Bejelentkezés

x
Search & Filters

Rubicon

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2003

További képek

Biográfia: 

A zenekar 2003-ban alakult, ám a folyamatos tagcserék gátolták az együttes érdemi munkáját. 2008. nyarán elkészült első 6 dalt tartalmazó bemutatkozó anyagunk, mely " A kocka el van vetve " címet viseli. 2008 decemberében a jelenlegi felállás kialakulásával  (Orbán-Ducos Tamás  - ének, Horváth Imre  - gitár, Magyari Péter  - billentyűk, Molnár Gábor – basszusgitár, Terdy Tamás  - dobok) felpörögtek az események a Rubicon körül.

2009. első negyed éve a felkészülés jegyében telt, majd elkezdődött a fellépések időszaka. Már az első koncertünk is komoly helyszínen, egy sikeres zenekar társaságában valósult meg, ugyanis 2009. április 11.-én a Kalapács zenekar előtt mutatkozhattunk be a Wigwamban.

Szintén áprilisban megjelent egy Hammer válogatás CD-n a „Felkap a Szél” címet viselő dalunk, továbbjutottunk az Emergenza fesztivál fordulóin, így a döntőben lehetőségünk volt az A38 deszkáit koptatni. Mindeközben lázasan készültünk az augusztusban kezdődő I. nagylemez felvételére, amely helyszínéül a csepeli Audioplanet stúdió szolgált.
Október elsején, a Hammerworld magazin mellékleteként, megjelent a 12 dalt tartalmazó első nagylemezünk, „A Holnap Tüze” címmel. A lemez 5000 példánya talált gazdára az újság megjelenésének hónapjában.

2009. november 28-án egy nagyszabású koncerten a Petőfi Csarnokban az Ossian vendégeként léptünk színpadra, az itt készült videofelvételek képanyagából készítettük el első videoklipünk.

2010. februárjában a zenekar országos turnéra indult a Depresszió zenekar vendégeként, melynek kiemelkedő állomása az április 17-i Petőfi Csarnokban megrendezésre kerülő koncert volt. Szintén februárban a nagylemez címadó dalára készült videoklip, szerepelt az MTV Headbangers Ball című műsorában. Májusban a zenekar meghívást kapott a MetalFest fesztiválra, nyáron pedig az Edda zenekar vendégeként léphetett a színpadra országszerte több koncerten. Szeptember végén a zenekar stúdióba vonult, hogy Hidasi Barnabás hangmérnök keze alatt rögzítse 2 vadiúj dalát, melyek közül a Mindenen át… címet viselő szerzemény klipforgatására október közepén került sor. Ez a klip, a zenekar első videója, amelyben a zenekar megjelenése mellett cselekmény szál is van.

2011. tavaszán a Rubicon ismét elkísérhette a Depresszió zenekart az országos turnéjának néhány állomására, ahol az előző évhez hasonlóan fantasztikus hangulatú bulikra került sor. Ezek mellett  a kisebb budapesti klub koncertek sem maradhattak el. Az előző év végén készített videoklip bekerült az MTV Headbangers Ball című műsorába, valamint a zenekar májusban élőben játszhatott el három dalt az RTL Klub Reggeli című műsorában. Május 21-én a Rubicon története során másodszor lépett fel a Petőfi Csarnokban az Ossian vendégeként, ezúttal a szabadtéri színpadon.

A nyár a fesztiválok és a saját szervezésű koncertek jegyében telt, sajnos Tamás nélkül... A zenekar októberben forgatta újabb videoklipjét, a II. nagylemezre írt Te vagy a válasz című dalra, melyben a frontember, teljesen felépült állapotban tudott részt venni.

A klip decemberben debütált, nagy sikerrel.

Az év vége is tartogatott meglepetéseket a zenekarnak, a helyzet úgy kívánta, hogy meg kellett válni Molnár Gábor basszusgitárostól, majd nem sokkal utána, Terdy Tamás dobos távozási szándékát jelentette be.

2012. év elején a zenekar gyorsabban, mint bárki gondolná:) megtalálta a méltó utódokat Nagymihály Lajos dobos, és Kertész József basszusgitáros személyében, párhuzamosan az új lemez dalainak írására helyeződött a hangsúly.

Murphy mindig résen van...... : Márciusban Magyari Péter billentyűs is bejelentette távozási szándékát. A zenekar ismét villámgyorsan megtalálta Péter utódját, Szabó Levente billentyűs személyében.


 

Videók

  • Rubicon - Mindenen át...
  • Rubicon - Te vagy a válasz

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Orbán-Ducos Tamás
ének
Horváth Imre
gitár
Szabó Levente
billentyűsök
Puskás Máté
basszusgitár
Nagymihály Lajos
dob