Bejelentkezés

x
Search & Filters

REFLEX

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1982

További képek

Biográfia: 

Az 1980-as években működő és Erdély-szerte ismert zenekar albumának dalai a kommunizmus idején születtek, középiskolás, érettségi előtt és után levő fiatalok szerzeményeként. Egy kort, egy időszakot idéznek fel, amelyek lassan történelemmé érnek, de mégis egy nemzedékben még emlékekként élnek.
 
“Ezek a dalok rólunk, a kommunizmusban felnőtt, szocializálódott, éretté vált fiatalokról szólnak, akik a „betonvilágban” csavarogtak, gomba módra felhúzott tömbházak szürke árnyékában, ahol barátságok, szerelmek kötődtek és bomlottak fel, ahol álmokat szőttünk a szűkre szabott jövő mezsgyéjén. Kemény időszak volt, amelynek megszorításai alól sokan valahova menekültek, ki a természetbe, a rockzene világába, ahol a sorok és a ritmus között néha oda lehetett ütni a rendszernek, de sajnos sokan eltávoztak szeretett városukból, mert már nem bírták a nyomást. Vásárhelyt, a szeretett Vásárhelyt örökre a szívükbe zárták. Ezt a korszakot Magyarországon olyan együttesek határozták meg mint a Beatrice, az Edda, a P. Mobil, a Piramis, a Karthago, nálunk pedig a Nowax, a Reflex, a Polifon, a Corax és sok más, amelyek zenéje a „csöves” korszakban nekünk, rólunk szólt.”
 
A marosvásárhelyi Reflex együttes 1982-ben alakult meg, diákzenekarként. Szerzeményei fokozatosan váltak ismertté, az áttörést a Betonvilág, a Vásárhely, nem felejtünk el, a Mondd mindig az igazat című dalokkal érték el. Ez utóbbiból 1983-ban – Jakabffy Attilának, az együttes menedzserének és Boros Zoltánnak, a Román Televízió Magyar Adása zenei főszerkesztőjének köszönhetően televíziós felvétel készült, így az együttes Székelyföldön is ismertté vált. A következő két évben telt házas koncertek kísérték a zenekar útját a magyarlakta városokban. A sikersorozatot a tagok kötelező sorkatonai szolgálata szakította meg. Leszerelésüket követően, 1987-ben újjáalakultak, majd régi és új tagokkal folytatták a sikeres utat. 1988-ban Râmnicu Vălceán, az akkori legnagyobb román rockfesztiválon, Lucian Blaga román költő Cântec în noapte című versét felhasználva, a zsűri különdíját, valamint a közönségdíjat is elnyerték. A zenekar sikere és növekvő tábora zavarta a rezsim kiszolgálóit, így a Román Kommunista Párt utasítására az együttest 1988-ban betiltották. Az 1989-es változást követően az együttes tagjai Magyarországra költöztek, ahol a 2000-es években több sikeres koncertet adtak a marosvásárhelyi találkozókon. 
 
35 év után a Nortyx Records gondozásában megjelent a marosvásárhelyi Reflex zenekar Betonvilág című lemeze. 
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Nagy Z. Béla
ének
gitárok
Komán Pici Csaba
ének
Dobos József
ének
gitárok
Réti Árpád
ének
Címkék: 
Reflex