett néhány újra felvett verziót és egy vadonatúj dalt is tartalmaz ("Földöntúli Show) Az addig hagyományosnak számító bakelit és műsoros-kazetta formátum mellett a "Kitörés" az első Ossian-album, amely cd-n is megjelenik.

1993
Az "Emberi Dolgok" album az utolsó, amelyik bakeliten is megjelenik, ez a klasszikus hanghordozó sajnos lassan kiszorul a piacról. A lemezt bemutató országos turné után a személyes ellentétek a végsőkig kiéleződnek a zenekaron belül. A téli, Petőfi Csarnok-os koncert után megállapodás születik: ez a formáció befejezi működését.

1995
Paksi Endre megalakítja Wellington zenekart, Maróthy, Vörös és Tobola pedig a Fahrenheit-et.

1998
Június 14-én, az évek óta tartó rajongói nyomásra Paksi Endre egy Ossian-dalokból összeállított koncertet ad a budapesti E-klub-ban . Mivel a régi tagok nem vállalják a közreműködést, a zenészek az egykori Seneca és Wellington tagjai: Rubcsics Ricsi - gitár, Hornyák Peti- dob, Ivanov Péter - basszusgitár. Két számban felbukkan Cserfalvi "Töfi" Zoltán - gitár (ex-Machbeth) is. A koncert hatalmas sikere nyomán sokezer levél és rengeteg koncert-felkérés érkezik, a rajongók a folytatást követelik. Az újrainduló Ossian - Paksi Endre, Rubcsics Ricsi, Hornyák Peti, Cserfalvi Töfi, Ivanov Péter - ősszel egy országos klub-turnét bonyolít le. Néhány koncert után Ivanov Péter helyére Jakab Viktor kerül.. Az E-klub-os koncert felvételét a frissen megalakult Hammer Records jelenteti meg.

1999
A "Koncert" cd pozitív fogadtatása után tavasszal egy speciális anyag készül. "Az Utolsó Lázadó" EP további öt dalt tartalmaz a 98-as E-lklub-os buliról, két vadonatúj dalt (Az Utolsó Lázadó, Halálvadász) két újrafelvett számot a régi, klasszikus Ossian demók-ról ("Akció, Legyen Rock) valamint az Acélszív lemezen megjelent "Hé, Te!" különleges változatát, amelyben vendég-zenészek működnek közre: Kalapács Józsi, Szekeres András (Junkies), Sárközi Lajcsi(ex-Omen,.Kalapács) Pavelka Gyuszi ex-Akela, Horda) A nyári koncertek szüneteiben készül el és ősszel jelenik meg az új formáció bemutatkozó lemeze, "Fémzene" címmel Az albumhoz 4 klip készül: "Az Utolsó Lázadó" "Zsoldos" "Másnapos Dal" és "A Pokolnál hangosabb" A lemez megjelenése után zenei és emberi problémák miatt Cserfalvi Töfit, Wéber Attus (ex-Sámán) váltja fel.

2000
A "Gyújtópontban" album éve. A "klippesített" "Rock and Roll Démon" és az "Élő Sakkfigurák a mai napig a koncert-program kedvelt dalai. A zenekari munkával párhuzamosan Paksi Endre és Kalapács Józsi szalagra rögzítik Endrének a korai Pokolgép-ben írt és eddig soha meg nem jelent dalait, Rubcsics Ricsi és Hornyák Peti segítségével. Az album, stílszerűen "Az Első Merénylet" címet kapja...

2001
Elkészül a "Titkos Ünnep", amely a zenekar és sokak véleménye szerint mérföldkő a csapat életében. Ez az első közös munkája az Ossian-nak és Küronya Miki hangmérnök-társproducernek, akivel Endre a 3 Wellington lemezt készítette. Az együttműködés a mai napig tart! Az album előkelő helyezéseket ér el a Mahasz-listán, bizonyítva, hogy egy független kiadó és a média által agyonhallgatott előadó is lehet sikeres. "A Veszély Rabja" dalból forgatódik az aktuális klip. A novemberi 15. éves születésnapi koncertre a régi tagok ismételten visszautasították a közreműködést, ennek ellenére telt ház mellett és nagy sikerrel zajlik le. Az év végén Jakab Viktor úgy dönt, hogy kilép, helyére Erdélyi Krisztián ("ex-Falanx) került. Érkezésével összeállt az a csapat, amely a mai napig változatlan felállással működik.

2002
Hosszas tárgyalások és egyeztetések után a Hungaroton végre megjelenteti az Acélszív cd-változatát, új borítóval-booklet-tel, Küronya Miki által felturbózott hangzással és bónuszokkal. A kiadvány sikere nyomán a kiadó 2002 és 2003 között még további 3 korai lemezt ad ki (Félre az útból!!! , A Rock Katonái, Ítéletnap) Az 2002-es új Ossian album, az "Árnyékból a Fénybe" a megkezdett vonalat viszi tovább és rajta már egyértelműen kiforrott a csapat stílusa. A "15 perc" és "A Tél Hercegnője" dal kerül képi megvalósításra. Hosszú évek után ismét meghívás jön Erdélyből, a zsúfolásig megtelt kolozsvári sportcsarnok közönsége tombol a régi és az új dalokra. Novemberben sor kerül az "Ossianosok I. Nemzetközi Találkozójára" amely azóta minden évben megrendezésre kerül.

2003
A "Hangerőmű" turné a klubok helyett már nagyobb méretű helyeken zajlik. A címadó dal és a Desdemona klipje még elő-előfordulnak különböző tv-csatornákon, de ezen a vonalon egyre fogynak a lehetőségek...

2004
A "Tűzkeresztség" a megjelenés hetében a Mahasz-lista első helyén landol! Ez a zenekar életében - az "Ítéletnap" után - másodszor sikerült! A hazai nagy fesztiválok mellett- Sitke, EFOTT,Tokaj-Hegyalja, pécsi Rockmaraton - felkérés érkezik a "Székelyföldi Rockmaraton" szervezőségétől, valamint a nyár folyamán a Felvidék és Vajdaság területén is vannak koncertek.

2005
Az előző esztendő élményei - a trianoni határokon túli csodálatos koncertek - inspirálják "A Szabadság Fantomja" szövegeit, ahol Endre szerzeményei mellett helyett kapott Wass Albert gyönyörű verse, a "Véren vett ország" is.

2006
Ismét egy évforduló: immáron 20 éves az OSSIAN!!! A jubileum alkalmából egy gyönyörű, díszdobozos box-set lát napvilágot, dupla koncert cd-vel, DVD-vel, valamint ("A Lélek Hangja" címmel), egy akusztikus-szimfónikus átdolgozás anyaggal, amelynek 11 száma mellé bónuszként egy ballada-válogatás került. A születésnapi koncert teltházas, a régi tagok szokásos távolmaradása, a rossz időjárás és az utcákon zajló politikai tüntetések ellenére is.

2007
Az "Örök Tűz" album és rekord-mennyiségű koncert, országhatáron belül és kívül...videoklip a Fortissimo-ból készül.

2008
A "Küldetés" albumot és a zenekart - immár nem először - Fonogram-díjra jelölik, de "természetesen" ezúttal sem nyer... az Ossian a KÖZÖNSÉG zenekara, ezt a koncertek mellett a Hammer-újság évenkénti közönség-szavazásainak megtisztelő helyezései is mutatják...A lemezhez forgatott két klipet - amelyek közül a Simonkovics Ákos által rendezett "Asszony Feketében" különösen jól sikerült - egyetlen tv, egyetlen-egyszer sem játszotta le... Ennek ellenére a csapat egyre sikeresebb, a koncerteken egyre többen vannak.
A tavaszi turnéval egyidőben a csapat kiadója "Best of 1998-2008" válogatást ad ki, a májusi Hammer mellékleteként, illetve rendkívül rajongó-barát - 999FT!!! -bolti áron. A válogatás bakelit-verziója a szepemberben megjelenő "Egyszer az Életben" albummal egy időben lát napvilágot. Az új stúdió-albumnak szintén van bakelit változata, sőt digipack formátuma is. A cd-khez, bonus dvd-n egy klip-antológia is kerül.

Az Ossian legutóbbi albuma a 2011 márciusában megjelent Az lesz a győztes.
 

Videók

  • Ossian - Acélszív
  • Ossian - Sörivó vagyok

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Paksi Endre
ének
Rubcsics Richárd
gitár
Erdélyi Krisztián
basszusgitár
Kálozi Gergely
dob