Bejelentkezés

x
Search & Filters

R.E.M.

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1980 - 2011

További képek

Biográfia: 

Az R.E.M. egy egyesült államokbeli rockegyüttes.

1980-ban Athensban (Georgia) alakult a zenekar. Michael Stipe művészeti iskolába járt, és a punkzenéért rajongott. Peter Buck igazi fanatikus hanglemezgyűjtő (több mint 10 000 darabos gyűjteménye van), minden érdekli: klasszikus zene, punk, free jazz stb. Hasonló ízlésük hozta őket össze, egy közös baráton keresztül pedig megismerték Berryt és Millst. Amatőr körülmények között, garázsban kezdtek el játszani, eleinte feldolgozásokat, Twisted Kites néven. Az R.E.M. név (a Rapid Eye Movement, az alvás egyik fázisának tudományos rövidítése) állítólag a szótár véletlenszerű felcsapásával keletkezett.

Első kislemezük, a Radio Free Europe 1981-ben jelent meg mindössze ezer példányban, de a kezdő együttes bekerült a Village Voice év végi összesítésébe is. Az 1982-es kislemezüket, a Chronic Townt a következő évben követte az első nagylemez, amelyet a Rolling Stone című, rocklap az év lemezévé választott. A következő évek lemezei már az eladási listákon a 40-edik hely környékére kapaszkodtak, így az együttes a college rock egyik legfontosabb képviselőjévé lépett elő.

1988-ban jelent meg a Green, az első lemezük, amelyet már egy "komoly" kiadó adott ki. Bár Amerikában szokás szerint ez is szép sikereket ért el, hazánkban a Shiny Happy People című sláger ismertette meg az emberekkel az együttes nevét. A tőlük szokatlan, könnyed, vidám dal az 1991-es Out of Time-ról származott, mint a Losing My Religion. A szomorú és szépséges Everybody Hurts már a lassabb, akusztikusabb hangvételű 1992-es Automatic for the People-ön hallható, de még tizenkét év után is viszonylag gyakran látható a klipje bármelyik zenetévén. Az R.E.M. legnagyobb korszakát az előzőnél rockosabb, harapósabb lemez, a Monster zárta le (1994).

Azóta kiadtak négy albumot (hármat már Bill Berry kilépése után, aki a Monster turnéján agyvérzést kapott, és kilépett a zenekarból); voltak nagy slágereik, rendre milliós eladásokat produkáltak. A legújabb Accelerate Rolling Stone magazin szerint trió-korszakuk legerősebb lemeze.

Pályafutásuk első koncertalbuma 2007-ben jelent meg, melyen egy dublini koncert felvétele látható. A dupla CD mellé egy DVD került a dobozba, melyen ugyanaz a zenei anyag hallható ugyan, a látvány azonban megkönnyíti, hogy megérezzünk valamit a koncert hangulatából is. 2009-ben újabb koncertlemezt jelentettek meg "Live at The Olympia" címmel.
2011. szeptember 21-én hivatalos honlapján az R.E.M. bejelentette feloszlását.

Videók

  • R.E.M. - Electrolite
  • R.E.M. - Radio Free Europe
  • R.E.M. - Orange Crush

Utolsó felállás: 

NévHangszer
Michael Stipe
ének
Peter Buck
gitár
mandolin
bendzsó
basszusgitár
billentyűsök
Mike Mills
basszusgitár
gitár
zongora
ütőhangszerek