Bejelentkezés

x
Search & Filters

P. Box

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1980

További képek

Biográfia: 

A Pandora’s Box együttes 1980-ban alakult. A P. Mobil legendás felállásából 79-ben az énekes Vikidál Gyula kivált, és csatlakozott a Dinamithoz, majd rá egy évre a szólógitáros Bencsik „Samu” Sándor és az orgonista Cserháti „Pityi” István távozott, és új együttest alapított, melynek nevéül az egykori Procol Harum együttes egyik dalának címét választották. Új társaik Varga Miklós énekes, Sz. István dobos, valamint S. József basszusgitáros lettek. Első kislemezük 1981-ben jelent meg (Halálkatlan/ A bolond).

1982-ben megjelent első nagylemezük is a következő dalokkal: Másnak szól, Egérszerenád, Éjféli szekér, Dödöle, Hölgyválasz, Szupergép, A levél, Nekem ne mondd, A bolond. Még ebben az évben került sor a Budapest Sportcsarnokban a Popmajális című rendezvényre, ahol a P. Box az Edda és a Karthago társaságában koncertezett. Az eseményről lemez is készült, melyen a P. Box három dalának élő változata is hallható (Halálkatlan, Hölgyválasz, Szupergép). Varga Miki 1983-ban elhagyta az együttest, és egy svéd-magyar zenekarhoz, a Safarihoz csatlakozott. Helyére Vikidál Gyula került az időközben feloszlott Dinamitból. Az ugyanebben az évben megjelent kislemez már lényegesen keményebb hangzású zenét tartalmaz, rajta a Radics Béla emlékére írt dallal, amely a zenekar legnagyobb sikere lett, melynek címe: A zöld, a bíbor és a fekete, a másik oldalon is egy sikeresebb dal: Valami Rock and Roll. Ez év augusztusában mutatták be Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperáját, amelyben mindkét énekes komoly szerepet kapott: Gyula játszotta Koppányt, a régi énekes, Miki pedig a címszerephez kölcsönözte a hangját Pelsőczi Lászlónak. A darab sikere országosan ismertté tette mindkét énekest és ezzel nagyot lökött a P. Box szekerén is.

Ez év vége fele jelent meg a Kő kövön című nagylemez is, melyen a következő dalok hallhatók: Soha nem elég, Ingajárat, Maradj a vonalban, Fantomlány, Valami Rock and Roll, A zöld, a bíbor és a fekete, Engedj, Az ideges, Vágtass velem (Kő kövön). A következő évben a zenekar lehetőséget kapott, hogy előzenekarként fellépjen az Iron Maiden és a Motörhead budapesti koncertjén, ami azokban az időkben gyakorlatilag az egész kelet-európai rock közönség előtti bemutatkozást jelentette, hiszen egy-egy ilyen koncertre tömegesen jöttek fiatalok a környező országokból.

Ekkoriban a zenekar koncertjein gyakran felcsendültek az István a király egyes dalainak rockzenekari átiratai is, melyben nemcsak Vikidál Gyula énekelt, de közreműködtek a rockopera eredeti szereplői közül is jó néhányan, nemcsak a régi énekes Varga Miki, de rajta kívül Deák "Bill" Gyula, Nagy Feró és Sebestyén Márta is.

Az 1985-ben, az akkori Nyugat-Németországban megrendezett Kelet-Nyugat Rock Randevún a brit, csehszlovák, lengyel és német zenekarok között a magyar színeket a Pandora's Box képviselte. Ugyanebben az évben jelent meg Vikidál Gyula szólólemeze, melyen a P. Box tagsága is közreműködik, sőt a zenekar is képviselte magát egy dallal (Nehéz idők).
Ám időközben a teljes ritmusszekció lecserélődött, előbb S. József távozott, helyére az egykori Eddás basszusgitáros Zselencz "Zsöci" László érkezett, majd Sz. István talpára kötött útilapút a zenekar. Az új dobos szintén egykori P. Mobilos, valamint a Hobo Blues Band első két albumán is játszott, Pálmai Zoltán, aki precizebb és klasszisokkal határozottabb dobos volt, mint tiszavirág életű elődje. S. József basszusgitáros a "Reményre ítélve" c. lemez felvételén a zenekarnak tett visszaemlékezésében utalt arra, hogy Sz. István gyengébb fizikuma adhatott okot a dobos élő bulik alatti permanens fáradékonyságára és tempótartási problémáira.

A friss ritmuszekció eddig nem látott energiát pumpált a zenekarba. A következő album 1985 vége fele látott napvilágot. A zene és a hangzás még keményebb, egyes vélemények szerint az első magyar heavy metal lemez. A dalok: Ómen, Bukott angyal, Éjszakai Vágta, Szűz a máglyán, Árulók kapuja, Átok és ígéret, Pandora tánca, Névtelen hős. A lemezen közreműködött szájharmonikán Tolcsvay László (Szűz a máglyán) valamint az Árulók kapuja prózai részét Hobo adja elő.

Ugyanebben az évben rendezik meg a Philadelphiában az afrikai éhezők megsegítésére rendezett nagyszabású segélykoncert mintájára a Budapest Sportcsarnokban is a Live Aid segélykoncertet. A műsort a P. Box nyitja, és szerepelnek a koncertre készült nagylemezen is egy dallal (Tízből vajon mennyi).

Gyula színházi sikerei, melyek az elején sokat segítettek a banda ismertté válásában, most egyre inkább hátráltató tényezővé váltak, egyre nehezebb volt a kettőt összeegyeztetni, ezért kenyértörésre került sor. A zenekar ekkor egy rövid ideig újra Varga Mikivel lépett fel, de ez sem bizonyult tartósnak. Időközben a billentyűs Cserháti Pityi Debrecenben telepedett le. A kétszázhúsz kilométer távolság áthidalhatatlan szakadéknak bizonyult. Mivel Pityié volt a név, a zenekar Mr. Basary énekes-billentyűssel kiegészülve Metal Company néven még kiadott egy kislemezt Rimszkij Korszakov Dongójának feldolgozásával, valamint egy új dallal (Szép Társaság), majd Deák "Bill" Gyula csatlakozása után Bill és a Box néven folytatták. Ebből az időszakból már csak egy E-klub beli koncertfelvétel maradt fenn, melyen egyetlen új dal hallható (Ha egyszer megszólalnál). Bencsik Samu gitáros még szerepelt a Felkai Miklós által szervezett gitárpárbajon, valamint Illés Lajos szerzői lemezén, majd 1987-ben váratlanul elhagyta az országot, és pár hét múlva Ausztriában máig tisztázatlan körülmények között elhunyt.

Pityi eközben Debrecenben vállalkozásokba kezdett, abbahagyta a zenélést. Jópár év múlva alakított ki a házában egy kisebb stúdiót, először saját célra, majd később elkezdtek oda járni a környékbeli fiatal zenekarok. Itt figyelt fel a Szfinx együttesre, melynek elvállalta a menedzselését.

Mikor Pityi 2001-ben újra életre hívta a P. Boxot, nem a híres zenekarok gyakorlatát követte, a biztos anyagi sikert jelentő eredeti felállás újra színpadra állítását (ami Samu halála miatt nem is lett volna lehetséges), hanem fiatal, új arcokat keresett. Adott volt a Szfinx énekese, Koroknai "Kori" Árpád, valamint a gitáros Sándor "Günter" József. A ritmusszekciót pedig az Aberra zenekar tagjai közül verbuválták, így került a képbe Ferenczy "Cézi" Tibor basszusgitáros, valamint Bodó Tamás dobos, aki eredeti szakmájából adódóan a zenekar honlapját is készíti. A megalakulás után kiadtak egy CD-t Újra nyitva címmel. Ezen mindössze 4 dal hallható: Legyek az első, Hódítás, Van -e még, Itthagyott világ (ez utóbbit Samu emlékére írták), mintegy előkészítve a következő évben kiadott nagylemezt.

Az új CD 2002-ben jelent meg, a következő dalok hallhatók rajta: Múlt és jelen, A szerelem ára, Fantomlány (az eredeti dal újrafeldolgozása), Nekem az éj, Legyek az első, Semmi nem lesz jobb, Álmodj!, Hódítás, Milyen legyen?, Óriás és törpék, Van -e még?, Várj még!, Az én filmem, Árnyék. A dalok a régiekhez hasonló szellemben fogantak, de érezhető a 80-as, 90-es évek zenéjének a hatása, ennek megfelelően a zene és a hangzás is keményebb, modernebb. Időközben a régi felállással hagyományos hanglemezre készült felvételeket is újra kiadták CD-n. A lemezt követően végigkoncertezték az országot. Közben valóra vált egy régi nagy álom: a Deep Purple debreceni koncertjén a P. Box forrósította fel a hangulatot. Felléptek továbbá a Europe előtt is.

A zenekar 2001-es újjáalakulása óta rendszeres vendége a Sziget fesztiválnak. Itt olyan zenekarok társaságában léptek fel, mint a Savatage, az Apocalyptica (idén 2005-ben várhatóan a Saxonnal lépnek fel). A 2002-es fellépést megörökítették, és Vágtass velünk címmel kiadták DVD-n és videokazettán. Azokról sem feledkeztek meg, akik csak hallgatni szeretnék az anyagot, hozzáférhető CD-n és kazettán is egy korábbi, eddig kiadatlan négyszámos angol nyelvű felvétellel együtt.

Az új stúdióalbumra elég sokat kellett várni, rendkívül nehéz körülmények között készült. Végül 2005. augusztus 4.-én megjelent 11 új dallal (Veled múljon el, Csak az ég, Pangea, Ezer év, Láss az én szememmel, R'n'r az égig, Szél, Másik srác, Dőljön le a fal, Jégkorszak, Még egy perc), valamint egy régi dal, a Bolond újrafeldolgozásával. A lemez még komorabb hangulatú, mint a Reményre ítélve, aminek az okát sajnos már tudjuk.

Az év elején, az album felvételei közben jött derült égből a hír Pityi betegségéről. Egy orvosi vizsgálat során daganatokat találtak. Az első hírek ugyan némi derűlátásra adtak okot, ám Pityi állapota egyre romlott. Ennek ellenére (a kórházból kiszökdösve) játszotta fel a lemez billentyűs részeit, hogy a felvételeket be tudják fejezni, és lekötöttek néhány koncertet Debrecen közelében, ám ezek nagy részét sajnos le kellett mondani. Végül két koncerten fellépett a zenekar, Pityi ülve ugyan, de végig tudta játszani a bulikat, ám állapota a betegség és az erős kezelések miatt egyre romlott. A zenekar vendégbillentyűst kért fel Szabó Krisztián személyében, hogy teljesíteni tudja a maradék lekötött koncertet (így léptek fel a Szigeten is a Saxon és a Brainstorm társaságában).

2005. augusztus 21.-én Cserháti István+ örökre lecsukta az orgona fedelét. Hiánya az egész magyar rockzene pótolhatatlan vesztesége. Sokszázan kísérték utolsó útjára a debreceni Köztemetőben.

A folytatás egy ideig váratott magára, a fiúk egy kis időt kértek a rajongóktól, amíg sikerül a tragédiát feldolgozni magukban. Bár jelezték, hogy folytatni szeretnék, de bizonytalan volt, hogy hogyan, milyen formában. Nem voltak biztosak a név megtartásában sem, hiszen Pityi halálával senki sem maradt a csapatban sem az alapító tagok közül, sem a régi felállásból. Végül hírlevélben közölték a döntést: a zenekar és a név is marad, annyi különbséggel, hogy a rövidített változat (P. Box) helyett ezentúl inkább az eredeti, Pandora's Box nevet használják, a jogutód Cserháti Csongor engedélyével. Pityi helyére a korábbi segítség, Szabó Krisztián került a zenekarba. Krisztián szintén debreceni, polgári foglalkozását tekintve jogász, egyetemen jogot tanít.

Pityihez hasonlóan ő is fanatikus Deep Purple és Jon Lord rajongó, virtuóz játékával és szerénységével méltó utóda Pityinek. 2005 novemberében léptek fel először a debreceni Lovardában, ahol emlékkoncertet tartottak Pityi emlékére a Deák Bill Blues Banddel és a Kárpátiával közösen, majd novemberben az A 38 hajón léptek fel egy rocklegenda, az ex-Black Sabbath énekes Tony Martin és zenekara, valamint a svájci Gotthard előtt. Decemberben még két koncertre került sor Pityi emlékére, Kaposváron és Szigetszentmiklóson, ahol fellépett a Pandora's Box, the Rock Band, valamint a P. Mobil jelenlegi és az 1984-es felállása is.

2006-ra a zenekar, úgy tűnt, túljutott a tragédia okozta válságon, és újult erővel lát neki a koncertezésnek. Újra koncerteket kötöttek le szerte az országban. Azonban az öröm nem tartott sokáig: az év őszén a tagok sajtóközleményben tudatták, hogy határozatlan időre szüneteltetik a zenekar működését. Döntésüket azzal indokolták, hogy Pityi több éves menedzseri tapasztalata és kapcsolatai nélkül képtelenek a zenekart a nagy névhez méltó körülmények között működtetni. A zenekar vezetése korántsem egyszerű feladat, és a jelenlegi tagok közül senkinek nincsenek meg a megfelelő személyi adottságai hozzá, megfelelő külső embert pedig nem sikerült találni. Mindemellett a tagok „civil” munkája sem tette lehetővé a folyamatos turnézást, koncertezést. Így egy rövidebb turné után november 3.-án Debrecenben, a Lovardában, 11.-én pedig Budapesten, az (azóta már sajnálatos körülmények között megszűnt) Almássy téri Szabadidő Központban búcsúztak a rajongóktól, korábbi zenekari tagok társaságában.

Azonban nem végleg. Egy év múlva, 2007 novemberében Kori és Günter 40. születésnapjuk alkalmából koncertet adtak, ismét a debreceni Lovardában. A koncerten Kori jó pár jelenlegi és régebbi formációjával színpadra lépett. Musicalekből énekelt, ismert rockslégerek akusztikus átiratait játszotta az Acoustic Galleryvel, majd régi kedvence, a Whitesnake dalaiból adott elő. Ezután Günterrel régi közös zenekaruk, a Szfinx állt össze egy műsor erejéig, és legvégül nagy várakozás után, az utolsó felállásával újra színpadra lépett a Pandora’s Box.

2008-ban ismét Debrecenben lépett fel a zenekar, majd a háttérben mozgolódás kezdődött az újabb országos turné szervezése érdekében. Eközben híre ment, hogy két korábbi zenekari tag, Szabó István és Sáfár József, figyelmen kívül hagyva a zenekar 2000 utáni tevékenységét, igényt tart a P. Box névre. Ez a körülmény azonban nem gátolta meg, hogy a zenekar tovább működjön, a név jogos használatának kérdését pedig a bíróságra bízza. Az Debrecen határain kívüli újabb koncertre 2009. augusztus 7.-én, a tiszalöki Szabadstrandon került sor. Jelenleg a debreceni és a budapesti koncertekre készül a zenekar, amelynek decemberben a Metal Hammer dvd-mellékletében megjelent új, Tűzben égni című száma.
 

Videók

  • P.Box - A zöld a bíbor és a fekete
  • P. Box - Ezer év
  • P. Box - Soha nem elég

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Koroknai Árpád
ének
Sándor József
gitár
Szabó Krisztián
billentyűsök
Ferenczi Tibor
basszusgitár
Bodó Tamás
dob
ütőhangszerek